November 11-én harmadik alkalommal találkoztak a gömöri bibliakörös csoportok, valamint a gömöri aktív magyar evangélikusok. A Lekenyében megvalósuló rendezvény célja a kis létszámú közösségek összetalálkozása volt, de megemlékeztek a reformáció emlékévéről is.
Az alkalmak tavaly májusban indultak, amelyeket Gömörhosszúszón szerveztek meg. A lekenyei alkalomra a sajógömöri, tornaljai, lekenyei, gömörhosszúszói, kecsői és ardói gyülekezetekből érkeztek résztvevők. A bevezető áhítatot követően egy rövid beszámoló és vetítés következett Dechertné Ferenczy Erzsébet lelkész amerikai élményeiről, majd Bálintné Varsányi Vilma a reformáció 500. évfordulójához kapcsolódó előadása hangzott el.
„Mi alacsony létszámú, kicsi nyáj vagyunk. Néhány faluból mindössze egy-két ember jött ma el. Széjjel vagyunk szórva, de Istennek van hatalma, hogy ezt a kicsi kezdetet megáldja és megsokasítsa. Az egyik jele ennek az volt, hogy ma itt milyen sokan együtt voltunk, és jó volt azt érezni és átélni, hogy nem vagyunk olyan kevesen, mint ahányan egy-egy faluban, hanem létezik egy nagyobb közösség is, amelyikhez tartozhatunk. Mindenképpen szerettük volna, hogy legyen egy jó, kötetlen beszélgetés, amikor egymással is találkoznak az emberek” – fejtette ki Dechertné Ferenczy Erzsébet lelkész.
Az alkalmak tavaly indultak Bálintné Varsányi Vilma nyugdíjas lelkész kezdeményezésének köszönhetően. A szervezők rendszeresen, évi két alkalommal szeretnék a továbbiakban is megszervezni a találkozókat.
Bálintné Varsányi Vilma előadás közben (Fotó: Beke Beáta/Felvidék.ma)
„Egészen más légköre, hangulata van egy ilyen nagy bibliaórának, mint amikor néhány ember vesz részt. Az egymással való találkozás, a kapcsolatok erősítése, és természetesen a hitélet erősítése a célja ezen alkalmaknak” – nyilatkozta a Felvidek.ma-nak Bálintné Varsányi Vilma, aki immár három éve átjáró önkéntesként szervezi a gömöri magyar evangélikusok életét.
Az nem lehet, hogy valaki úgy múljék el ebből a világból, hogy mindig anyanyelvén imádkozott, és egy Miatyánk ne hangozzék el fölötte magyarul…
A nyugalmazott lelkész még aktív korában kezdte figyelemmel kísérni a felvidéki evangélikusok sorsát, majd arról értesült, hogy milyen gyér itt a lelkészi ellátottság, és nyugdíjazása után a felszabadult idejét, energiáját értelmes, hasznos munkába szerette volna fektetni. Így döntötte el, hogy szívesen részt venne, segítene a gömöri magyar evangélikus élet szervezésében.
A kevés is ezerré nő, a kicsiny is hatalmas néppé. Én, az ÚR, rövid idő múlva megvalósítom ezt. Ézs 60,22 (Fotó: Beke Beáta/Felvidék.ma)
„A kis közösségek mellé odaállni, bátorítani nagyon fontos, úgy érzem. Hitbelileg, vallásilag ugyanúgy, mint a magyarságtudatot erősíteni. Volt olyan szívszorító élményem, hogy ahogy hazamentem innen, két nap múlva hívtak telefonon, hogy vissza tudok-e jönni, mert temetés lenne, és kétszáz kilométeres körzetben nincs magyar lelkész, aki temetni tudna. Visszajöttem, mert az nem lehet, hogy valaki úgy múljék el ebből a világból, hogy mindig az anyanyelvén imádkozott, és egy Miatyánk ne hangozzék el fölötte magyarul” – tudtuk meg Bálintné Varsányi Vilmától.
Hat gyülekezetből érkeztek résztvevők (Fotó: Beke Beáta/Felvidék.ma)
A tékozló fiúnak el kell mennie tékozolni
„Élni lehet Isten nélkül, de meghalni nem. Amikor az ember érzi azt, hogy fogy az ereje, fogy az ideje, akkor keresi az örökkévalóval a kapcsolatot. Szeretné rendezni mindazt, amire az életében nem jutott idő, vagy nem is érezte fontosnak, de valahogy az élete végéhez közeledve az ember bekerül egy szűk folyosóba, ahol szüksége van Istenre. Engem nem ejt kétségbe, hogy főleg idős emberek vannak a gyülekezetekben. Sőt, reménységgel tölt el, mert mint én is, erre tartunk mind, és nem mindegy, hogyan készül rá az ember. Aktív éveim tapasztalatai alapján elmondhatom, hogy a fiatalok hogyan épülnek be a közösségi életbe. Amikor konfirmandusaink voltak, számtalan programot készítettünk együtt, annyira lelkesek voltak, majd a konfirmáció után sorra eltűntek. És ennél keservesebb élménye nincs egy lelkésznek, mert úgy érzi, hiábavaló a munkája. Tehát nem tudtam őket integrálni a gyülekezetbe. Azonban évek múltával lecsendesedve, letisztult hittel jöttek vissza, amikor rájöttek arra, milyen fontos, amit otthonról és a gyülekezetben kaptak és megtanultak, és amikor az élethelyzeteikben kellett elővenniük ezeket az emlékeket, tanultakat, és élesben kipróbálni, hogy adnak-e erőt, hogy jelentenek-e segítséget, vigasztalást, gyógyítást, akkor tértek vissza. A tékozló fiúnak el kell mennie tékozolni. Az Istentől messze, szeretettől messze, önpusztító módon jön rá az ember arra, hogy szüksége van az Istenre” – osztotta meg velünk tapasztalatait a nyugdíjas lelkész.
