Felvidéken, illetve annak északi részén található több templom védőszentje Szent
István király. Nincs ez másképpen, ha csak a Vág mentét nézzük, többek közt a Trencséntől nyolc kilométerre fekvő Trencsénhőlakon, vagy pedig a Zsolna városrészét képező Szentistvánpatakon sem.
Nos, most ez utóbbiról szólok kicsit bővebben, ahol a Szent István korabeli, sőt még talán régebbi években épült templomi búcsút tartottak augusztus 21-én.
Az ünnepség részét két szentmise képezte, a reggel fél kilenc órai, majd alig tíz perces szünet után kicsit megkésve a délelőtt tíz órai. Mindkettőjük meghívott vendége, főcelebránsa és szónoka főtisztelendő Dúbravický Dusán, a Trencsénbán melletti Rybany, azaz Ribény település plébánosa volt.
(Fotó: Zilizi Kristóf)
Szentbeszédében szólt többek között arról, hogy korábban kilenc éven át magyar vidékeken működött, így például Százdon, Deménden és Galántán, ahol megtapasztalta, milyen, ha vannak több nemzetiségből való hívei. Mint egy állandóan őrlő malomban dolgozni, valahogy ekképpen hasonlította össze akkori tevékenységét.
Szent István király magyar uralkodót a szlovákok is szentjükként tisztelik, hiszen ez a területe Európának, ahol Szentistvánpatak is van, a magyar állam részét képezte, vagy ahogy ő szlovákul használta, Ugorföld, azaz Uhorsko.
Istvánnak köszönhetően váltunk kereszténnyé. Viszont voltak az ő idejében úgynevezett versengések, harcok, ha csak Istvánra és a pogány Vazulra gondolunk. Mint tudjuk, László király idejében történt már István halála 1083-ban, nehéz út vezetett számára elődje végső nyugalomra helyezésében. Három napig tartott neki a sírt felnyitni, megküzdött vele rendesen, amint Salamont a börtönből kibocsátotta, máris sikerült neki és csodák csodájára, mint azt jól tudjuk, csak a jobb keze, a jól ismert Szent Jobb maradt meg épen, összes többi csontja darabokban hevert a koporsóban.
(Fotó: Zilizi Kristóf)
Elmagyarázta a szép számban összesereglett hívőknek, hogy ez az az ereklye, amit Budapesten őriznek, és előző nap ezzel történt a szokásos körmenet.
Említette a Szent István szíján hordott tarsolyát – ezt is kimondta magyarul -, melyen a 67. zsoltár részlete olvasható – légy Irgalmas Atyánk, áldj meg bennünket és ragyogtasd ránk arcod fényét. Nos, Szent István ennek a szellemében élt és
cselekedett. Vegyünk hát róla példát, imádkozzunk hozzá, hogy a mi keresztény életünknek is ez legyen a mottója az Irgalmasság Szent Évében.
Többször is felelevenítette, hogy ez év április 10-én a magyar és szlovák nép közötti
barátság jegyében Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek úr Szent István ereklyéjének egy darabját hozta el ünnepélyes keretek között Budapestről, a Szent István-bazilikából Szentistvánpatakra és celebrált misét Nagy Gábor lelkiatyával, aki a tolmácsolásban, fordításban segédkezett akkor.
Koncelebrált még vele Jakab Ráfael kapucinus szerzetes, aki korábban a pozsonyi kapucinus templomban működött 2012-ig, azóta pedig Zsolnán páterként az egyik plébániatemplomban.
A mise végén Špáňik Ivan, Szentistvánpatakon hat éve működő plébános megköszönte, hogy Dusán atya elfogadta a felkérést és megtartotta a búcsúi misét.
Nagyon szép esemény volt ez a vasárnapi, színhelye szolgáljon hát a jövőben a zsolnai és környékbeli magyarok találkozási helyéül, ahol évfordulóján tiszteletüket adhatják szent királyunknak.
