Köztudomású, hogy 1541-ben három részre szakadt a Magyar Királyság, ám az már kevésbé, hogy 1682 őszén egy újabb rész hasadt ki az ország testéből, méghozzá a törökök által Orta Madzsarnak (Közép-Magyarországnak) nevezett északkeleti vármegyék, melyek fejedelmévé késmárki gróf Thököly Imrét tették. A „kuruc király” 1682-ben török segítséggel érkezett el rövid időtartamú hatalma zenitjére, s országa határait még Bécs is kénytelen volt elismerni, előbb a zsemléri előzetes fegyverszünet, majd a bécsi fegyverszünet aláírása révén.
Korábban Thököly Imre, a kuruc hadak főgenerálisa is azon az állásponton volt, hogy a török nem szavahihető, mert „az maga hasznát keresi, főképpen az ilyen egyenetlen nép között”, ám 1682 elején, amikor lehetősége adódott a Habsburgok uralma alatti országrész megszerzésére, mégis felkereste a Portát, hogy az nevezze ki őt Magyarország fejedelmének, s ezen esetben két éven belül az egész országot a törökök oldalára állítja. Az erdélyi fejedelem követei megpróbáltak ellenlépéseket tenni, de Kara Musztafa nagyvezír végül arról határozott, hogy azon hét északkeleti vármegyét, amelyek a korábbi Habsburg-ellenes mozgalmak eredménye gyanánt többször kerültek az erdélyi fejedelmek uralma alá – s a törökök Orta Madzsarnak (Közép-Magyarországnak) neveztek –, Thökölynek adja. Ehhez azonban el kellett kergetni az ott állomásozó császári csapatokat, amelyre Uzun Ibrahim budai pasa kapott parancsot. A törökök előbb Ónod várát vették be, azután csatlakoztak a Kassát ostromló kuruc hadakhoz, mire a felső-magyarországi kapitányság székhelye 1682. augusztus 14-én megadta magát. Az erdélyi fejedelem katonái is csatlakoztak a török-kuruc sereghez, amely Füleket, a „királyi” Magyarország középső részének stratégiai fontosságú várát zárta körül és megkezdte annak ostromát.
Fülek 1682. szeptember 10-én esett el, s a budai pasa hat nappal később kiáltotta ki Thökölyt Orta Madzsar királyának – aki később csupán a fejedelmi címet használta – és átadta az Isztambulban 1682. augusztus 10-én kelt szultáni kinevező iratot. Az új államalakulatnak a szultán védelmet és támogatást ígért – évi negyvenezer tallér adó fizetése ellenében –, Thököly halála után szabad királyválasztást – de csak protestáns jelöltek közül –, amely belügyeinek szabad intézése mellett köteles volt a Porta Habsburg-ellenes lépéseit támogatni.
Jókai Mór a Magyar királyok és hősök arcképcsarnoka című munkájában a következőket írta 1682 történéseiről: „Nagy bátoritást talált Thököly a harcz további folytatására a török kormány kilátásba helyezett támogatásban. A támogatás nem maradt el, sőt a franczia királytól is ujabb pénzsegély érkezett, igy két oldalról segitve, a hadviselés csak szerencsés lehetett. Az ujabb küzdelem megkezdése előtt azonban végrehajtotta Thököly tervezett házasságát Zrinyi Ilonával. Az egybekelés nagy fénynyel megtörtént Munkácson. A lakodalmi zajt aztán csakhamar a harczok riadalma váltotta fel. Thököly nagy szerencsével vezette a hadjáratot, kézre keritette Kassát is, a mi pedig rendkívül fontos hely vala, abban az időben, a magyarság központja, csaknem fővárosa. Érdemes itt felemliteni, hogy Thököly nagy sulyt helyezett a magyarositásra. Mihelyt bevonult Kassára, azonnal elrendelte az ott székelő szepesi városok kamrájának megmagyarositását. Nemcsak azt kivánta, hogy magyarul levelezzenek, hanem is, hogy a hivatali belső kezelés is magyar legyen, átalában mihelyt elfoglalt valamely vegyes ajku várost, azonnal igyekezett megmagyarositani azt. Kassa után következtek: Eperjes, Bártfa, Lőcse, Kis-Szeben, Szepesvár, majd a nagy küzdelem után Fülek. Rövid idő alatt az egész felső vidék Thököly kezére jutott. E fényes sikerekre a török szultán fejedelmi jelvényeket küldött Thökölynek, a ki ekkor »Magyarország fejedelme és kormányzója« czimet vette fel.”
Ma háromszázharmincöt esztendeje, hogy 1682. október 18-án a Hont vármegyei Zsemléren táborozó Thököly Imre előzetes fegyverszünetet kötött I. Lipót császár (uralkodott: 1657-1705) megbízottjával, s visszaadta a császárnak az általa még szeptemberben meghódoltatott bányavárosokat. A valódi fegyverszünet megkötésére nem sokkal később, 1682. november 19-én került sor Bécsben. Thököly megkapta Felső-Magyaroszágot, továbbá a Dunán inneni vármegyéket egészen a Garam folyóig, míg Bécs a bányavárosok jövedelméből havonta háromezer forint fizetésére kötelezte magát.
Az új török vazallusállam, a felső-magyarországi fejedelemség azonban kérészéletűnek bizonyult, hiszen 1683-ban a törökök Bécs alatti veresége egyben Thököly fejedelemségének végét is jelentette.