Aki napjainkban látogat Komáromba, és tudja, hogy ez a város milyen szerepet játszott 1848-49-es szabadságharcunkban, egy rövid belvárosi séta alatt három itteni hős emléke előtt tiszteleghet. Jókai Mórnak, a márciusi ifjak egyik jelesének, a nemzet későbbi híres mesemondójának a Duna Menti Múzeum udvarán van szobra; pár lépéssel távolabb, a városi hivatallal szemben, Klapka György legendás honvédtábornok bronzba öntött mása előtt időzhetünk. Szeptember 15-e óta pedig – Klapka szobrától a vár felé haladva – pár perc gyaloglás után Egressy Béni zeneszerző, író, műfordító és színész vár bennünket.
Nem valószínű, hogy a világ bármely más, magyarok lakta városában látható még egy ilyen összetételű trió egymás közelségében! Az ember a mai zűrzavaros világban jelet vél látni a három alkotásban. Arra gondol, hogy ezek a hősök most együtt kérik tőlünk: „Fogjatok össze, vállaljatok áldozatokat a jövőtökért, ahogyan mi tettük. A világ minden pillanatban mozgásban van, ezért ne feledjétek, hogy hazánk ma is Kelet és Nyugat közötti ütközőzóna, és ez a térség mindig veszélyeket rejt.”
Ütközőzónában hiteles történelemre utaló emléket állítani sem egyszerű.
Mindhárom komáromi szoborállítás főként közadományokból, gyűjtésekből valósulhatott meg. Elsőként – 1896-ban, a millennium évében a tábornok fémbe merevedett mása – Róna József pompás alkotása – jelent meg a város nyilvánossága előtt. 1945-ben eltávolították, de 1991-ben a lakosság nyomására visszakerült a térre. Jókai Mór 1937-ben foglalta el helyét az akkori Kultúrpalota (ma: Duna Menti Múzeum) udvarán, de a második világháború befejezése után ez a mű sem maradhatott köztéren. Visszahelyezése 1952-ben történt meg, ugyancsak a helyiek követelése nyomán. (Az egész alakos alkotás Berecz Gyula kiváló munkáját dicséri.)
És most egy újabb remekmű képében visszatért Komáromba Egressy Béni, a Szózat zeneszerzője is, aki Klapka katonájaként védte a várat, s itt írta meg a Klapka-indulót.
2018-tól akár tanösvényként is használható már kicsik és nagyok részére a három alkotást egybefűző út, melyet a „nemzet iránti hűség útja” megnevezéssel illethetnénk, remélve, hogy az Egressy alakjához tartozó lant és a kard közül a jövőben – mindenütt a világon! – már csak az egyik, a lant lesz ábrázolandó eszköz.
Végül essen szó a mű alkotójáról, Nagy János szobrászművészről. Róla biztonsággal – a barát közelsége okán – mondhatom, hogy életcélja semmit sem módosult pályája kezdete óta: szobrokkal (és érmékkel, kisplasztikákkal) szolgálni a nemzetet, különös tekintettel a Felvidékre. Az ilyen cél eléréséhez vezető út általában súlyos teher, ritkábban nagy gyönyörűség. Szeptember tizenötödikén, nyolcvanhárom éves korában – köszönve mindenkinek, aki a mester hét esztendeje dédelgetett álmát támogatásával segítette – beteljesült egyik nagy vágya: Bulcsú vezér búcsi lovas szobra és a Budapesten látható Esterházy János után most gyönyörködhetünk Egressy Bénit megjelenítő alkotásában is.
Nagy János napjainkban is tele van tervekkel, de ma is leghűségesebb társa a várakozás, hiszen műhelyében számos, viaszból formált makettje vár köztéri feltámadására; valamennyi míves, nemzetünk kultúráját gazdagító, történelmét hitelesítő munka.
Kívánjuk, hogy álmai valóra válhassanak!
