Talányos című előadásra hívta a VERITAS Történetkutató Intézet idei első estjének közönségét, amely a sűrű hóesés és a hideg szél ellenére is megtöltötte az intézet új székházának előadótermét. Érthető, hogy miután az I. világháború okaival, fordulataival, szereplőivel a centenárium során számos előadás foglalkozott új szempontokat, összefüggéseket tárva fel, most az utolsó magyar király személyével, uralkodásával kapcsolatos beszélgetést is nagy várakozás előzte meg.
Az est moderátora, Hermann Róbert professzor először a téma címének magyarázatát kérte két fiatal kollégájától: Ligeti Dávid és Maczó Ferenc történészektől. Megtudhattuk, hogy a „hirtelen” jelző két tekintetben is helytálló: IV. Károly trónra lépésének körülményeit, de karakterének sajátosságát is jellemzi.
Születésekor, 1887-ben a trón szóba sem került, hiszen I. Ferenc József és Erzsébet fia, Rudolf még élt, majd az ő tragikus halála után is maradt pár nagybácsi, – ha nem is egyenes ági – aki megelőzte Ottó főherceg (az uralkodó unokaöccse) és Mária Jozefa szász királyi hercegnő fiát az öröklési sorrendben. De fogyott a számuk, s
a szarajevói merénylettel megtörtént a valószínűtlen: a 27 éves Károlynak kellett a meggyilkolt trónörökös, Ferenc Ferdinánd helyébe lépni.
Neveltetését tekintve természetesen alkalmas volt a rá váró feladatra. Apja, a – finoman szólva – életvidám Ottó helyett a szigorú és vallásos anya, valamint Wallis gróf szabták meg tanulásból és sportból álló napirendjét.
A megtanulandó nyelvek között ott volt a magyar is, amit azért is sajátított el könnyen, mert apját a soproni huszárezred parancsnokává nevezték ki, és vele költözött családja. Tormássy János katolikus elemi iskolai igazgató és fia, Artúr tanították a magyar nyelvet, irodalmat, történelmet Károlynak. Tormássy Artúr Bécsbe is elkísérte, hogy majd öregkorában egy kis bakonyi falu plébánosaként meséljen a trónörökösről, többek között arról, hogy Petőfi volt a kedvenc költője.
A Veritas-est előadói (Fotó: Cservenka Judit/Felvidék.ma)
Maczó Ferenc – aki az MTA Bölcsészettudományi Kutató Központ történészeként nemrég írt könyvet Az utolsó magyar királykoronázás címmel – érdekességként említette, hogy Károlyt a polgári középosztály nevelési elveihez igazodva nyilvános gimnáziumba íratták. A bécsi bencésekhez járt, ahol közvetlensége, szociális érzékenysége, tehetsége révén tanárai és diáktársai egyaránt kedvelték.
Érettségizni is velük együtt szeretett volna, de az már Ferenc Józsefnek sok volt: az uralkodó úgy vélte, hogy egy főherceg nem vehet részt ilyen „nyilvános megméretésben”.
A nyilvánosság kizárásával tett érettségit katonai alapkiképzés, a prágai egyetemen jogi tanulmányok, majd katonai szolgálat követte. Utóbbi a majdani uralkodónak, hadsereg főparancsnoknak javára vált, ugyanis Károly egyaránt szolgált a huszároknál, a dragonyosoknál és az ulánusoknál, tehát az egész hadsereget megismerte, és általa a birodalom nemzetiségeit is.
Ezzel kapcsolatban Hermann Róbert megjegyezte, hogy
Károlyra nagy hatással volt nagybátyja, Ferenc Ferdinánd trónörökös, akiről köztudott, mennyire utálta a magyarokat.
Ligeti Dávid, a VERITAS tudományos munkatársa Ferenc Ferdinánd hatását csak a Monarchia szerkezeti reformjaival kapcsolatban látja. Vagyis Károly egyetértett a dualizmusnak trializmussá alakításával, de nem osztotta a trónörökös ellenszenvét a magyarok iránt. Ellenkezőleg: Horthy nagybátyjától tanult meg lovagolni, sok magyar barátja is volt, és később uralkodóként végrehajtott elitcseréje éppen a magyarok arányát növelte.
Egyébként a szigorú udvari etikett Ferenc Ferdinánd lehetőségeit szűkítette a trónörökösnek Chotek Zsófia cseh grófnővel kötött morganatikus, vagyis rangon aluli házassága miatt. Gyerekeik ki is voltak zárva a trón örökléséből, ezért az uralkodónak igencsak kedvére volt Károly választottja: Zita Bourbon-pármai hercegnő, aki a protokoll szerint meg is előzte Zsófiát, de a finom lelkű Zita mindig megadta a trónörökös feleségének járó tiszteletet. Nem tartott soká ez a felemás helyzet: alig három évvel Károly és Zita házasságkötése után bekövetkezett a szarajevói merénylet, s ők, mint új trónörökös pár, háborús kötelezettségeikkel nézhettek szembe.
Károly a harcok sűrűjébe, a galíciai frontra ment, ahol olyan életveszélybe került, hogy Ferenc József azonnal kivonta a frontszolgálatból, hiszen halála esetén 2 éves fia, Ottó maradt volna az egyetlen trónörökös.
Ettől kezdve Károly Bécs és az egyes frontok vezetése között közvetített, illetve Zitával együtt hadikórházakat látogatott. Járt a galíciai, erdélyi, balkáni és olasz fronton, joggal vághatott kardjával a négy égtáj felé a magyar királykoronázási szertartás hagyománya szerint.
Ez az esemény már nem késett sokáig. 1916. november 21-én este távozott az élők sorából I. Ferenc József osztrák császár, magyar király, addigra az egész ott várakozó udvar előtt, egy kis szalonban tartott rövid szertartással Károly átvette a birodalom irányítását. Abba is beleegyezett a másnap érkező Tisza István kérésére, hogy még december folyamán magyar királlyá koronázzák.
Így állt elő az a helyzet, hogy Bécs a császári temetés, Budapest pedig a királykoronázás előkészületeivel volt azonos időben elfoglalva.
December 30-án a budavári Mátyás-templomban történt az ünnepség, amelyhez elővették Ferenc József és Erzsébet koronázásának forgatókönyvét, némileg leegyszerűsítve, a magyar jelleget viszont erősen kihangsúlyozva.
Magyar ezredeket vezényeltek oda, csak magyar zenészek játszottak, és – először a koronázások történetében – csak a magyar Himnusz hangzott el. Hogy mindezt elfogadta IV. Károly, abban nagy szerepe volt Tisza Istvánnak.
Tiszával nem volt felhőtlen az új uralkodó viszonya, mert Károly bővíteni akarta a választójogot, Tisza pedig – a nemzetiségektől féltve az ország egységét – ellenállt. A király le is mondatta Tiszát, de ifj. Andrássy Gyula sem vállalta a választójog kiterjesztését, így Esterházy Móric, majd Wekerle Sándor követték egymást a miniszterelnöki poszton, végül Károlyi Mihály kinevezése vezetett a Magyar Népköztársaság kikiáltásához.
De addigra már az események Ausztriában, és az egész birodalomban bebizonyították, hogy a választójog kiterjesztésével, sőt: az 1918 októberében meghirdetett föderatív átszervezési tervvel sem tudta volna megakadályozni az uralkodó a nemzetiségek elszakadását a Monarchiától. A Csehszlovák Nemzeti Tanácsot a franciák már júniusban, a britek augusztusban de facto önálló kormányként ismerték el.
IV. Károly egy labilis országot örökölt, és egy világháborút
„Trónra lépésem óta mindig arra törekedtem, hogy népeimet minél előbb a háború borzalmaitól megszabadítsam; amely háború keletkezésében semmi részem nem volt”
– áll 1918 novemberében Eckartsauban kiadott nyilatkozatában. A VERITAS-est történészei rámutattak arra, hogy a háborús emberveszteség 90%-a az első két évre esik, míg a második két évre, IV. Károly uralkodásának idejére 10%. Egyébként ő vezette be a hadiárvák és özvegyek támogatását, s ő kezdte el a hősi emlékművek állíttatását is.
Ami békekezdeményezését illeti, az racionális ajánlat volt, de kudarcba fulladt. IV. Károly – felesége és anyósa tanácsára – a belga hadseregben szolgáló sógorát, Sixtus és Xavér Bourbon-pármai hercegeket kérte közvetítőnek békeajánlatával az antanthoz. De már késő volt.
Az USA 1917. áprilisában belépett a háborúba, amelyet már addig is támogatott anyagilag, tehát nem volt érdeke a békekötés.
Franciaországban is kedvezőtlen fordulat állt be: Clemenceau lett a miniszterelnök, az olaszok sem akartak békét, mert Dél-Tirol nem tartozott a IV. Károly által felajánlott területi engedmények közé, a nemzetiségek is szervezkedtek nyugaton, elsősorban a csehek, a háború tehát folytatódott.
Az előadás konklúziója az volt, hogy a helyzet talán más kaliberű embereket kívánt volna, de megakadályozni a birodalom felbomlását nem lehetett.
Érdekességként, és a hallgatóság kérdéseire válaszolva elhangzott, hogy az USA befektetése a háborúba megtérült a német jóvátételből, de még az új államok: Csehszlovákia, Románia és Jugoszlávia is fizetett. Nem igaz, hogy IV. Károly antiszemita volt, magyarországi kinevezései éppen az ellenkezőjét bizonyítják, csak mély katolicizmusára alapították némelyek ezt a vádat.
Viszont éppen vallásossága, példás családi élete és az ő idejében példátlan szociális intézkedései (amelyekből többet lemásolt a Tanácsköztársaság) indították II. János Pál pápát arra, hogy boldoggá avassa.
IV. Károly további – nem hosszú civil élete – kísérletei a visszatérésre és száműzetése nem fértek bele az est szokásos másfél órás időtartamába, ezért is állt a címben a dátum: 1916-18. Talán egy másik alkalommal sor kerül a folytatásra…
