Marek Vagovič, az Aktuality.sk portál főszerkesztője Saját fejjel címmel írt könyvet. Lebilincselő történet a Smer színfalai mögül az oknyomozó újságíró szemével, aki több fontos botrányt is leleplezett. Ebben a fejezetben a szerző arról ír, hogyan igyekezett Róbert Kaliňák és Monika Beňová áttörni a Smer elszigeteltségét.
A bársonyos forradalom utáni újságíró nemzedék inkább a jobboldal felé hajlott. Megvolt persze ennek a logikája, hiszen a baloldal neve a normalizáció évei után nem csengett a legjobban. Ráadásul a tükrét a Demokratikus Baloldal Pártja (SDĽ) is görbítette, amely hosszú ideig képtelen volt átlépni saját posztkommunista árnyékát. Az újságírók azonban nem elvből utasították el a baloldalt. Közülük többen is tudatosították, hogy modern változata a fékek és az ellensúlyok részeként hozadék lehet minden társadalom számára, mivel a gazdasági liberálisok nagy része nem rendelkezik született empátiával a gyengébbek iránt. Szlovákiában azonban hiányzott a valódi szociális demokrácia, amely nem a múlt rabja, s a formáját nem az olyan újgazdagok határozzák meg, akik kétes módon jutottak a vagyonukhoz.
A Smer az újságírók többségével szemben aránytalanul távolságtartó
A média Smerrel szembeni visszafogott álláspontjában nagy része volt magának Robert Ficónak is. A Smer megalakulásától kezdve ugyanis úgy viselkedett, mint egy „hidegvérű”, aki az újságírók többségével szemben aránytalanul távolságtartó. Emlékszem, egyszer a parlamentben szerettem volna vele informális beszélgetésbe elegyedni, abban a naiv hitben, hogy talán elárul valamilyen érdekes ingformációt a politikai kulisszák mögül. Akkoriban egyszerű képviselő volt. Ráadásul ellenzéki, ahol a politikusok általában nyájasabbak, mivel a médiában való minden felemlítésük ajtót nyit számukra a lehetséges választóikhoz. De Fico csak bizalmatlanul méregetett, majd a következő száraz megállapítást tette: „Magával nem fogok társalogni, maga egy jobboldali hetilapból van”.
Kaliňákkal bármiről lehetett beszélgetni
A Smer elnökének azonban szerencséje volt, hogy a pártalapításkor a sors az útjába sodorta Robert Kaliňákot, a derűs, mindig mosolygó szimpatikus fiatalembert, akinek nem voltak előítéletei az újságírókkal szemben. De még ha voltak is, azt semmilyen módon sem adta a tudtukra. Az ellenzéki politikus Kaliňákkal a parlamenti folyosókon bármiről lehetett beszélgetni. A futballról, a nőkről, az egészségi problémákról. Akkoriban, amikor egy baráti társasággal el-ellátogattunk a városközpontban lévő pozsonyi kocsmákba, néha a Steam & Coffee étterembe is benéztünk, amelynek Ján Počiatekkel együtt ő volt a tulajdonosa. Ha észrevett bennünket, mindig odaült hozzánk egy kicsit beszélgetni.
Kaliňák akkoriban, hasonlóképpen, mint más újságírókat, a keresztnevemen szólított. 2002 és 2006 közt, amikor a parlament védelmi és biztonsági bizottságának az elnöke volt, egészen tisztességes viszonyban voltunk. Amikor oknyomozó újságíróként szerettem volna vele valamilyen robbanékony témát megbeszélni, sohasem utasított el. S bár ellenzéki képviselő volt, rendszerint igyekezett tárgyilagosan és szakszerűen érvelni. Azok, akik annyira nem érdeklődtek a politika iránt, talán nem is sejtették, hogy a Smer tagja. De Kaliňák se nagyon hangoztatta ezt, az ember a típusát tekintve inkább az SDKÚ-hoz sorolta volna be.
Kaliňák tiszta lappal indult
Kaliňák előnyére szólt az is, hogy akkor még tiszta lappal indult. Ez lehetett valószínűleg az oka, hogy fokozatosan nemcsak az újságírók többségének, hanem a rivális pártok több politikusának a bizalmát is megszerezte. Jól megértette magát például Bugár Bélával és Pavol Hrušovskýval is. A terepen való kitartó munkával megpróbálta áttörni a Smer elszigetelését, amelyre a véleményformáló krém lenéző módon tekintett. Kaliňákról is úgy tartották, hogy a párt vállalkozói szárnyát képviseli. Hiányzott azonban a meggyőző bizonyíték arra, hogy csupán az oligarchák meghosszabbított keze. A meggyőző fellépésével újabb szövetségesekre tett szert, vagy legalábbis semlegesítette a legnagyobb ellenállás központjait.
A négyéves ellenzéki lét politikai karrierjének legvilágosabb időszaka volt. Sokkal bonyolultabb volt Monika Beňová helyzete, aki Kaliňák összekötője volt a Smerben, és segített neki az élek lecsiszolgatásában. Akkoriban ugyanis neki már volt múltja. Mečiar idejében a Koliba rádió igazgatója lett, amelynek Fedor Flašík intézte el az engedélyét. A Koliba a HZDS támogatásával alakult, hogy ellensúlyozza a Twist rádiót, amely élesen bírálta az akkori politikai hatalmat. De ettől nagyobb túlkapás volt Beňová részvétele a HZDS nagyszombati közgyűlésén az 1998-as választások előtt a futballstadionban. Beňovát maga Mečiar hívta meg oda, és a Smer leendő politikus asszonya nem utasította vissza azt, bár nagyon jól tudta, mi minden van Mečiar mögött.
Beňová a HZDS kongresszusán
Mečiar idejében a kiválasztott magánosítók csoportja szétmutyizta az állami vagyont. A parlament megfosztotta mandátumától a HZDS szófogadatlan képviselőjét, František Gauliedert. A titkosszolgálat külföldre hurcolta Michal Kováč köztársasági elnök fiát, és nagy valószínűséggel ő rendelte meg Robert Remiáš meggyilkolását is. „Megkérdeztem akkor Fedor Flašíkot, hogy elmenjek-e. Ő csinálta a HZDS kampányát, meg a nagyszombati közgyűlést is. Azt felelte, menjek csak és nézzem meg, mert gyönyörű lesz. Gašparovič Mečiarral együtt közvetlenül alattam ültek” – ecsetelte a későbbiekben Beňová. A tribünön akkor olyanok is ott ültek, mint Vladimír Poór vagy Alexander Rezeš. És ez volt a legnagyobb politikai giccs, amit csak el tudnak képzelni.
Durván húszezer küldött egész Szlovákia területéről. Tíz különvonat, száz külön autóbusz. Ételcsomagok, az Elán, a végén meg tűzijáték. A nagyszabású show Fedor Flašík rendezésében feltűnően emlékeztetett a május elsejei felvonulásokra a kommunista időkből. A különbség annyi volt csupán, hogy a Lenin, Marx és Engels portréit ábrázoló transzparenseket a „nemzet atyját”, Vladimír Mečiart ábrázoló plakátokra cserélték. „A HZDS emberei megmutatták, hogy sok a közös bennük a moszkvai iskolával” – jegyezte meg a mozgalom közgyűlése kapcsán František Mikloško volt ellenálló, a KDH képviselője. Az egész parádé az akkori becslések alapján 10 millió koronába kerülhetett.
Beňová: „Nem kellett volna odamennem”
Beňová 1998-ban a HZDS-re adta a szavazatát. A választások napján, amely a mečiari időszak végét jelentette, ráadásul a párt székházába is ellátogatott. Amikor Štefan Hríb újságíró már a Smer politikusaként megkérdezte tőle, miért keveredett olyan emberek közé, akiket súlyos bűncselekmények elkövetésével gyanúsítanak, Beňová hamut szórt a fejére. „Mindenki követ el olyan hibát, amit talán nem is tud észszerű módon megmagyarázni. Ráadásul a családomban is alapvető ellenállás volt a HZDS-szel szemben… Lehettem volna megfontoltabb.” A HZDS nagyszombati patyomkin közgyűlésén való részvételét „vakmerőségnek” tartotta. „Nem kellett volna odamennem. De nem akarok most sajnálkozni, az én döntésem volt, senki sem húzott oda” – fűzte hozzá Beňová.
A bírálóit a luxus életvitele is ingerelte, ami nem illett bele a szociáldemokratáról alkotott elképzelésbe. BMW-vel közlekedett, később pedig a férjével, Fedor Flašíkkal beszereztek egy Porschét, egy Maseratit, illetve egy jachtot is Horvátországban. De Kaliňák sem volt ellenzéki képviselőként szegény politikus. A vagyonát azonban nem tette közszemlére, hogy ne kelljen magyarázgatnia, hogyan jutott hozzá.
Káposztaleves-est
Beňová a 2002-es választások előtt arra a kérdésre, hogy gazdagnak tartja-e magát, azt felelte: „Egy rozsnyói családdal összehasonlítva igen. Talán egy pozsonyival is.” A Smer politikusa azonban azt állította, becsületesen megdolgozott a pénzéért. „1991-től külföldi cégek alkalmazásában álltam, később meg vállalkoztam. És nem az állami megrendelésekben, sem a privatizálásban.” A vállalkozása módjával kapcsolatban Fedor Flašík azonban nem nyilatkozott.
A személyes kapcsolatok során Beňová nagyon kellemes, baráti benyomást keltett. Volt humorérzéke, és sohasem nézte le az embert. Amikor például a Smer ellenzékben volt, Kaliňákkal együtt meggyőzte Robert Ficót, hogy szervezzen karácsony előtti káposztaleves-estet az újságírókkal. A párt addig a hasonló akciókat nagy ívben elkerülte. Ellentétben a KDH-val, az MKP-val vagy az SDKÚ-val. A káposztaleves-est azonban nem teljesen az elképzelések szerint alakult. Az egyik spicces újságíró Ficónak a szemébe mondta, mit is gondol róla. Nem diplomatikusan, hanem kocsmai szóhasználattal. A hidegháború, amit Fico a médiával folytatott, fokozatosan egyre nagyobb fordulatot vett. A csúcspontját a 2006-os választási éjszakán érte el, amikor az újságírók gyalázatos módon az utcán álldogáltak egy szalaggal elkerítve.
(Aktuality.sk/Felvidék.ma)