A Pozsonyi Magyar Intézetben október 25-én, csütörtökön a József Attila Színház bemutatta Csáky Pál „Egy nap az örökkévalóságból” című drámáját, majd egy izgalmas beszélgetés következett 1956-ról, elsősorban Nagy Imréről és Kádár Jánosról.
A darab premierje tavaly volt Budapesten, erről még akkor riportban tájékoztattunk. Egyébként az 1956-os forradalomra emlékező nemzeti ünnepünkön az idén is bemutatták Budapesten, júniusban pedig a Prágai Magyar Intézetben. A Telihay Péter rendezte és Ujréti László (Nagy Imre) és Kiss Gábor (Kádár János) színművészekkel előadott darab az előadások sorozata alatt kiforrottabbá vált és sikert aratott Pozsonyban is, most az előadást követő beszélgetésre tekintünk vissza.
A szerző, Csáky Pál elmondta, három drámai történésre kívánt rávilágítani ebben a drámájában.
Kádár volt a szovjet blokk egyetlen vezetője, aki beleőrült a diktátorságába, elsősorban Nagy Imre kivégzésébe. „Széthullott lélekkel halt meg” – mondta Csáky.
Érdekes, szinte sorsszerű játéka a történelemnek, hogy Kádár ugyanazon a napon halt meg (1989. július 6-án), amikor Magyarországon a Legfelsőbb Bíróság felmentette Nagy Imrét. Még a halála után is különbözik Kádár megítélése a többi volt kommunista pártvezértől, egyedül az ő sírját törték fel (mint ismeretes, a mai napig nem tudni, hol van a koponyája).
A Nagy Imre és Kádár János „hitvitájáról” írt színdarab több mint 90 százaléka követi a bizonyított történelmi cselekményeket. Természetesen felvetődtek olyan részek, kérdések is, amelyekre nem talált forrásdokumentumokat, azokat megpróbálta saját maga megválaszolni.
A színdarab megírása előtt többször végighallgatta Kádár utolsó, pártkongresszuson elhangzott beszédét, mely egyértelműen mutatja Kádár zavarodottságát, Nagy Imrét „az az emberként” emlegeti. Mint mondta, e dráma megírásával is ahhoz próbált hozzájárulni, hogy elgondolkodjuk azon, mi mindenen ment keresztül a magyarság a 20. században.
A színpadon Nagy Imre szerepében Ujréti László, Kádár Jánost Kiss Gábor alakította (Fotó: Oriskó Norbert, Felvidék.ma)
A Nagy Imrét alakító Kiss Gábor elmondta, több olyan észrevétel hangzott el a bemutatók során, hogy rádiójátékot is kellene csinálni az „Egy nap az örökkévalóság”-ból. Úgy gondolja, jó lenne, ha minél több emberhez eljutna ez a darab, mert sok embernek, főleg a mai fiatal generáció tagjainak hiányosak az ismeretei történelmünk e sötét korszakából.
Nem ítélkezik, hanem szembeállít
Telihay Péter rendező szerint érdekes, hogy ezt a témát Magyarországon eddig más szerzők nem „tűzték a tollhegyükre”. Megragadta őt a darabban, hogy az nem ítélkezik, hanem szembeállít egymással különböző szempontokat, és elgondolkodtatja az olvasót, illetve a színház nézőjét, hogy mi is történhetett valójában.
Szigethy János színháztörténész maga is megélte az 1956-os forradalmat. Emlékeztetett rá, hogy Kádár János és Nagy Imre is „elvhű, következetes, szovjetbarát kommunista volt”, meggyőződése, hogy egyikük sem képviselte az igazságot. Hozzátette, hogy „Magyarországon is bizonyították a kommunisták, hogy a hatalomgyakorlásban kíméletlenebbek minden addigi hatalomgyakorlási technikánál”.
Csáky színdarabja a történelmi hűséget követve bemutatja, hogy a pragmatikus Kádár a hatalma megtartása érdekében mindenre képes, ahogy azt is, hogy Nagy Imre november 4-i nyilatkozata sok embert megtévesztett, mert azt a hitet sugározta, hogy még van értelme az ellenállásnak.
Úgy látja, Nagy Imre élete utolsó periódusában önként vállalt mártírsága tiszteletet érdemel, hiszen miután egész életében a marxista téveszme elvakultságában, ideológiai megszállottságában élt, döbbenetes, hogy vállalta a bitófát!
Molnár Imre, a Pozsonyi Magyar Intézet diplomatája is emlékeztetett arra, hogy Nagy Imrének 1957-ben lett volna lehetősége, hogy elkerülje a kivégzést, ám nem írta alá a Kádár Jánost legitimáló nyilatkozatot. „Az életével, a mártírumával hitelesítette a történteket, és azokat az értékeket, amelyek miatt az 1956-os forradalom kitört” – mondta a diplomata. Hozzátette, a darab bemutatásával mindazok előtt fejezik ki tiszteletüket, akik életüket adták a szabadságért.
