A nagypolitika látens mozgásai a hétköznapokban időnként láthatóvá válnak. A kormányzó triumvirátus erőviszonyainak alakulása olyan jelenségeket hoz felszínre, melyek ideiglenesen téli álmot aludtak.
Megint megjelentek az államnyelvtörvényre hivatkozó feljelentések – nyomukban a nyelvrendőrökkel. Háborgás és rémüldözés helyett – vagy mellett – ideje hát kézbe venni a hatályos törvényeket és átnyálazni azokat. Még mielőtt ránk is ránkdörren a hatóság, vagy valamelyik magyarfóbiás lakótársunk (falu- vagy városbelink), illik felkészülni, alaposan ismerni azt a jogszabályt, amelynek a végrehajtása – sajnos – elsősorban a népszámlálási nemzetiségi arányokra alapozva éppen a magyarlakta vidékek önkormányzatainak a kötelessége.
Ha egy magyarfóbiás többségi állampolgárnak baja van azzal, hogy mit keres a Bős felirat a városházán, csupáncsak fel kell őt világosítani arról, hogy a törvény betűjének tesz eleget vele az önkormányzat, s erről illik felvilágosítani a kulturális minisztert, az ő nyelvrendőreit és talán még a magyar nemzetiségű államtitkárt is, ha már egyszer ők nem vették maguknak a fáradságot, hogy tájékozódjanak, mielőtt a tettek mezejére lépnek. Állítólag Szlovákia jogállam – bár ebben még a miniszterelnöke sem mindig biztos –, s ha jogállam, akkor a törvény az törvény, s ezt még a feljelentgetős magyargyűlölőnek is tudomásul kell vennie. A kisebbségi nyelvhasználati törvény (184/1999. sz.) 4. §-ának első bekezdése ugyanis azt mondja: „ A 2. § (1) bekezdés szerinti településen annak államnyelvű elnevezése mellett a község kisebbségi nyelvű megjelölését is feltüntetik, mégpedig a település kezdetét és végét jelző közúti jelzőtáblákon, a közigazgatási szerv épületein vagy a kisebbség nyelvén kiadott határozatokon, amennyiben ez a megjelölés fel van sorolva a 2. § (2) bekezdés szerinti kormányrendeletben.” A hivatkozott 221/1999. sz. kormányrendelet mellékletében pedig a Nagyszombati kerület – Dunaszerdahelyi járás megjelölésű települések listáján a 17. helyen szerepel a Gabčíkovo – Bős megnevezés, tehát nincs mit lamentálni, vizsgálni, szóvá tenni. Illetve egy valamit talán: a hatalom butaságát, elfogultságát, magyarfóbiáját, mely még a saját törvényeivel is képes szembefordítani őt.
Most nézzük a turistakomp feliratának ügyét! Ugyancsak a kisebbségi nyelvhasználati törvény mondja ki 4. §-ának harmadik bekezdésében, hogy: „A település kisebbségi nyelvű megjelölését a 2. § (1) bekezdés szerinti településen fel lehet tüntetni a vasútállomások, autóbusz-állomások, repülőtér és kikötő megjelölésénél is. A település kisebbségi nyelvű megjelölését az államnyelvű elnevezés alatt kell megjeleníteni egyforma vagy kisebb betűtípussal.” Kikötője a bősi kompnak is van. Az akadékoskodók lefegyverzésére ennyi is elég lehetne, hogy takarékoskodjunk a nyelvrendőrök drága munkaidejével és szellemi képességeiket se terheljük túl. Mert a jelen körülmények közt az talán már túl megterhelő lenne számukra, hogy figyelembe vegyék a vizsgálódásuk tárgyát is. A komp Dunaremete és Bős között jár, Nagyszombat megye és Győr-Moson-Sopron megye közös, magyar-szlovák határon átnyúló uniós projektjének köszönhetően létesült (85 százalékos EU-támogatással), maga a komp a magyarországi Lipót község tulajdona. Még szép, hogy magyar nyelvű felirat is van rajta! (Csak emlékeztetnék: ex-territoriális törvényeket Szlovákia nem fogad el, igaz-e…)
Még egy dolgot ideje lenne tudatosítani, nekünk, magyaroknak. Sem a szlovák államnyelvtörvény, sem a szlovákiai kisebbségek nyelvhasználatáról szóló törvény nem írhatja át a magyar nyelv és nyelvhasználat szabályait. Kormányok, parlamentek és nyelvrendőrök sem jogosultak arra, hogy a kodifikált magyar nyelv szabályait semmibe vegyék. A szlovák államnyelv ügyeiben is csak a Szlovák Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete illetékes nyelvi, nyelvhasználati kérdéseket eldönteni. A nyelvpolitika „műalkotásai” csak az államnyelvi státus megteremtésére és a kisebbségi nyelvek használatának korlátok közé szorítására terjedhettek ki, hogy a lóláb ne lógjon ki annyira… A szlovákiai magyar kisebbség anyanyelve a kodifikált magyar nyelv, annak minden szabályával és velejárójával együtt. Aki kisebbségiként a magyar nyelvet használja, annak szíve joga, hogy magyar kontextusban a magyar nyelvszokás szerint írja a nevét. Az emberi rosszindulattal és butasággal nem kell kiegyezni, sem kompromisszumot kötni. Szlovák szövegkörnyezetben Bős polgármestere, Fenes Iván is tudja, hogy Iván Fenesként kell bemutatkoznia. Senkinek, semmilyen jogalapja nincs arra, hogy magyar szövegkörnyezetben szlovák nyelvszokás szerinti névhasználati sorrendre kényszerítsen egy magyart. (Még az elektronikus kommunikációban sem követelhet ilyesmit.)
A magamfajta korosabb embernek, aki megélte a szocialista internacionalizmus álruhájába öltöztetett magyarellenesség jótéteményeit, déjà vu érzése támad, amikor azzal szembesül, hogy a történelem ismétli önmagát – és sajnos, mi magunk is az ismétlés hibájába esünk, mert gondolkodás és érvelés nélkül feltesszük a kezünket, megadjuk magunkat az egykor „suttogó terrornak” becézett hivatalnoki beavatkozásoknak; törvénytelenségeknek, törvénysértéseknek vetjük alá magunkat – önként. Holott a törvényben előírt kötelességek teljesítésével kellene válaszolnunk, legalább a 4. § hatodik bekezdésében lefektetett feladatok következetes végrehajtásával. Ez így hangzik: „A 2. § (1) bekezdés szerinti településen a Szlovák Köztársaság állampolgárainak életének, egészségének, biztonságának vagy vagyonának fenyegetettségét érintő információkat a nyilvánosság számára elérhető helyeken az államnyelv mellett kisebbségi nyelven is feltüntetik. Minden feliratot és a nyilvánosság tájékoztatására szánt hirdetményt, különösen az árusítóhelyeken, sportlétesítményekben, vendéglátóipari egységekben, az utcán, az út mellett és felett, az autóbusz-állomásokon és vasútállomásokon, fel lehet tüntetni a kisebbség nyelvén is.” Ha másért nem, azért, mert a 7.b § második bekezdése kimondja: „A kisebbségi nyelvhasználat területén közigazgatási szabálysértést követ el az a jogi személy vagy természetes személy vállalkozó, aki a 4. § (6) bekezdés szerinti feliratot vagy hirdetményt nem tünteti fel a kisebbség nyelvén is, amennyiben a Szlovák Köztársaság állampolgárai életének, egészségének, biztonságának vagy vagyonának fenyegetettségét érintő információkat tartalmazó feliratról vagy hirdetményről van szó.” Feljelentést erről is lehet tenni a kormányhivatalnál, mert a kisebbségi nyelvhasználati törvény rendelkezései közül ez az egyetlen, mely kötelező érvényű. Ezt a törvény 7.b §-ának negyedik bekezdése is aláhúzza azzal, hogy hozzárendeli: „Amennyiben a kormányhivatal olyan kötelességszegést állapít meg, amely az (1) és (2) bekezdések szerinti közigazgatási szabálysértés és az írásbeli figyelmeztetésben meghatározott határidő leteltét követően sem történik meg a megállapított hiányosságok kijavítása, a kormányhivatal 50 eurótól 2500 euróig terjedő bírságot szabhat ki.” Erre hivatkozva az érintett önkormányzatok felszólíthatják a területükön működő jogi személyeket és természetes személy-vállalkozókat – nemzeti hovatartozásra való tekintet nélkül – a mulasztásaik kiküszöbölésére – akár a szlovák kormányhivatalon keresztül is. (Persze, előtte önmaguk portáján is körül kell nézniük a kapcsolószekrények és egyebek tájékán…)
Minél előbb teszik meg ezt, annál hamarabb szoknak hozzá magyarfóbiás államnyelvű polgártársaink is, hogy a törvény betűje akkor is vonatkozik rájuk, ha az nekik nem tetszik.
