Ha a megyei választások eredményeit nem is, egy valamit nagyon is jól lát Robert Fico kormányfő: a fasizmus bizony itt settenkedik a kertek alatt.
Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az emberek véleményének bizonyos fokú megváltozása – bár inkább használnám e helyütt a torzulás kifejezést – a fasizmus nevében elkövetett embertelen gaztettekkel kapcsolatban. S elsősorban a fiatalabb generációhoz, a mai huszonévesek közé tartozó emberek – szerencsére egyelőre nem általános, de sajnos, egyre gyakoribb – véleményére gondolok itt, akiknek többnyire már a nagyszüleik sem tapasztalták saját bőrükön az ennek az eszmének a nevében elkövetett gyalázatos tetteket. Az emberi történelmi emlékezet ugyanis jó esetben legfeljebb három generációra visszamenőleg képes átlátni a történéseket, ami az attól távolabbi múltban történt, az számukra már elvont történelem, s ki tudja, talán igaz se volt, esetleg nem úgy volt igaz. Vagy, ahogy Milan Uhrík, Kotleba Nyitra megyei elnökjelöltje egy televíziós vitában a holokauszt kapcsán kijelentette: „Én még nem éltem akkor, nem emlékszem rá, és csak történelmi eseményként érdekel a dolog”.
Ezért lehet aztán, hogy egyenruhába bújt fiatal férfiak fasiszta jelszavakat skandálva katonásdit „játszanak”, miközben talán el sem jut a tudatukig, mit is cselekszenek valójában. A Tiso-féle szlovák államot éltetik, amely több tízezer állampolgárságától megfosztott zsidót küldött a gázkamrákba, a holokauszt pedig csupán egy a történelmi események sorából a számukra.
Nos, a zsidókat lehet szeretni vagy éppen nem szeretni, a gázkamrák léte viszont tény, s az egy nemzet vagy népcsoport tagjaival szemben elkövetett tömegmészárlásra semmilyen eszme sem adhat felmentést. Aki ezt nem érti, abból hiányzik a homo sapiensre jellemző humánum.
S hogy minek kapcsán jutottak eszembe ezek a gondolatok? Ennek oka egy napokban megjelent újsághír volt, amely arról számolt be, hogy az Élesmart (Ostrý Grúň) településen 1945. január 21-én elkövetett tömegmészárlásról, amely „véres vasárnap” néven íródott be a szlovák történelembe, a falu egyik alkalmazottja – bizonyos Ľudmila Kulháňová – szerint nemcsak a nácik, hanem a falu lakói is tehettek. A fiatal hivatalnok – nem mellesleg saját bevallása szerint Kotleba pártjának egyik hű szavazója – gondjaira bízta a falu azt az emlékszobát is, amely éppen a szóban forgó tömegmészárlásra hivatott emlékeztetni. Az egyébként zsarnócai illetőségű fiatal nő, aki kilenc hónapig állt szerződéses viszonyban a faluval, a közösségi oldalán tette közzé az ominózus kijelentést, miszerint a falu lakóinak a legyilkolása és „a falu felégetése mind a két oldal hibája volt, nem csak a németeké”.
Kijelentése egyébként elég heves vitát váltott ki a közösségi hálón, némelyik hozzászólás a fiatal nő címére tett durva beszólásoktól sem volt mentes. Élesmart polgármestere szerint az alkalmazott megnyilvánulása „a fiatalok ismerethiányával” magyarázható, s jómaga elég kiábrándítónak és szerencsétlennek tartja azt. Egyébként a hölgy szerződése ebben a hónapban lejár, s úgy tudja, talált is már magának új munkahelyet.
Én nem tudom, mi szolgáltathatta az okot a fiatal nő szóban forgó kijelentéséhez, mert azt, hogy szerinte mi volt a „falu hibája”, nem kötötte az orrunkra. Azonban elképzelni sem tudom, mit követhetett el Madarasalja és Élesmart 148 legyilkolt áldozata közül például az a 78 éves legidősebb áldozat, vagy az a legfiatalabb tizennégy hónapos csecsemő, aki a többiekkel együtt a német náci fegyveres egységek könyörtelen vérengzésének esett áldozatául. A megtorlás és elrettentés ugyanis nem lehet ok az ártatlan áldozatok kivégzésére, s erre semmiféle történelmi emlékezet soha semmilyen körülmények között nem adhat felmentést, ez a kérdés semmi esetre sem lehet vita tárgya. Mert tegnap a zsidók vagy az élesmartiak, de holnap akár mi is könnyen egy őrült eszme ártatlan áldozataivá válhatunk. Ezért az ilyen kérdésekben világos álláspontra kell helyezkednie minden józanul gondolkodó, humánus embernek. S „az én nem vagyok történész” típusú kijelentések a kérdést illetően „felelős” politikusok szájából elfogadhatatlanok. Egyébként ki szabja meg a határt, meddig lehet felelősségre vonás nélkül tömegeket gyilkolni, s meddig lehet például Tiso halálvagonjaira akképpen reagálni, hogy „az elnök úr tette, amit tehetett”. S milyen alapon törünk akkor pálcát az iszlamista terroristák „vallás nevében” elkövetett terrorcselekedetei fölött, amelyeknek szinte mindig ártatlan emberek esnek áldozatul? A tömegmészárlásokra és a terrorcselekedetekre nincs mentség, és az elkövetőik nem kaphatnak felmentést.
