Lezárult az iskolai beiratkozások időszaka, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) pedig rögtön be is gyűjtötte a beiratkozottak számát a 256 magyar alapiskolától. Ennek alapján 3505 gyereket írattak be magyar alapiskolába, ami 103-mal több, mint tavaly ilyenkor, további 33-at pedig úgynevezett nulladik évfolyamba írattak.
Hogy pontosan hány tanuló kezdi meg az első osztályt valójában, csak szeptemberben derül ki, hiszen addig élhetnek a szülők a halasztás lehetőségével, de előfordulhat, hogy átértékelik döntésüket és másik iskolát választanak, illetve akadnak olyanok is, akik egyszerűen elmulasztják a beiratkozást (főként szociálisan halmozottan hátrányos helyzetű családok), s csak szeptemberben jelennek meg, amikor a hivatal immár kötelezi őket. Ez tavaly +418 nebulót jelentett, így összesen mintegy 3822-en ültek be szeptember másodikán az első osztály padjaiba. Ha nagyjából ez az arány érvényesül idén is, akkor akár 3935 elsősünk is lehet, megközelítve a mágikus négyezres határt. Az elmúlt pár évben számuk alig haladta meg a 3500-at, tehát egyértelmű sikernek számít, és reményre ad okot felvidéki közösségünk életképessége szempontjából. Még akkor is, ha mindebbe bele kell kalkulálni az általános demográfiai hullámzást, ami egyszer negatív, másszor pozitív eredményeket hoz ki.
Ezekből kifolyólag úgy gondolom, ki lehet jelenteni, hogy igenis van értelme a beiratkozási kampányoknak, holott az évek során a legkülönbözőbb kritikák hangzottak el ezt illetően és bizony a kampánytevékenységet folytatók kaptak hideget, meleget.
A Rákóczi Szövetség már a kilencvenes években is komolyan foglalkozott a kérdéssel, s természetesen nem elhanyagolható a pedagógusok és az iskolák áldozatos munkája sem –kampányszerűen azonban a Via Nova mutatott rá (2007-től kezdődően) a fogyatkozó gyermeklétszám veszélyére, s ugyanakkor az anyanyelvi oktatás előnyeire. „Felesleges. Ilyennel úgyse lehet meggyőzni a szülőket. Ez mindenki magányügye, ne szóljatok bele! Nem a ti dolgotok. Az iskolák feladatát akarjátok elvégezni. Elhibázott az időzítés, ilyenkor már mindenki eldöntötte, hova adja a gyereket. Nem csak ilyenkor, de egész évben kellene csinálni” – ilyen és ehhez hasonló észrevételek érkeztek, amiket megköszöntünk, elfogadtunk, elgondolkoztunk rajtuk és igyekeztünk tanulni belőlük. Ugyanakkor azt válaszoltuk, hogy a kritikán túlmenően örömmel fogadjuk a segítséget is. És hála Istennek, jöttek is a különböző felajánlások, és mások is csatlakoztak a jó ügyhöz. Olyannyira, hogy a kezdetek után tíz évvel immár minden jelentősebb tömörülés, szervezet bekapcsolódik a kampányba valamilyen formában, és a beiratkozások idején kisvideók, szórólapok, plakátok, kitűzők és aktivisták garmadája lepi el az utcákat. (Horribile dictu, idén már a vegyes párt és ifjúsági szervezete is bekapcsolódott, ami úgy gondolom, nagy szó.)
Úgy vélem, ez az összefogás és egy platformra helyezkedés az igazi ereje az egésznek, ugyanis való igaz, hogy a beiratkozások idején az érintett szülők nagy része már eldöntötte, hova adja be iskolába gyermekét, az üzenetek viszont eljutnak olyan szülőkhöz is, akik még döntés előtt állnak, esetleg még nem is szülők. A tematizálással, valamint a köztudatba és közbeszédbe való bevitellel olyan széles kört sikerül megszólítani, amely folyamatában tud hatni az iskolaválasztókra, így elérve a kitűzött célt. E szerint a tendencia szerint ismét felfelé ível a magyar iskolaválasztók száma, jövőt teremtve ezzel a magyar iskolahálózatnak és a felvidéki magyarságnak, ugyanakkor téved az, aki ennek láttán azt hiszi, hogy hátra lehet dőlni a karosszékben. Nem csak, hogy folytatni, de intenzitását tekintve növelni kell az aktivitást, hogy ne csak a megmaradás lebegjen a szemünk előtt, hanem az oly sokszor hangsúlyozott gyarapodás is.
Folytassa, Felvidék!
