„Piros pünkösd, juttasd tiszta fényed/ Ma is minden bánkódó szívének,/ Hogy kitévelyeg kétségbe´, homályba´:/Világító sugaradat áldja.“ (Reviczky Gyula: Pünkösd ünnepére)
Pünkösd változó ünnep, május tizedike és június tizenharmadika közé esik, a húsvétot követő ötvenedik napra. A görög pentekosztész, azaz ötvenedik szóból származik. Az esztendő eme jeles napja, a pünkösd ünnepe is sok mindent magába olvasztott. A zsidók például a Pészach utáni ötvenedik napon, Saboutkor ünneplik az aratás és az első gyümölcsök ünnepét, s ilyenkor ülik a Tízparancsolat adományozásának emlékét is. A keresztények a Szentlélek eljövetelére emlékeznek e napon. Az ünnep egyes elemei azonban – mint például a pünkösdi királynéválasztás, a zöldághordás – régebbi gyökerűek, egészen a pogány időkig nyúlnak vissza.
A jeles napokhoz a magyar nyelvterületen olyan szokások fűződtek, mint a pünkösdikirály-választás, a falujáró köszöntés, azaz a pünkösdülés, illetve a mágiával egybekötött királynéjárás, egyes helyeken pedig a májfaállításra is ilyenkor került sor.
Bálint Sándor említi, hogy az ősi tavaszi-nyári ünnepek az európai népek megkeresztelkedésével leginkább a pünkösdhöz tapadtak. Az egyház ezt aztán keresztény tartalommal töltötte meg: „A tavaszi virágzásban mintegy a Szentlélek ajándékát hirdette a híveknek.“ (Bálint S., 1989:336.) A megkeresztelkedett pogány népek azonban sok helyen egészen a XX. század elejéig a pünkösdi király és a pünkösdi királyné választásával, illetve a már csaknem értelmüket vesztett szertartásokkal akarták a tavasz eljövetelét, a termést és a szaporodást biztosítani. Aztán keveredtek a népszokásokban, a népi vallásosságban a szent és a profán elemek. A tavasz jelképének, a zöld ágnak pünkösd hajnalán való kitűzése bibliai magyarázatot is kapott, amit ékesen bizonyít a Bálint Sándor közölte XVIII. századi kéziratos református köszöntő: „Régen a Noé galambja/ Hogy megszűnt a vízözön habja,/ Bárkának ne lenne rabja/ Zöld ágat vitt be ő szája.// Én is azért mint zöld ággal,/ Béköszönök hozsánnával./ Legyen az Isten e házzal.“ (Bálint S., 1989:341.)
A májfahordás szokása az Ipolyság környéki falvakban is egyaránt kötődött május elsejéhez és pünkösdhöz is, bár az utóbbi volt az általánosabb. Kistúron pünkösd szombatjának éjjelén hozták a legények szép szálfáikat az erdőből. A lányos házak előtt díszítették fel azokat. A „felszalagozott fát“ a kerítéshez állították, illetve a kapufához erősítették. Ezután bekopogtak a házhoz, s felkeltették a lányt is. Előfordult, hogy a gazda már borral várta őket. Májfaállítás után a háznál lévő lányt szeretőjével együtt kiénekelték. Pásztor Jánosné Gyebnár Mária adatközlőnél (72 éves) 1980-ban jegyeztem le az ének szövegét: „Hallottátok-e mán hírét,/ Tót Józsefnek legénységét?/Fűrésszel váktaja májfát,/Hogy ne hajjuk kopogását.// Fölveszi a bal vállára,/Viszi a´ Annuska ablakára./Kejj fel, Annus, itt a májfa,/Jó éjszakát, vigyázz rájja!“/
A fa vasárnap, hétfőn és kedden maradt a ház előtt. Közben azonban őrizni kellett, mert megtörténhetett az is, hogy egy másik legény, aki szintén udvarolt volna a lánynak, ellopta azt. Őrzésére lány apja vagy a szertője vállalkozott. Három nap után a májfát a gazda vagy a legények távolították el. Valamikor bizonyára sor kerülhetett itt is a fa „kitáncoltatására“. Az adatközlők erre azonban már nem emlékeztek.
Pünkösd szombatja volt a májfaállítás időpontja Pereszlényben is. A legények már este megbeszélték a kocsmában, hogy melyik erdőbe mennek fát lopni. Egyik közülük befogta a lovait egy hosszú szekérbe, s elindultak. Mire aztán kivirradt, a kiszemelt lányok háza előtt már ott ékeskedett a cifra, kiszalagozott májfa. Ez egészen a hónap végéig a helyszínen maradt.
Apátújfaluban pünkösdkor este tíz után hozták a májfát. A lány díszítette fel, tetejébe papírcsokrot tettek, s azután állították fel. (Siket István, 1910.2003.) A közeli Csábon is pünkösdkor mentek a legények a májfáért. Vasárnap virradóra jöttek nótaszóval az erdőről. Két fogat lóval érkeztek egészen a templomig. Ott rakták le a fákat.
A templomnál is állítottak egyet meg a plébániánál is, de kaptak a falu „előjárói“ is. „Azok a leginyek vitték jobbára, akik katonakötelesek vótak. Nem egyedül vitte a leginy, mer nem birta a nagy fát, amit később szerszámfának vagy rejtyának használtak. Esetleg kocsiódalt csinátak belöle.
A lány megfizetett érte. Vót aki kidíszítette, a módosabb leginy. Tavaszi virágokot tett rá: rózsát, pünkösdi rózsát, orgonát.“ Az első köztársaság ideje alatt a legény itt száz koronát is kapott a fáért. Ez nagy pénzt volt. (Csáky K., 1998:86.)
A mágikus célzatú tavaszköszöntés, illetve a zöldághordás emlékeit egyébként egészen a római mitológiáig visszavezethetjük. Vannak régi emlékeink a pünkösdi királynéjárással kapcsolatban is. Móser Zoltán utal Pieter Brueghelnek Bécsben látható Gyermekjátékok című festményére, amelynek egyik jelenete épp a lányok pünkösdülését ábrázolja. (Móser Z., 1998:48.)
Az ünnep történetével sokat foglalkozott Ipolyi Arnold tudós püspök is. Az ősi magyar hitvilág kutatója pünkösd dramatikus népszokásában a „nyár megjöttének ünneplését“, az évszaknak a tél fölötti hatalmas győzelmét látja, s ezt jelképezi a felkoszorúzott, megkoronázott pünkösdi király vagy királyné is, akinek a nép hódol: „… pünkösd napján, gyakran csupán pünkösdhétfőn, az ifjúság, a délutáni tánc és zene előtt választ maga közül, éspedig a legények külön egy királyt, s a leányok is egy királynőt…(…). Az utóbbival házról házra jártak, s az alábbi Ipolyi-lejegyezte szövegtöredéket énekelték: „máma vagyon, máma vagyon piros pünkösd napja,/ holnap vagyon, holnap vagyon annak másik napja“.
Egy másik változat így hangzott: „ mi van ma, mi van ma, piros pünkösd napja,/ holnap lesz, holnap lesz a második napja,/ jó legény! jó legény! megfogd a kantárt,/ ne tiposd, na taposd a pünkösdi rózsát,/ szálljon házatokra az egek harmatja,/ mint azelőtt szállott az apostolokra.“ (Ipolyi A., 1971:227-229.)
A pünkösdi királyról és a királynéról Jókai Mór is közölt adatokat 1856-ban a Vasárnapi Újságban. Azt írja például egy helyütt, hogy, hogy piros pünkösd másod napján a leányok és az asszonyok az erdőkön koszorúkat fonnak, aztán „egyet kiválasztanak a szüzek közül s azt megteszik királynénak“. A pünkösdi királynét a lányok vállaikra emelve, zöld ágakból font trónusban s a következő éneket előadva hordták körül: „eljött, eljött piros pünkösd napja; itt van, itt van szabadulás napja“. (Jókai M., 1856/1.1.)
A pünkösdnek a Csallóközben is régi szép emléke a királynéjárás s a pünkösdülés. Errefelé egy bábut öltöztettek fel királynénak, s azzal jártak házról házra. Tánc közbe azt magasra emelték, s mágikus cselekedetüket ezzel az ugyancsak termésjóslásra utaló szöveggel kísérték: „A kendtek kendere ilyen nagyra nőjön ni!“ Majd az alábbi szép köszöntővel búcsúztak: „Légyen földeteken gyümölcs, bor és búza,/ Az új Messiásnak kibimbódzott ága,/ Júda nemzetségnek királyi pálcája,/ S király-koronája./ Szálljon házatokra az egek harmatja,/ Mint azelőtt szállott az apostolokra.“ (Marczell B., 1997:51.)
A Zoboralji Gímesen a pünkösdülők rózsából font virágkapu alatt viszik a királynőt végig a falun, akinek párta van a fején. A szokáshoz kapcsolódik az alábbi ének is: „Elhozta az Isten piros pünkösd napját,/ Mi is meghordozzuk királyné asszonykát!// Piros pünkösd napján mindenek újulnak,/ A kertek, a mezők virágba borulnak./ Még kicsike vagyok, mindenfelé hajlok,/ Szüleim kertében most nyílni akarok.// Ki akarok nyílni, mint pünkösdi rózsa,/ De ki nem nyílhatok, csak úgy illatozok. (Móser Z., 1998:55-56.)
Balassa-Ortutay Magyar néprajzában olvashatjuk, hogy „a lányok szervezete nem volt olyan pontosan szabályozott, mint a legényeké“, bár a régebbi feljegyzések szerint a pünkösdi királyné egy évig a leánycsoport vezetője lett. (Balassa I. – Ortutay Gy., 1979) A nagyobb lányok királyné választási szokása azonban a későbbiekben gyermekjátékká, paraszti színjátszássá változott.
A Középső-Ipoly menti falvakban is csak Ipolykeszin emlékeztek halványan arra, hogy „valaha a férhöadó lányok egymás közül választottak egy királynét“. Ezt aztán szépen felöltöztették akár egy menyasszonyt, és végigvezették a falun. Az ünnepre vonatkozó legrégibb adataim Ipolybalogról valók. Itt pünkösd előtt két héttel a lányok apraja-nagyja összegyűlt a megadott helyen, hogy „királylányt“ válasszanak. A kiválasztott, tizenkét éves lánnyal aztán jól megtanították a „királytáncot“. Pünkösd vasárnap ebéd után annál a háznál gyülekeztek ismét, ahonnan a királylányt választották, s a falu egyik végéről megkezdték a „királyjárást“.
A királylányt, aki szép fehér ruhába volt felöltöztetve, két nagyobb lány vezette karon fogva. Minden házhoz bementek, mindenütt énekeltek, s az udvaron eljárták a táncot. Szereplésükért tojást, pénzt és szalonnát kaptak. Mikor végigértek a falun, ismét a királylány házához mentek, ahol a gazdasszony nagy lábasban megsütötte a tojást és a szalonnát, s ebből minden szereplő kapott. Az udvaron hosszú sorokban ültek a lányok, úgy vacsoráztak. A pénzen cukorkát vettek, amelyből a királylány kapta a legtöbbet. Vacsora után is még táncoltak. Ekkor már a fiúk is ott lehettek. A királyjárást Ipolybalogon az egész falu nagy tiszteletben tartotta. Egy másik adatközlő szerint ugyanitt pünkösd hétfőn jártak a kislányok adománygyűjtő útjukra a „fölcifrázott“ királynéval, akinek előbb virágból font koszorút tettek a fejére. Természetesen minden évben más királynét választottak.
A szereplők megnevezése és a játékmenet alapján elmondhatjuk, hogy a pünkösdülésnek az Ipoly mentén is több típusa volt. A fenti leírt szokáson kívül az egyes adatközlők Ipolybalogon is emlékeztek arra, hogy „királyjáráskor“ a lakodalmi menet analógiájára menyasszony és vőlegény is szerepelt a dramatikus játékban; pontosabban: egy királyt és egy királynét választottak a fiatalok közül. Ennek részleteire az itteniek ugyan már nem emlékeztek. Ha a mai gyűjtések alapján összehasonlítjuk a játékok menetét, a szereplők számát és az énekelt dalok szövegét, láthatjuk, hogy e tekintetben a Középső-Ipoly mente egyes községeiben is némi változatok fordultak elő. A termékenységvarázsló szokásból ugyan valamennyi helyen adománykérő szokás lett, ezek tartalma mégsem azonos.
Ipolybalogon 12 éves volt a kiválasztott királylány, akit két nagyobb lány vezetett karonfogva a sor elején. Újabb kettő adománykérés céljából kosarat vitt, s mellettük még sok apró kislány is volt. Ipolykeszin az ének alatt mindig csak egy lány táncolt a menyasszonnyal, Ipolynagyfalun viszont a kislányok valamennyien megtáncoltatták a királynét. (Csáky K., 1987:151-154.) Drégelypalánkon pünkösdvasárnap 10-12 lány ment együtt. Két nyolc-tíz éves kislány vőlegénynek és menyasszonynak öltözött. Az egyiknél kosár volt, amelybe a tojást szedték; a másiknál zsebkendő volt, ebbe meg a pénzt gyűjtötték. A faluban három csoport is járt: egyik Palánkon, a másik Kosdon, a harmadik pedig Drégelyen. (Jancsovics Istvánné Urbán Margit, 1920. 2004.) Ipolynyéken a „menyasszonnyal“, akinek pünkösdi rózsából volt a „koszorójja“, csak négyen mentek. Ezek is csupán a szomszédokat keresték fel. Inámban a királyné egyedül ment a menet élén. Föléje egy lány selyemkendőt tartott. Ének alatt itt a „kapujátékot“ játszották, s a királynéval is táncoltak,
A termékenységvarázsló szokásra, például a királyné felemelésére – ami arra irányult, hogy a kender nagyra nőjön – adatközlőink már nem emlékeztek. Talán csak az inámiak ének utáni párbeszédéből következtethetünk ilyen régi célzásokra. A gazdasszony mondta ebben a faluban többek közt az alábbiakat: „Itt van a pünkösdi tájás, fogyasszátok egészséggel!“ „Köszönjük szépen!“ – válaszolták a lányok, mire a gazda még hozzátette: „De mind megegyétek ám, hogy nagyra nőjjetek!“
Változatosak a pünkösdülő énekek szövegei és dallamai is. A gyűjtött területről csak a Balogon és a Keszin lejegyzett dalok azonosak. A balogi ének szövege így hangzott: „Ma vagyon, ma vagyon piros pünkösd napja,/ Holnap lészen, holnap lészen a második napja./ Jól megfogjad a lovadnak szíjját, / Ne tapossa a pünkösdi rózsát.// Még én élek, feketébe´ járok,/ Ha meghalok, senkit se gyászolok, /Az uccába´ kerek táncot járok,/ Anná jobban szeretnek a lányok.// Megüzenem az édesanyámnak,/ Engem híjjon Fehér Ilonának./ Úrfiak is jönnek látásimra,/ Majd kivisznek a nemes uccába.“ (Csáky K., 1987:155-157.)
Az általam gyűjtött fent idézett dal szövegét egyébként már Schoen Arnold is lejegyezte 1908-ban, s ez Palóc népdalok című kötetében is megjelent. (1911:18-19.) Ugyancsak felkutatta a szokásszöveget Manga János az 1930-as, 1940-es évek fordulóján (EA:509:5.), s ha a három gyűjtést összevetjük, elmondhatjuk, hogy köztük nincs lényeges különbség.
Hogy a pünkösdülő énekek szövegei rendkívül változatosak, azt az ipolynyékiek dalocskája is igazolja. Pünkösdülőjükben népszokás-, népdal- meg gyermekjátékszövegek és dallamok kapcsolódnak egymáshoz. Az utóbbi faluban lejegyzett dalocska szövege így hangzik: „Mámma vagyon, mámma vagyon/ Piros pünkösd napja,/ Hónap lészen, hónap lészen/ A második napja./ Kejj föl, János, fújd meg a sípot,/ Hogy vigaggyon a menyasszony./ Szita, szita, péntek,/ Szerelem csütörtök,/Dob szerda.“ (Csáky K., 1987:156.)
Szövegbeli eltérést látunk az ipolynagyfalusi dalocskában is, amely így hangzik: „Mámma vagyon, mámma vagyon,/ Piros pünkösd napja,/ Holnap leszen, holnap leszen/ A második napja.// Pépű, pépű, kukorica, kukorica,/ Pál mesterné lánya./ Jól megfogjad, jól megfogjad/ A lovad zabláját,/ Ne tipeggye, ne tapossa/ A pünkösdi rózsát!“
Az ipolybalogi lányok pünkösdülő éneke. Csáky K., 1987.
Az előbbiektől egy kicsit megint csak eltér – dallam és szöveg tekintetében is az egykori inámi pünkösdülő ének. Íme ennek változata: „Ma vagyon, ma vagyon/ Piros pünkösd napja./ Holnap lesz, holnap lesz /A második napja.// Jól megkössed, jól megkössed/ A lovadnak szárát,/ Ne tipesse, ne tapossa/ A pünkösdi rózsát!// Szökjetek lányok,/ Ha virágok vagytok,/ Csüng-büng aranykoszorútok.// Varga, varga, Balázs varga,/ Varrjál nékem egy cipellőt!/ Még én élek, feketében járok,/ Ha meghalok, a föld alatt/ Kerek táncot járok,/ Annál jobban szeretnek a lányok.“ (A szöveget az Ipolynyéki Alapiskola folklórcsoportjának közlése alapján jegyeztem le az 1980-as évek elején. A dalocskát Bojtos Jánosné pedagógus gyűjtötte Inámban.)
Az inámiak pünkösdi énekének kottája. Csáky K., 2006
2004-ben egy újabb szövegváltozatra bukkantam az Ipoly bal partján települt Drégelypalánkon. Jancsovics Istvánné Urbán Margit (1920) adatközlése így hangzik: „Imi vagyon, imi vagyon/ Piros pünkösd napja,/ Hónap lészen, hónap lészen/ A második napja.// Pépű, pépű, kukorica pépű,/ Pál mesterné lánya,/ Jól megfogjad, jól megfogjad/ A lovadnak szíjját,/ Ne tipossa, ne tapossa/ A pünkösdi rózsát!// Ihol jöve, ihol jöve/ Pál mesterné lánya,/ Vilolaszín a ruhája,/ Gyöngyös koszorúja.”
