Sokak kedvenc virága, a levendula nem csak gyönyörű, de rengeteg jótékony hatással bír. Egy növény, mely gyógyít, fűszerez és a lakás, a kert legszebb dísze lehet.
Az ókorban a levendula a szépségápolás meghatározó növénye volt. Bőségesen használták, testükre kenték, szappanjaikat és fürdővizüket illatosították vele, Egyiptomban balzsamozáshoz használták. S ha valami úgy kezdődik, hogy „már az ókorban is“, akkor az esetek többségében biztosra vehetjük, hogy számunkra is tartalmaz megszívlelendő információkat.
A levendula sokrétű felhasználási lehetőségeit korunk embere ismét felfedezte, arról nem beszélve, hogy egy levendulaültetvény varázslatosan szép látványt nyújt. Márpedig ahhoz, hogy csodálatosan illatozó és pompázatos látványt nyújtó levendulaültetvényt lássunk, nem kell feltétlenül a franciaországi Provence-ba, de még csak Tihanyba sem utaznunk, elég, ha felkeressük a Komáromi járásban található Csallóközaranyost és a falu szélén Navrátil Klára portáját.
Honnan jött az ötlet, hogy levendula legyen a kertben?
Ez jó kérdés. Valamikor olvastam, hogy amikor 1921-ben a legendás hegymászónak, Mallorynak feltették a kérdést, miért akarja megmászni a Mount Everestet, azt a választ adta: „mert ott van”. Hát valahogy így voltam a levendulákkal én is. Itt volt a kert, amit édesanyám már nem bírt megművelni. Bérbe venni még ingyen sem akarta senki. Hónapokig gondolkodtam a megoldáson, mert Csehországban élek, dolgozom, értelmiségi vagyok és a kertészethez, földműveléshez egy kicsit sem konyítok. És akkor jött az ötlet, hogy legyen levendula.
Igénytelen, bírja a napot, szárazságot, évente kétszer kell vele igazán törődni – aratáskor. Ami persze egészen máshogy zajlik, mint ahogy azt egy laikus elképzeli, de ez már más történet. Korábban azért költöztem el faluról, hogy ne kelljen kertészkednem. A sors fintora, hogy végül mégis ezt teszem.
Hogyan látott hozzá, honnan vannak a bokrok?
Két éve nyáron átböngésztem a kínálatot az interneten. Napokat töltöttem a kereséssel és végül két őstermelőt választottam ki. Küldtem e-mailt, jöttek a válaszok, és a tihanyi Bartus Sándor lett a „győztes“. Megbízhatónak, hozzáértőnek és készségesnek találtam. Jó döntés volt. Október végén elmentem Tihanyba és másnap már el is ültettük a hatszáz palántát. Sokan segítettek akkor is, azóta is.
A Komáromi járásban található Csallóközaranyoson Navrátil Klára portája (Fotó: Halász Gizka)
Milyen termékek készülnek a virágokból?
Tavaly volt az első aratás és szép termést hoztak a bokrok. Kétszer arattam, június végén és szeptemberben. A csokrokat, tasakokat, szörpöket, pálinkákat elosztogattam. Tavaly levendulaajándékokkal árasztottam el mindenkit, akivel találkoztam.
Kizárólag ingyen, ajándékként ment el az egész termés?
Válaszolhatnám, hogy nem vagyok egy nagy üzletasszony, de nem ez volt a fő ok. Talán sokan emlékeznek még a kemény, hó nélküli fagyokra 2017 januárjában. Brünni lakásomban aggódva figyeltem az időjárás-előrejelzést és egy hét után „feladtam“. Elbúcsúztam az alig három hónapja kiültetett szabadgyökeres kis palántáktól és belenyugodtam, hogy akkor ez nem az én utam. És egyszer csak jöttek a pozitív visszajelzések – mindenki bátorított, szorított nekem és a levenduláknak. Egy nap a szomszéd kislány – nem mellesleg Szlovákia legjobb kézilabdakapusa – örvendezve küldött egy fényképet: hó borítja a bokrokat! És akkor elhatároztam, ha ki is fagynak a bokrok, újra végigcsinálom az egészet. Újra ültetek!
Aztán tavasszal a hatszáz palántából mind megéledt! Ezért volt az ajándékozás, mintegy köszönetként a környezetemnek és a felsőbb erőknek, hogy vigyáztak a bokrokra.
Sok munka van a levendulával?
Attól függ, ki hogyan kezeli őket. Ha valaki nagyban tud gondolkodni, vesz fekete fóliát, felszereli a csepegtető öntözést, a sorközöket gyomirtózza, tehát nem kell gazolnia, akkor igazán csak az aratás és a virágok feldolgozása marad.
Én nem akartam semmilyen kőolajalapú terméket és vegyszert a kertbe, hát gazolok. Nyírom a sorközöket. Folyondárt tépegetek a bokrok alól. Olvastam, hogy a föld gyommal védekezik a kiszáradás ellen. Egy idős néni azt mondta nekem, amikor panaszkodtam, hogy a gyom a föld édesgyermeke. Néha, amikor gazolok, segít ez a gondolat, de gyakran kétségbeejtő, milyen gyorsan el tudnak nyelni ezek az édesgyermekek mindent…
És idén lesz majd „szedd magad“ akció vagy újra elajándékozza a termést?
Az igazat megvallva, most már jó lenne, ha valami meg is térülne a beruházásból. Szeretném forgalmazni a friss csokrokat, de szárítom is a virágokat. A „szedd magad” módszerrel ősszel próbálkoztam, de elmosta az eső. És féltem is a bokrokat. A tihanyi levendulaszüretet megsínylik a bokrok, voltam ott, láttam. Majd jövőre talán ráengedek az ültetvényre idegeneket is, de idén csak annyi engedményt teszek, hogy szigorú felügyeletem alatt „tanítom” az ide érkezőket, hogyan kell megnyírni egy egész bokrot.
Ez a kékeslilás, méhekkel és lepkékkel teli csodálatos látvány önmagában is megéri (Fotó: Halász Gizka)
Talán próbálkozni lehetne az értékesítéssel is…
Egy augusztusi esküvőre rendeltek tőlem 100 csokrot. Megszólított egy virágárus is, de csak kicsiben visz friss csokrokat. A tartósítószer-mentes szörpnek tavaly sikere volt. A pálinka – finoman szólva – kevésbé lett finom. A lányom a kóstolás után megjegyezte, olyan, mintha légfrissítőt inna. De a kis levendulatasakokat szívesen fogadták az ismerőseim. Meglátjuk…
Két helyen élek, közben dolgozom, egyedül vagyok és lassan a fejemre nőnek a bokrok. Tavaly még sokat segített a kertszomszédom, nélküle az ültetvény talán nem is létezne, de idén egészségügyi okok miatt már nem tud bedolgozni nekem. Viszont mindig jön valami megoldás. Majd ez is megoldódik.
A lányom kérdezte két éve, mi hasznom lesz a bokrokból azon kívül, hogy szép kék lesz a kert? Ám ahogy most látom a levendulasövényeket, biztos vagyok benne, hogy jól válaszoltam – ez a kékeslilás, méhekkel és lepkékkel teli csodálatos látvány önmagában is megéri! A levendulának jó helye lett itt nálunk, szép és hasznos is. Valamikor minden porta előtt volt levendula, a kertekben gyógy- és fűszernövények. Talán most ezt a hagyományt hozzuk vissza és éljük meg újra.
Tehát van ebben egyfajta hagyományápolás is?
Olvastam egy idézetet Sebő Ferenc népzenekutatótól, miszerint „A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg. Nem őrizni kell, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket!” És én úgy gondoltam, akkor éljük meg! Önként, dalolva, bár néha fogcsikorgatva és verejtékezve, de nem rossz ez!
A Csallóközben hagyománya volt a mezőgazdaságnak, a kertészetnek, az önfenntartásnak. Itt majdnem mindenki kertészkedett, fóliák, üvegházak voltak mindenütt. Mi pedig engedtük leépíteni. Ma már nem éri meg kertészkedni, az idegen zöldség és gyümölcs lenyomja az árakat, mi pedig fekete fóliaföldeken termesztett paradicsomot, paprikát eszünk – télen is. Kevesen gazdálkodnak már, feledésbe merül a régiek tudása, hozzáértése. És ez, szerintem, óriási veszteség. Őseink tudásának elveszítését igazi gondnak tartom! Óriási értéktől fosztjuk meg az utódainkat.
Zárógondolatként mindehhez csak annyit fűznék hozzá, akkor lesz nálunk jó világ, ha a mezőgazdasági minisztérium az ilyen és ehhez hasonló kezdeményezéseket fogja támogatni, felkarolni, nem pedig az elhíresült „betonlegelőket”…
