Az autóipar dübörög, győzelmi jelentésektől hangos a visegrádi térség, és egyelőre úgy tűnik, minden szép, minden jó és mindennel meg lehetünk elégedve. Viszont próbáljuk a számokon és a gazdasági folyamatokon keresztül megvizsgálni a történéseket.
Az autógyártásban, illetve az autóalkatrész-gyártásban Szlovákiában közvetlenül több mint 60 ezer ember dolgozik, közvetetten pedig további 140 ezer, ami együtt a szlovákiai alkalmazottak majdnem 10%-át teszi ki. Az autógyártásban dolgozók fejenként közel 75 ezer euró hozzáadott értéket termelnek, ami 2,5-szer magasabb, mint a szlovákiai átlag.
Az autógyártás képezi a szlovák export több mint negyedét és a szlovák import 20%-át. Az autóipari dolgozók bevételei generálják a szlovákiai fogyasztás tíz százalékát és a dolgozók adójukon, illetve a különböző fogyasztási adókon keresztül az országnak 1,1 milliárd euró bevételt jelentenek.
Az autóiparból elsősorban a nyugati régiók profitálnak. A térség valóban egy autóipari központtá nőtte ki magát. Pár száz kilométeres körzeten belül (a visegrádi térségben) tíz autó-összeszerelő központ működik, amely évente 2,5-3 millió autó és 5 millió autómotor gyártására képes. Ez a koncentráció jótékonyan hat a közeli beszállító üzemek fejlődésére, mivel a munkaszervezésben alapkövetelmény a pontos szállítás, a gyárak ugyanis már nem tartanak fenn raktárkészleteket. Remélni lehet, hogy ez a koncentráció beindítja a kutatási és fejlesztési aktivitásokat. 2011-ben például a kutatásra fordított források 6%-át már az autóipar adta Szlovákiában.
Látható, hogy a térség gazdaságában egyre nagyobb szerepet kap az autóipar, és vele együtt az ipar, mint ágazat. Ha megnézzük a fejlettebb gazdaságokat, akkor viszont észrevehetjük, hogy náluk az ipar aránya a nemzetgazdaság teljesítményében csökken. A teoretikusok ezt úgy definiálják, hogy a társadalom az indrusztriális szakaszából átlép a posztindrusztriális szakaszba.
Az EU-ban 2000-től 5,7 millió fővel csökkent az ipari alkalmazottak száma. Ez részben az állandó innovációval, az ipari folyamatok fokozatos automatizálásával és a termelékenység növekedésével magyarázható. Az utolsó két évben az ipari teljesítmény viszont meglódult, és az EU-ban 244 ezer új ipari munkahely keletkezett, érdekes tény, hogy ebből 145 ezer a V4 országaiban. Jelenleg az EU-ban az iparban foglalkoztatottak aránya Csehországban a legmagasabb, 26%, majd Szlovákia, Magyarország és Lengyelország következik 20% körüli értékkel, illetve Németország 17,5 százalékkal. A többi országokban ez az arány 15% alatt van, például Ausztriában 14,7%, vagy Nagy-Britanniában 8,2%. Érzékelhető, hogy a V4 országaiban még másfajta szinten van a gazdaság fejlettsége, mint Európa boldogabbik részében.
Bár külön a szlovák autóipart nem érdemes vizsgálni, de az ország iparáról azért még érdemes pár tényt elmondani. Szlovákia lemaradását jól jelzi az egy dolgozóra számított beruházott tőke volumene, bár bizonyos fejlődés már látható. Ez a mutató 2004-ben a szlovákiai cégeknél csak a 35%-a volt a legfejlettebb ipari országokban kimutatott értéknek, de az elmúlt tíz évben már 45%-ra növekedett. Bár van előrelépés, a fejlettebb országok cégeihez képest rendkívül alacsony a szellemi tulajdonhoz köthető tőkerész, az innováció, a fejlesztések aránya – a legfejlettebb országok mutatóinak csak 6-7%-a, ami egyben versenyképességi hátrányt is jelent.
Érdekesen alakulnak a szlovák cégek termelékenységi mutatói, különösen ha összehasonlítjuk a hazai, illetve a külföldi tulajdonú cégeket. A külföldi tulajdonú cégek egy főre eső termelékenysége 2,5-3-szor nagyobb a hazai tulajdonú cégekénél. Ez magyarázható a modernebb technológiákkal, a jobb munkaszervezéssel. Érdekes paradoxon, hogy a hozzáadott érték aránya a nemzetközi cégeknél csak 16%-os, addig a hazai cégeknél 27%-os szinten mozog. Magyarázzák ezt azzal, hogy a nemzetközi vállalatok csak specializált részfolyamatokat végeznek, ahol kisebb a haszon, míg a hazai cégek szélesebb területeket vállalnak fel a termék előállításának folyamatából, így a hozzáadott érték is magasabb lesz. Arról viszont nem szólnak – amint az autógyártás példája is mutatja, ahol jelentős az összeszerelésre behozott alkatrészek aránya a végtermékhez viszonyítva –, hogy a hozzáadott érték mutatóját a számlázási folyamatokkal tetszőlegesen lehet alakítani, a külföldi cégvezetés, vagy a tulajdonosok kívánalmainak megfelelően.
A szlovákiai ipar teljesítménye kétfelé szakadt. Látható egy erősödő külföldi tulajdonú szegmens és a csökkenő súlyú hazai vállalatok szegmense. Nem az autóipart kell szidni azért, amiért ennyire világosan rámutat ezekre a jelenségekre. Azt nem várhatjuk, hogy a különbségek maguktól eltűnjenek. Az viszont elvárható a mindenkori kormánytól, hogy okos gazdaságpolitikával megfelelően ösztönözze a hazai vállalatokat a fejlődésre.
