„Kérve a jó Istent, hogy mi is hasznos, munkás polgára lehessünk visszanyert hazánknak, megköszönve segedelmét kérjük: Isten áldd meg a magyart!” E sorokkal zárul – 1938. november 14-én – özv. Hornyák Gézáné Irma, a losonci Református Nőegylet aktív tagjának naplója. E napló részletekben való közlésével egy páratlan történelmi utazásra invitáljuk a kedves olvasót, mely során betekinthetünk a harmincas évek végének felvidéki mindennapjaiba – és átélhetjük a várakozás majd a Hazatérés szavakba is nehezen önthető pillanatait…
A napló korábbi részei ITT olvashatók.
Okt. 29. Az iskolák ma ünneplik a szlovák autonómia „egy hónapos csecsemőkorát?” A magyar gyerekek lehetőleg nem mentek el az ünneplésre. A hangulat elég nyomott. Sokra hat a rémhírek terjesztése. De bízunk a magyarok jóakaróinak igazságos döntésében. Este az uccákon a katonáktól alig lehetett mozogni, de ez nem volt ránk rossz hatással, hiszen olyan soktól magyar szót hallottunk és mint testvért, nem ellenséget láttunk bennök.
Okt. 30. Vasárnap. Templomba mentünk. Uj borra úrvacsora osztás volt. Itt is nagyon sok katona volt. Persze ez mind magyar fiú. Szép lelkes szavakkal beszélt hozzájuk Sörös. Sokan bennmaradtak úrvacsorázni is. D.u. a lányok ki erre- ki arra ment. Egyedül olvasgattam itthon.
Mikor hazajöttek mondták, hogy megint nagy verekedés volt a városba. A Hodlik és Filo fiút mert nevetgéltek beléjök kötött egy cseh tiszt és nagyon összeverte őket, különösen Hodlikot.
Nagy az elkeseredés a magyar lakosság közt a napirenden lévő verekedések miatt.
Este kokárdákat horgoltunk, mit a m. nők készítetnek a magyar tiszteknek, emlékül tűzik majd fel, bevonulásuk alkalmával.
Okt.31. Protestáns emlékünnep! D.e. nem mentünk templomba. A rádión hallgattuk Ravasz p. (Ravasz László ref. püspök) beszédét. Készítettem a virágokat, hogy kivigyük a temetőbe délután. A gyárban is voltam a pénzért. Sokféle mende-monda kering, de valahogy már nem olyan bízók a kedves szlovák testvérek. A tegnapi manifesztációs gyűlésük is igen gyatrán sikerült az összetoborzott csekély számú csőcselékkel.
Ez a drágálatos cseh szomszéd is egyre eregeti még kígyófullánkjait. Mindenképpen szeretne sértegetni bennünket. Csak hadd sziszegjen még a pár napon, úgyis utolsó erőlködése. A koloniába (az apátfalusi posztógyári lakótelep) is folyik az ádáz gyűlölködés magyarok és tótok között. Készíti egymás számára a fekete listát egyik és másik fél is.
Nemhogy inkább szeretetben és békeségben igyekeznének élni egymás mellett, ha elsimúlnak ezek az ellentétek. D.u. a temetőbe mentünk, elhelyeztük virágainkat a síron.
Még mindig nem a magyar égbolt borúlt ránk. De már hajnalodik!
Este a templomba voltunk. Nagyon szép volt az ünnepély. Sok szép biztatást, figyelmeztetést hallottunk úgy Sörös f.t.től, mint Narancsiktól. (Narancsik Imre, ref.lelkész, teologiai előadó) Ezenkívül szép szavalatok, énekszámok voltak. De mégis mindent felülmúlt az a lelkesítő érzés, mikor a Hymnust, most már orgonakisérettel elénekelhettük.
Most is nagyon sok katona volt a templomba. Kijövet látjuk,hogy a két szuronyos rendőr a templom előtti téren posztol. Ők is gyönyörködhettek, vagy a fogukat csikorgathatták a templomból messze kihangzó magyar imádság hangjainak hallatán.
