Amint tudósításunk első részében beszámoltunk róla, Kassán kétnapos rendezvény zajlott, melyet a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata (CESCI) szervezett. Az előadók négy szemszögből vizsgálták a Keleti Partnerség kérdéskörét. Az utolsó két megközelítés a helyi gyakorlattal és tapasztalatokkal, valamint a 2020 utáni kilátásokkal foglalkozott.
Rudolf Bauer igazgató (CESCI-Carpathia, Kassa) közölte, hogy a Kárpátok védelmére makroregionális stratégia készül, melyet főleg a lengyelek igényelnek. Célja az Európai Területi Társulás (ETT – EGTC) kialakítása.
Laura Dittel igazgató (Kárpáti Alapítvány, Kassa) arról szólt, hogy az öt ország (Lengyelország, Magyarország, Románia, Szlovákia és Ukrajna) határait 1989 előtt szigorúan őrizték. Annak ellenére, hogy a szocialista blokkhoz tartoztak, nem létezett közöttük semmilyen határokon átívelő együttműködés. Alapítványuk 1995-ben azért jött létre, hogy ezen változtassanak. Céljuk a szegénység csökkentése, s helyi partnerséget igyekeznek kialakítani kommunális szinten is. Egy projekten keresztül a vidékfejlesztésre koncentráltak, majd a városok kerültek a figyelem középpontjába. Fontosnak tartják a fiatalok programba történő bevonását. Céljuk, hogy a képzett fiatalok a régióban maradjanak, s ott tudjanak munkát találni.
A kultúrák találkozása érdekes lehet a turizmus szempontjából
Jerzy Banski és Vojciech Janicki (Marie Skłodowska Curie Egyetem, Lublin) a lengyel-fehérorosz-ukrán határ menti együttműködést vizsgálták, konkrétan a Lublini vajdaság menti területet, mely 1945 előtt Lengyelországhoz tartozott, most pedig egy része Fehéroroszországhoz és Ukrajnához. Így a határ családokat és barátokat szakított szét. Az egykori szovjet-lengyel határ nem tette lehetővé a kapcsolattartást, így ez a térség gazdasági-szociális szempontból perifériára szorult. A fehérorosz és ukrán területeken húzódik a római katolicizmus és az ortodoxia közötti határ. A kultúrák találkozása érdekes lehet a turizmus szempontjából, ám e térségen belül polarizáció észlelhető. Azok a települések, melyek a határátkelőhelyek közelében találhatók, fejlődnek, ám a távolabb fekvők számára szinte semmilyen lehetőség nem kínálkozik.
Feltételezték, hogy a közös történelem és a politikai berendezkedés okán nagyobb együttműködés alakul majd ki az ukránokkal, mint a fehéroroszokkal. De éppen Fehéroroszországgal jobbak a kapcsolatok. A települések közötti együttműködést az emberek általában negatívan ítélik meg. Amióta Lengyelország az EU tagja, vízum nélkül nem lehet a területére belépni. Erre válaszként Fehéroroszország bevezette a vízumot, Ukrajna nem. Már az is sikernek számít, hogy az ukrán határon csak 4,5 órát kell várakozni és nem tizenhármat.
Szóban mindenki az együttműködést szorgalmazza, de a valóság más. Regionális szinten kevés a pénzeszköz. Ennek oka, hogy egy nagyon centralizált országban minden a központi szervek döntésén múlik. A bürokrácia, a korrupció és a szürkegazdaság a határ mindkét oldalára jellemző. Ukrán diákok látogatják a lengyel egyetemeket, sokan munkát vállalnak legálisan vagy feketén. Lengyelország keleti határa átjárható, a fejlődés kedvező, de az emberek nem látnak perspektívát.
Vdovenko, Duleba, Guillermo Ramírez, Nosa (Fotó: Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
Bianca Mitrică igazgató (Humán Geográfiai és Regionális Fejlesztési Osztály, Román Tudományos Akadémia) a Prut menti együttműködést ismertette. A 953 km hosszú folyó 72%-ban természetes határt képez Románia, Ukrajna és Moldávia között. Az érintett területen 371 település található. A folyó hét évtizeden át, egészen 1989-ig nehezen átjárható határt képezett. Azóta ún. virághidak létesültek, tehát új határátkelők nyíltak. Ennek nyomán megnövekedett a bűnözés és az illegális migráció. 2000 óta több határon átívelő program indult. A három eurorégió (Al-Duna, Felső-Prut, Siret-Prut-Nistru) elsősorban etnikai alapon létesült, hiszen a határ mindkét oldalán románok élnek, akár Ukrajnáról, akár Moldváról van szó.
Szabóné Cap Andrea igazgató (Tisza ETT, Kisvárda) Szabolcs-Szatmár megye és Kárpátalja együttműködéséről számolt be. Egyik fő céljuk a lokális együttgondolkodás. Munkájukat az árvízveszély megszüntetésére, az ökoturizmusra és a történelmi értékek bemutatására összpontosítják. Ezzel jár a szennyvíztisztítás fejlesztése és a hulladék eltávolítása, mely a Felső-Tisza minőségét rontja. További határátkelőhelyek nyitását is tervbe vették, s fontosnak tartják, hogy megindulhasson a vasúti személyforgalom Budapest és Munkács között. Ahhoz, hogy az IC járhasson ezen a vonalon, 2 km-es pályaszakaszt villamosítani kell és 36 km-en – Csop és Munkács között – ki kell építeni az európai szabványnak megfelelő pályát. Ez a turizmus szempontjából jelentős mérföldkő lenne. Így könnyen elérhetővé válik az aknaszlatinai sóbánya, ahol allergiás panaszokat és légúti megbetegedéseket gyógyítanak.
A 2020 utáni kilátások is terítékre kerültek
Alexander Duleba igazgató (Szlovákiai Külpolitikai Társaság) izgalmas kérdéseket vetett fel, melyekre a hozzászólók nem tudtak válaszolni. Vajon Ukrajna, Moldávia és Grúzia képes lesz-e csatlakozni az EU-hoz, melynek jövője a gazdasági stabilitástól és a korrupció kiszorításától is függ. Arra is rámutatott, hogy a brexit után más stratégiára lesz szükség, hogy az EU életképes maradjon. De azt a kérdést is fel kell tenni, vajon mi lesz, ha az EU szétesik? Akkor milyen alapokból fogják működtetni az eurorégiókat?
Natalija Nosa (IARDI – Regionális Fejlesztési Intézmények Nemzetközi Szövetsége) közölte, az érintett országok (Magyarország, Ukrajna, Románia, Szlovákia) 2003-ban kezdték meg a közös stratégiai tervezést, egyeztetik a párhuzamos aktivitásokat és szinkronizálják azokat. Mindenki segíteni kíván Ukrajnának, s ez az egész ország számára hasznos útmutatást jelenthet. Egyik elképzelésük, hogy ezek az országok a jövőben esetleg egy makrorégiót alakíthatnak ki.
Martin Guillermo-Ramírez, az Európai Határ Menti Régiók Szövetsége (AEBR) főtitkára szerint a legtöbb régiópolitika revízión esik át. A területi kohézió túllép az EU határain. Egyik fő céljuk továbbra is az elfeledett, elhanyagolt régiók felkarolása. Az EU határain kívül ezek a kezdeményezések fentről lefelé haladnak és nem alulról építkeznek.
Hangsúlyozta, hogy a nemzeti prioritásokon túl kell lépni, általánosabb szempontokat kell érvényesíteni. Mindenütt a fővárosok környékére összpontosul a fejlesztés és így a politikai elit csak azt látja, és úgy ítéli meg, hogy minden a legnagyobb rendben van. A perifériákon pedig folyik az agyelszívás, nem épül az infrastruktúra, a fiatalok elvándorolnak a régiókból.
Rávilágított, hogy nem mindenki támogatja az újfajta együttműködést. A Kaukázusban kialakítandó eurorégiót például az örmények nem támogatják, a grúzok viszont igen. Az oroszokat sem könnyű bevonni ezekbe a tárgyalásokba. Ők sokkal többet beszélnek a globális, mint a regionális, lokális politikáról.
A gyakorlatban a regionális fejlesztés úgy működik, hogy valaki felveti, egyre romlik a helyzet, pénz kell. A másik fél megkérdezi: Tudjátok hasznosítani? A válasz, ha lesz pénz, majd kezdünk vele valamit. Azután kiderül, mégsem tudnak vele mit kezdeni. Tehát világosan kell megfogalmazni, hogy az aktuális területeken hová akarunk jutni.
Szükséges, hogy a Keleti Partnerség ne veszítse szem elől a globális változásokat. Elsőnek az EU stabilitását említette. A biztonsági kockázatokat a kormányoknak és az EU-nak kellene közösen kezelniük. Az államok maguk nem határozhatják meg Európa biztonságpolitikáját. A régiók jobban érzékelik ennek hiányát.
Azután egy botrányos számadatot közölt. Az EU pénzforrásainak 65%-át a bürokrácia nyeli el, csak a fennmaradó 35% ér célba. Ez strukturális probléma, melyen változtatni kell. Egy jól fejlett polgári társadalom sokkal jobban képes ellenőrizni a hatalmat, mint egy eurobürokrata.
