Az, ami a szlovák parlamentben Ján Richter munkaügyi miniszter leváltási kísérlete kapcsán történt, a kilencvenes éveket idézi, amikor Ján Slota vagy Anna Belousovová-Malíková vagy éppen Vladimír Mečiar habzó szájjal és gátlástalanul kiabáltak kígyót-békát, nagyobbnál nagyobb vulgarizmusokat politikai ellenfeleikre. A politikai kultúra meg valahol a pincében várakozott a jobb időkre…
Richtert az ellenzék a galántai Tiszta Nap reszocializációs intézmény miatt szerette volna leváltani. Itt a függőségekben szenvedő gyerekekkel és családokkal foglalkoznak. Ám a nyilvánosságra került információk alapján annak jelenlegi és múltbeli dolgozóit azzal gyanúsítják, hogy azok bűncselekményeket követtek el, kínozták és megerőszakolták a gyerekeket, az állam pedig manipulálta az ellenőrzésről szóló jelentést, ami negatívan befolyásolhatja a kivizsgálás tárgyilagosságát.
Az ellenzék azzal vádolta Richtert, hogy az ügyben hosszú ideig semmit sem tett, s hogy takargatja azt. A képviselők szerint az intézményt már régen meg kellett volna fosztani az akkreditációjától, amint azt a miniszternek az akkreditációs bizottság javasolta.
A miniszter azzal védekezett, hogy az állam jogkörei korlátozottak a létező intézményekkel kapcsolatosan, mivel a 20 ilyen intézményből 19 magánintézmény, csak egy tartozik megyei hatáskörbe. Az ügyben büntetőfeljelentések is születtek, Richter például az SaS-szal szemben tett büntetőfeljelentést, mivel az nemrégiben azt kérdezte Richtertől, hogy ki zsarolja őt a Tiszta Nap ügyben.
Hol van itt parlamenti vitakultúra?
Ennyit az előzményekről. Ezt követően került sor a Richterrel szembeni leváltási kísérletre, ami Robert Fico kormányfőt is kihozta a sodrából, s olyan kijelentések hangzottak el a szájából, amelyek még egy falusi kocsmában sem maradtak volna következmények nélkül. Persze, az ellenzék sem hagyta magát, szó szót követett, mígnem a parlamenti tanácsterem lesüllyedt valahova a kilencvenes években megszokott kommunikációs stílus szintjére.
Radovan Pavlík, a SITA hírügynökség szerkesztője szerint, aki több mint 16 órát töltött a Richter leváltására összehívott rendkívüli ülésen, az, ami ott történt, csöppet sem volt normális, s csak a hatalmas bűz maradt utána.
Senki se állítsa nekem azt ugyanis, hogy normális dolog, ha Natália Blahová, az SaS képviselője nyilvánosan vulgarizmusokat használ a felszólalásában, még ha csak idézi is a Tiszta Nap ügyfeleinek vallomásait, állítja Pavlík. Az sem normális, hogy a párttársa, Alojz Baránek a Smer képviselőit pszichopatáknak nevezte, csak azért, mert más véleményen vannak, és nem fogadták el Blaha érveit.
„Nem, nincs rendjén” – fogalmazott a szerkesztő. Mint ahogyan nincs rendjén az sem, hogy Robert Fico kormányfő kijelentette, hogy nem ismeri a legerősebb ellenzéki párt parlamenti klubjának elnök asszonyát, vagy, hogy annak felszólalásáról, tartsa is azt akármilyennek, azt mondja, hogy az csak női fecsegés. Ez sem volt rendjén.
No, meg az sem, hogy Fico Boris Kollár kufircolásáról beszélt a Tiszta Nap egyik fiatalkorú kliensével. De az sem, hogy a Sme rodina egyik képviselője azt kiabálta erre vissza, hogy kufircolásról egyedül Fico esetében lehet szó, a tanácsadójával, Troškovával.
Továbbá az sem volt normális, hogy Kollár arról biztosította Robert Ficót, hogy ő bizony meghagyja a kormányhivatalban Troškovát, mert már úgyis „bedolgozta magát”, és neki nem kell majd miatta a szeretőjeként szégyenkeznie, mivel neki nincs felesége. Nem, ez sincs rendjén – véli Pavlík. Mint ahogyan az sem, hogy Milan Krajniak Peter Tománek diagnózisáról beszélt. Ilyet nem csinál a tisztességes ember, legyen az akárki.
És az sem volt normális, hogy Erik Tomáš Daniel Lipšic közlekedési balesetét vetette az ellenzék szemére, amelynek következtében egy idős ember életét vesztette. Gondoljon akármit is Lipšicről, de a tanácskozás éjjelén nemcsak az ellenzéket emlékeztette újra erre, hanem az elhunyt idős férfi hozzátartozóit is. És ez nincs rendjén.
Valóban úgy gondolom – fűzte hozzá Pavlík, hogy Richter leváltási kísérlete után csak a bűz maradt. Sajnos. A vita ugyanis más stílusban is folyhatott volna. Na és kinek volt jó mindez? – teszi fel a kérdést a szerkesztő.
A Smernek biztosan nem, meg Richternek sem, de az ellenzék nagy részének sem. Az, aki tizenhat órán keresztül egyetlen szót se szólt, csak nyugodtan ült a helyén, az Marián Kotleba volt. Richter leváltási kísérletével tulajdonképpen egy szép ajándékot kapott a kerek születésnapjára. A csalódott választópolgároknak ugyanis minden más ellenére az egyedüli alternatíva marad csupán. Ezt sajnos nem értették meg a mi standard, de a nem standard politikusaink sem…
(SITA/Felvidék.ma)
