„(…) Szlovákiából származol, ahonnan – láthatjuk Kerekes Vica példáján keresztül – akár nemzetközi karriert is építhettél volna. Sosem fordult meg a fejedben, hogy szlovákul vagy csehül játssz?
Nem, talán sajnos. Tizennyolc évesen eszembe sem jutott, hogy ne Budapestre jelentkezzem. A pozsonyi színművészetin nincs magyar osztály, csak egy-két magyar nemzetiségű diákot vesznek fel a szlovák anyanyelvű osztályokba, és ők is csak a beszédtechnikát és művészi beszédet tanulják magyarul. Engem csak a magyar színészképzés érdekelt, Budapestre akartam jönni. Apám is ide járt az ELTE-re, én meg tiniként vagy hússzor láttam Koltai Róbert Szamba című filmjét, és azokba a termekbe akartam járni. Aztán harmadszorra össze is jött.
Amikor gyerek voltál, Kaszás Attila volt a példaképed? Ő is Szlovákiában született, és alkatilag is hasonló hozzád.
Igen, sokáig ő motivált engem, és később sikerült is megismerkednünk. Attila sokszor járt a Shopping and Fucking című előadás próbáira, amit Alföldi Róberttel készítettünk, és Attila akkori barátnője, Balázsovits Edit is szerepelt benne. Egyszer majdnem együtt zsűriztünk egy szavalóversenyt is Szlovákiában, csak én sajnos eltörtem a lábam előtte. Pedig ott tök jól összejöhettünk volna… De ha valakihez hasonlítanom kellene magam színészként, most is ő jutna eszembe először. Nemcsak azért, mert egy helyről jöttünk, hanem mert szerintem a személyiségünk is nagyon hasonló.
Milyen értelemben?
Egyenességet, tisztaságot, egyszerűséget hoztunk otthonról. Nincs mellébeszélés, sosem játsszuk meg magunkat. Azok vagyunk, amik. Ezt éreztem mindig vele kapcsolatban, és én is ezt próbálom képviselni. Ő színészileg nagy pluszt kapott azáltal, hogy tudott énekelni. És hogy! Olyan fantasztikus hangja volt, hogy A padlás-ban leénekelte a csillagokat az égről… Ez nekem nincs. De én is szeretnék Macbethet játszani, mint ő – amit még gimis koromban láttam a Vígszínházban.
Te ugyanolyan ember vagy otthon, Érsekújváron, mint itt, Budapesten?
Volt egy barátnőm a főiskolán, aki azt mondta, hogy amikor eljön velem haza, és betér velem egy kocsmába, egy erős embert, egy irányítót lát, akire felnéznek a csajok és a régi haverok. A főiskolán meg mindenki megevett reggelire, olyan bátortalan voltam. Abban az időben tényleg volt két személyiségem. Illetve az igazit nem tudtam képviselni itt, Budapesten, és ebben különböztem az osztálytársaimtól. A többiek már húszévesen tudták, mit jelentenek, kik ők. Én meg mindig csak valamilyen akartam lenni, ahelyett, hogy beleálltam volna a saját karakterembe. Ez tönkretett. Otthon viszont pontosan tudtam, ki vagyok. (…)”
Száraz Dénes: Régen mindenki megevett reggelire (Forrás: origo.hu)
