Menyhár János tanító és polihisztor neve nem ismeretlen olvasóink előtt. Először tavaly írtam róla, amikor Százd és néhány környékbeli település összefogásával kiadásra került gyűjtéseinek egy része Ipolyvölgyi mondák címmel.
Pár hónappal ezelőtt pedig Menyhár János történelmi szerepéről emlékeztem meg, Zalabai Zsigmond Hazahív a harangszó című könyvének segítségével, amit az első szlovenszkói magyar néprajzi közvetítésben játszott.
Akkor utaltam arra is a cikk végén, hogy Menyhár János életműve ennél jóval gazdagabb, és arra alkalomadtán még visszatérek. Nos, ez az alkalom most jött el.
Néhány hónappal ezelőtt egy igazi kuriózum került hozzám a százdi polgármester jóvoltából, Menyhár János önéletírása, amit idős korában vetett papírra gyermekéveiről és ifjúkoráról, ami az első világháború idejére esik.
Izgalmas, élvezetes stílusban megírt visszaemlékezés, amely betekintést nyújt a százdi gyerekkorba, megtudhatjuk a múlt század elején hogyan éltek a falusi gyerekek, elvezet az orosz frontra majd a hadifogságba. Aztán a hazatérés bonyodalmai következnek, mikor egy új, más országba érkezik meg, mint amit elhagyott. Az őszirózsás forradalom, mikor a lelkes forradalmárok őszirózsát tűznek a hazatérő katonák gomblyukába. Végül a tanítóság első éveiről szól, aminek a helyszíne azonban már nem Százd, hanem előbb Ipolyszakállos majd pedig Ipolypásztó.
Minderről beszámol ez a rendkívül érdekes kézirat, amit most a család szíves engedélyével teszek közzé.
Elérkezett az idő, hogy átadjam a terepet Menyhár János szavainak, amit bevezetésnek szánt önéletrajza elé:
„Előszóként néhány sorban szeretném megmagyarázni, hogy mi kényszerített – enyhébb szóval – mi ösztökélt ennek a megírására. Hosszú életem során, de főleg a nyugdíjazásom után gyakran faggattak a múltról, a fiatalkori évekről, az első világháborúról s az utána következő forradalomról – amelyben 1916-1919-ig részt vettem. E négy év alatt annyi hihetetlennek látszó dolog történt velem, hogy néha én magam is azt hiszem, hogy csak álom volt. De sajnos mindez megtörtént és nem is olyan szépen és simán, mint ahogy leírtam: a végtelen idő mindent megszépített.”
A jövő héttől tehát sorozatban kezdem el Menyhár János roppant érdekfeszítő visszaemlékezésének közlését. Tartsanak velem!
