A KOVO szakszervezet kedden több mint 126 ezer aláírást tartalmazó petíciót nyújtott át a parlament elnökének annak érdekében, hogy a törvényhozó testület foglalkozzon a nyugdíjba vonulás felső határának megszabásával. A szakszervezet ezt a korhatárt 64 évben állapítaná meg, ami a legalacsonyabbak közé tartozna Európában.
A KOVO ezen kívül még a korábbi nyugdíjba vonulás lehetőségét is forszírozza a nehéz munkát végzők és a hosszú ideig több műszakban dolgozók számára. Elnökük, Emil Machyna szerint az embereknek tudniuk kell, mikor mennek nyugdíjba, és meg kell állítani a nyugdíjkorhatár rendszeres emelését. Az egészségre káros munkát végzők és mindazok számára, akik sokáig több műszakban keresték kenyerüket, szeretnék elérni a korábbi nyugdíjaztatást, de a nyugdíj összegének csökkentése nélkül.
Andrej Danko, a parlament elnöke támogatásáról biztosította a petíciót benyújtókat. Elmondása szerint pártja és annak parlamenti klubja is támogatni fogja a kezdeményezést. Azt is elmondta, szerinte a nőknek, úgy mint más fejlett államokban, nálunk is kijárna, hogy a férfiaknál előbb menjenek nyugdíjba, igenis figyelembe kell venni az anyaságot, a gyermekek számát.
Tény és való, hogy a rendszerváltozás magával hozta a népességcsökkenést, és így elengedhetetlenné vált a nyugdíjkorhatár emelése, hiszen egyre kevesebb aktív, vagyis dolgozó embernek egyre több nyugdíjast kell eltartania. Az új nyugdíjrendszer teljes egyenlőséget vezetett be a férfiak és nők tekintetében, vagyis függetlenül attól, hány gyermeket hoztak a világra a nők, ugyanakkor vonulhatnak nyugdíjba, mint a férfiak. Jelenleg ott tartunk, hogy a mostani negyvenes-ötvenes éveikben járó nők 10-12 évvel fognak később nyugdíjba vonulni, mint anyáik. S ha a nyugdíj felső határát nem szabják meg, ez még sokkal több lehet.
A nők korábbi nyugdíjazása mellett szól az is, hogy így talán módjukban állna unokáik nevelésébe is bekapcsolódni, vagy éppen idős, beteg szüleiket ápolni. Ám, ha csupán hatvanas éveik derekán, vagy még később jönne el számukra a pihenés ideje, minderre már nem lenne módjuk, hiszen a legtöbben akkor már maguk is többféle gyógyszert szednének és különböző krónikus betegségekben szenvednének. Mert egész más egészségi állapotban vannak az itteni nők, mint mondjuk a németországiak! Nagy kérdés az is, hogy bírnak-e majd egyáltalán dolgozni a hatvanas nők, s ki fogja alkalmazni őket?
A férfiak egészségi állapota sem nevezhető jónak, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy vannak olyan hivatások, melyek a szervezet idő előtti leépülésével járnak. A legtöbb fizikai munka ilyen, s tudjuk, a stressz, ami ma már sajnos a mindennapok része, igencsak rosszul hat az erősebb nem képviselőinek egészségére.
Egy szó, mint száz, az itteni emberek, ha egyáltalán megérik a nyugdíjat, már nemigen tudják élvezni azt. A jövőbelátó szakemberek csak azt tudják szajkózni, hogy már a mostani nyugdíjrendszer is tarthatatlan, és hogy az átlagéletkor növekszik, ezért van szükség a korhatár emelésére. Arról bezzeg senki sem beszél, hogy mindenkinek kijárna a tisztességes öregkor, megfelelő nyugdíjjal, amit jó volna nem gyógyszerekre költeni. Senki sem arra vágyik, és azért dolgozik, fizet be hatalmas összegeket a nyugdíjbiztosításba az évtizedek során, hogy vénségére betegen nyomorogjon, másokra szoruljon.
