Örömmel olvastam B. Vida Júlia cikkét a „krónikás” csónakról, melyet a Somorja melletti kavicsbányából mentettek ki. Nagy Iván etnológus szerint az már biztos, hogy i. e. 325-350 körül készülhetett a csónak. A néprajzkutató szerint ők voltak az első etnikum, amely errefelé élt.
Olvastam róla, hogy Pozsony ősi folyami-átkelőhely volt. A múltban a Duna itt lelassult, sekélyessé vált, s emiatt természetes átkelőhelyet alakított ki. A gázlón áthaladó forgalmat egy erődítmény tartotta ellenőrzése alatt, mely azon a közeli dombon volt, ahol most a pozsonyi vár áll.
Ha visszautaznánk az időben, az átkelőhelyen a kelták üdvözölnének minket, akik ezt a területet tették kultúrájuk központjává. A domb a helybeli kelta közösség fellegváraként szolgált.
Noha manapság ritkán hallani a keltákról, az biztos, hogy kitörölhetetlen nyomot hagytak maguk után a Csallóközben is, ahogy sokfelé a nyugati világban. Több mint 2 500 évvel ezelőtt jelentek meg a történelem színpadán. Hatással voltak az európai történelemre, művészetre és a vallási szokásokra, sőt – bármilyen hihetetlenül hangzik – a mindennapi életre is.
Indoeurópai származásúak voltak. Ők találták fel a nadrágot és a hordót. Szembetűnő bizonyítékok sok helyen vannak a világon. Egykori temetők sírhalmai, vagy sírdombjai, egyes vidékeken várdombok vagy földvárak – mindezek kelta maradványok.
Napjainkban sok város és tájék kelta eredetű nevet visel, például Lyon, Bohemia. Ma már azt is tudjuk, hogy az október végén, november elején tartott megemlékezések a halottak tiszteletére szintén kelta eredetűek.
Ha a kedves olvasó ismeri az olyan közismert meséket, mint a Piroska és a farkas, vagy a Hamupipőke, valamelyest már tájékozott a kelta civilizáció ránk maradt öröksége terén.
Brennustól, a kelta vezértől származnak azok a szavak, hogy vae victis, azaz „jaj, a legyőzöttnek”. A kelták ilyenfajta tetteire emlékeztetnek a képzeletbeli harcosok, Asterix és Obelix is, akiknek kalandjait a számos nyelven megjelenő humoros képregényekben olvashatjuk.
Görögország találkozása a keltákkal i. e. 280-ban következett be. A görögök galatai néven utaltak rájuk. Ezt a területet nevezték el később Galatiának. I. sz. után 50-52-ben az első keresztények közül is éltek néhányan ezen a területen. Pál apostol levelét a galatabeliekhez – gondolom – minden keresztény ismeri.
Az Encyklopedia of Religion szerint valószínű, hogy a kelta vallási szimbólumok legfontosabb eleme a hármas szám. A hármasság fogalmának jelentősége a világ több részén felfedezhető. Lehet, hogy a „három a magyar igazság“ mondás is a keltáktól származik?
Hérodotosz görög történész tesz a keltákról először említést. Úgy írja le őket, mint bátor harcosokat, akik nagy fizikai erővel rendelkeztek. Hogy félelmet keltsenek ellenségeikben, még a hajukat is bemázolták vízben elegyített krétával, amely megszáradva ijesztő külsőt kölcsönzött nekik. Testi felépítésük, harci kedvük, fegyvereik, hajviseletük, jellegzetes hosszú bajszuk együttvéve járult hozzá a dühöngő gallokról alkotott képhez.
„A gallok nagyon vallásos nép” – írta Julius Caesar. „Annyira hittek a halál utáni életben és a lélek halhatatlanságában, hogy teljes nyugodtsággal kölcsönöztek egymásnak, elfogadva azt is, hogy az alvilágban történjen a visszafizetés” – magyarázza az egyik római történetíró.
Az összes kelta törzs jellemzője volt a papi kaszt megléte, amely három kategóriára tagolódott: bárdokra, vétikre és druidákra. A „druida” szó valószínűleg azt jelenti, hogy „igazán bölcs”. A druidák voltak azok is, akik meghatározott időben elvégezték a fagyöngy szertartásos lenyesését a „szent” erdőben.
Érdekes, hogy ezzel a szokással először mintegy 35 évvel ezelőtt találkoztam a Felvidéken, amikor egyik somorjai származású egyetemi évfolyamtársnőm december táján az egész várost – Pozsonyt – bejárta, hogy fagyöngyöt szerezzen be karácsonyra. Akkor nem értettem, hogy honnan eredhet ez a szokás.
Kedves Nagy Iván etnológus és Barta professzor! Szívből szurkolok, hogy mindkét szakértői vélemény megerősítse azt, hogy valóban itt éltek a kelták, az első etnikum, akikről tudomásunk van.
Reméljük, hogy néhány év múlva mi is megcsodálhatjuk a Csallóközi Múzeumban a kavicsbányából előkerült csónakot, a kelta korok „krónikását”.
