December 13-a Szent Lúcia napja. Az 5-6. századi legendás szenvedéstörténet szerint Lúcia Siracusa városának egyik legelőkelőbb családjából származott. Egy alkalommal elkísérte beteg édesanyját a mintegy negyven mérföldnyire lévő Cataniába, Szent Ágota sírjához, hogy gyógyulását kérjék.
Miután az édesanya meggyógyult, Lúciának álmában megjelent Ágota, és megkérdezte, hogy miért a sírjánál keresték a gyógyulást, mikor Lúcia a saját hitével is meggyógyíthatta volna az anyját. Ágota megígérte Lúciának, hogy szüzessége és szeretete jutalmaként az Úr általa oly nagy dicsőséget szerez majd Siracusának, mint amilyet Cataniának adott az ő vértanúsága által. Útjukon hazafelé Lúcia megkapta az engedélyt anyjától, hogy ne kelljen férjhez mennie, a hozományával pedig tetszése szerint bánhat.
Szenvedéstörténete szerint Lúciát állítólagos vőlegénye, egy pogány ifjú hurcolta a bíróság elé bosszúból, amiért elesett a házasságtól és a hozománytól. A bíró, hasonlóan, mint Ágota esetében, parancsot adott, hogy nyilvánosházban gyalázzák meg Lúciát, amiért nem akar férjhez menni. Csakhogy a Szentlélek Lúcia segítségére sietett: olyan nehézzé tette a testét, hogy semmi módon nem tudták elmozdítani helyéből.
Ezután, mint annyi más vértanú esetében, a legkülönfélébb kínzásoknak vetették alá, de Lúcia számára, imádságának hatására egyik sem tudott fájdalmat okozni. Végezetül a bíró parancsára karddal döfték át a torkát, de nem halt meg azonnal, csak miután egy odasiető pap kezéből felvette az utolsó kenetet. Egy másik legenda szerint amikor a kérője a szemének szépségét dicsérte, kivájta azt, de csodás módon visszakapta látását, és szemei még szebben csillogtak.
A középkorban Lúcia a legkedveltebb szentek közé tartozott. Legendájából írók, költők és festők merítettek. Oltalmáért folyamodtak a vakok és a szembetegségekben szenvedők, a bűnbánó utcanők, a földművesek és a különféle kézművesek, de a varrónők, a párnakészítők és a nyergesek is, akik hegyes szerszámokkal dolgoznak.
Ez a nap a Gergely-naptár 1582-es életbe lépése előtt használt Julián-naptár szerint az év legrövidebb napja, a téli napforduló ünnepe volt. Magát Luca nevét is szokás a fényt jelentő latin lux szóval összefüggésbe hozni, egyes helyeken a fényt hozónak is nevezték. Napját aztán idővel gazdag pogány hagyományokkal díszítették fel, így a boszorkányok napja lett, hiszen a hosszú éjszaka miatt a gonosz erők ilyenkor árthattak a legtöbbet varázslataikkal.
Luca-nap éjszakáján bármi megeshetett… (Kép: Anyanyelvápolók Szövetsége)
A jóságos és a boszorkányos Luca
A magyar néphit is kétféle Lucát ismert: a jóságost és a boszorkányost. Luca napja előestéjén bosszantó tréfákat csináltak a faluban, ilyenkor szabad volt a tréfálkozás, de még a lopkodás is: leszedték és elcserélték, eldugták a kapukat, elsősorban a lányos házaknál eltorlaszolták az ajtót. Az utcákat Lucának öltözött alakoskodó csoportok járták. A Luca-alakoskodó fehér leplet hordott, arca elé vagy fejére szitát tett.
A lányoknak, asszonyoknak tilos volt ilyenkor dolgozniuk. Számos történet szól arról, hogyan büntette meg Luca azokat, akik szőni, fonni, varrni, mosni mertek az ő ünnepén. Luca a fonó asszonyhoz hajította az orsót, kóccá változtatta a fonalat, bevarrta a tyúkok tojókáját. E napon sem kölcsönadni, sem kölcsönkérni nem volt szabad, nehogy a kölcsön a boszorkányok kezére kerüljön.
Luca-napi szokásként egy cserépbe búzát vetettek, amit karácsonyra kikelve a feldíszített fa alá helyeztek, mint az élet jelképét. Ha minden elvetett szem kikelt, az azt jelentette, hogy a következő évben bőséges termés lesz. Időjósló nap is volt, ettől kezdve 12 napig figyelték az időjárást, mert úgy vélték: amilyen volt az első napon, olyan lesz a következő év első hónapjában, és így tovább. Fiatal legények házról házra járva kotyoltak, azaz rigmusokkal megvarázsolták a tyúkokat, hogy azok jó tojók legyenek.
Ezen a napon kezdték el készíteni a Luca székét, amelynek karácsonyra kellett elkészülnie.
Ennek formája a bűvös erővel bíró pentagram, avagy boszorkányszög volt, egy szabályos ötszög köré írt öt egyenlő szárú háromszögből kialakuló csillag. A kilencféle fából készülő székben egy szög sem lehetett és 13 darabból 13 nap alatt kellett összeállítani. Karácsonykor, az éjféli misén pontban éjfélkor ráállva a készítője megláthatta, hogy kik a boszorkányok, mert azok ilyenkor szarvat viseltek. A bátor férfiaknak azonban a leleplezett boszorkányok elől gyorsan el kellett menekülniük, ezért mákot szórtak szét hazafelé, mert amíg ezt a boszorkányok felszedték, egérutat nyerhettek. A széket ezután el kellett égetni, ami a boszorkányok végét is jelentette, majd a gonosz elleni védekezésül fokhagymát tettek a kulcslyukba, kést vágtak a bal ajtófélfába és keresztbe állították a söprűt. Református vidékeken volt szokás a Luca-szék keresztútra vitele, körülkerítése krétával, hogy így megláthassák az ott gyülekező boszorkányokat.
Boszorkányok márpedig ma is vannak… (Kép: gasztrocoach.hu)
Főként a Dunántúlon volt szokás a világító Luca-tök készítése. Luca napján szemet, orrot és vigyorgó szájat faragtak a kivájt sütőtökbe, majd a házak ablakai elé tették, és azzal ijesztgették egymást. Az ijesztő hatás kedvéért sötétedéskor égő gyertyát tettek a Luca-tök belsejébe.
A felcseperedő lányok cédulás gombócot főztek a jeles napon. Cédulákra férfineveket írtak, lekvár, vagy szilva helyett ezekkel töltötték meg gombócokat. A hiedelem szerint amelyik először feljött a víz tetejére, olyan nevű lesz a kérőjük. Ólmot is öntöttek, hogy a kialakuló formából megtudják, mi lesz a jövendőbelijük mestersége.
Lucáról az idők múltával lepergett a sok baljós hiedelem, s kedves, üde név lett a magyar utónevek rangsorában.
