Sokat ragozzák ezt a kifejezést manapság. Többnyire ezzel vádolják, így szidalmazzák azokat, akik más nézeten vannak, mint a brüsszelita (jelenleg) uralkodó elit. Sajátos ellentmondás ez, hiszen ami populáris, az népszerű. A brüsszeli értelmezés szerint tehát a populisták valójában a nép vágyait, elképzeléseit, óhaját fejeznék ki.
Igen ám, csakhogy ez nem így működik. Akik ma Brüsszelben többségben vannak, és – többek között – a migrációt támogatják, azok populistának bélyegzik mindazokat, akiknek erről más a véleményük. Ha a népnek van erről más véleménye, akkor a nép is rossz, mivelhogy negatív értelemben használják ezt a kifejezést. Holott ez a brüsszeli többség nem igazán többség – többségben a nép van, a hétköznapi emberek, akiknek ez a brüsszeli elitista szemlélet nem tetszik. Különben nem keletkeznének az úgynevezett szélsőjobbos pártok, s nem pártolná azokat senki. Bár gyakran igazán nehezen érthető, mi mindent igyekeznek Brüsszelből ránk erőszakolni: olyan szép csomagolásban tálalják, olyan szívhez szólóan szép jelzőkkel és fogalmakkal (humán, szabadságkedvelő, belátó, segítőkész, jogállam stb.) fűszerezve, hogy ezen a rafinált útvesztőn tényleg könnyű eltévedni.
Politikai értelemben a populizmust hangzatos, de nem kivitelezhető ígéretek halmazaként is használják. De vajon mi az, amit nem lehet kivitelezni? Gyakran ez is csak nézet vagy akarat kérdése. És mi az, ami hangzatos? A szabadság felelőtlen, önkényesen összeválogatott összefüggésben való emlegetése nem az? Ráadásul, akit populistának neveznek ki, azt egyúttal xenofóbnak (tehát aki betegesen fél az idegenektől), meg rasszistának, sőt fasisztának is bélyegzik. Tehát ha nem engedek be a lakásomba bárki idegent, akkor ezek szerint xenofób vagyok. Ha az illető ráadásul néger vagy kínai, akkor rasszista is… Ugyanez vonatkozik a társadalomra, s az államra is. Pedig az állam elsőrendű feladata az, hogy védje-óvja állampolgárait mindenfajta veszélytől. A tolvajtól, gyilkostól, spekulánstól egyaránt. És persze a migránstól is, aki nem úgy viselkedik, ahogy ezt a mi kultúránkban erkölcsünk, szokásaink, törvényeink elvárják.
Ha tehát az állam ilyen esetben közbelép, akkor xenofób, populista, rasszista?
Akik magukat liberális demokratáknak mondják, azok szerint igen. Miközben a liberális demokrácia fogalma eléggé zavaros és félrevezető: nem egészen világos, valójában mit is jelent. Az szokott kiderülni, hogy olyan szabadság demokratikus, amilyet e liberális demokraták (de egy nemzetállam is!) annak tartanak, gyakran változó, önkényes szemlélet alapján a klasszikus kettős mérce szerint: populista az, aki különbséget tesz a menekült és a gazdasági migráns között. Mintha minden migráns egyforma volna.
Holott tudjuk: szakmai képesítésük nagyon gyenge, munkakedvük még inkább, viszont tudnak elégedetlenkedni, követelőzni, egymás közt verekedni, erőszakoskodni, s a kést is jól forgatják.
Igen, tudjuk: nem mindegyik – de épp ezért kéne különbséget tenni köztük. Az sem mindegy, hogy egy jön, vagy ezerszámra. De ilyen megkülönböztetésre már a liberális demokraták nem képesek.
Nagy baj, hogy Európa azt sem tudja, kit fogad be, mivel a migránsoknak irataik nincsenek, s azt hazudják magukról, amit csak akarnak, még a korukat sem vallják be sokan. Ezt ellenőrizni szinte lehetetlen. Ezért is érthetetlen, miért lehet illegális betolakodókat nemcsak befogadni, de még pátyolgatni is, s az ezzel összefüggő problémákat miért kell elhallgatni? De aki mindezt kimondja, az xenofób, rasszista, fasiszta, szélsőséges populista.
Érdekes, hogy azokra fogják rá e jelzőt, akik megkülönböztetnének. Akik viszont fondorlatosan szájba rágva durván leegyszerűsítik és hazudozva szépítik a dolgokat, azok nem populisták, dehogy. Bagoly mondja verébnek.
Ezek a baglyok most újabb offenzívába mentek át. Kiadtak egy memorandumot (szerzője állítólag a francia filozófus Bernard-Henri Lévy), amelyben rengeteg szép szólam kavarog, s aláírta ezt több ismert személyiség. Amolyan migránspárti valami ez, ami jól hangzik. Meg egy kissé filozofikus a szöveg, mert hát entellektüelek írták alá, s az ilyen neveknek súlyuk van. Mint például Elfriede Jelinek, a feminista osztrák Nobel-díjas író, meg Konrád György, Heller Ágnes, de Salman Rushdie is meg Orhan Pamuk, összesen vagy harmincan. Bizonyára csak véletlen, hogy közeledik az Európai Unióba való választás, ugyebár?
Az is érdekes, hogy a migránsok érdekében annyi mindent tesznek, holott nem nagy haszna van belőlük Európának, a befogadó országoknak (el sem merem képzelni, mennyibe kerül a szociális ellátásuk meg a fokozott rendőri jelenlét).
Az őshonos kisebbségek érdekében ugyanakkor nem szólal meg senki „személyiség”, legalábbis nem tudni, hogy egy Heller Ágnes vagy Salman Rushdie szóba hozta volna például a szlovákiai vagy romániai magyar kisebbséget.
A szelektív megítélés ezen liberális demokraták részéről fölöttébb egyoldalú. És érthetetlen, ha negatív jelzőkkel illetik azokat, akik megkülönböztetnek és elsősorban a hazai népek javát tartják szem előtt. Ha azokat bélyegzik meg, akik Európa értékeit helyezik előtérbe, mert számukra az előrébb való. S azokat, akiket így lepopulistáznak, egyúttal (összekeverve a sovinizmussal) csúnya nacionalistának állítanak be csak azért, mert saját nemzeti kincseik számukra fontosabbak. Azok az értékek, amelyek ezeréves fejlődés következtében a zsidó-keresztény erkölcsre, hagyományra, azon alapuló kultúrára, vallásra épülnek. Aki szlovák, az nyilván szlovák is kíván maradni, aki magyar, az magyar akar lenni, s azt szeretné, ha gyermekei, unokái is az ő nyelvét, kultúráját örökölnék, nem pedig valami bizonytalan keverék, holmi szürke massza lenne belőlük, amelyet majd ez a liberális demokrácia irányítana, mint a fabábukat.
Nem a nemzetüket és értékeiket féltő emberek a populisták: a valódi populisták ezek a habzó szájú brüsszelita liberálisok, ők az a xenofób egylet,
amelynek számára az európaiság, a tarka-gazdag nemzeti érték idegen és fölösleges; nekik a tőke, a nyereség fontos.
Nekem viszont Petőfi fontos, meg Arany, Ady, de Szophoklész és Shakespeare is, Bach és Mozart, Michelangelo és Brueghel, s nem vagyok ezzel egyedül, az efféle „populista nacionalista”, aki igaz hazafi, több is akad, ilyenek vagyunk többségben, nem pedig ezek a magukat elitnek képzelő, hangoskodó, a józan észt aljasan megtévesztő demagóg társaság.
