Amióta Andrej Kiska interjút adott a német Die Welt-nek, melynek során ismételten maffiaállamnak nevezte az országot, újfent megindult a szópárbaj arról, ki is kelti valójában Szlovákia rossz hírét a világban.
Veronika Remišová, az OľaNO képviselői klubjának elnöke szerint az ország rossz hírét nem a köztársasági elnök kijelentései, hanem a kormány tettei keltik. Kiska ugyanis ismételten utalt az olasz maffia és a szlovák kormányhivatal közötti kapcsolati szálakra, ami Bugár Bélának felettébb rosszul esett, ezúttal is kikérte magának, hogy az elnök maffiaállamot emlegessen, hozzátéve, hogy korábban már telefonon beszélt erről Kiskával. Úgy véli, „még ha így is lenne, az elnöknek elsősorban Szlovákia jó hírnevét kell védelmeznie”.
„Szlovákia rossz hírét nem az elnök szavai keltik, hanem a kormánykoalíció tettei. Ha azt akarjuk, hogy jó hírünk legyen, nem lehetnek uniós alapokkal kapcsolatos, valamint rendőrségi botrányaink, újságírók elleni megfigyeléses ügyeink, a külpolitikánknak pedig egységesnek kell lennie. Nem a szavak, hanem a tettek befolyásolják az ország hírnevét” – mondta Remišová, hozzátéve, hogy tavaly például a vietnami vállalkozó kormánygéppel történő elrablásáról cikkezett a világsajtó.
Erre Bugár feltette a kérdést, milyen jogon mondhatja bárki is, hogy Szlovákia részt vett az elrablásban, ha a német nyomozóhatóságok ezt nem erősítették meg. Az olasz maffia kormányhivatali kapcsolatairól pedig kijelentette, az érintettek távozása is a Most-Hídnak köszönhető. „Írtunk ez ügyben az akkori kormányfőnek, s ennek alapján távoztak” – mondta Mária Trošková tanácsadóra és Viliam Jasaňra, a nemzetbiztonsági tanács titkárára utalva.
Ez a kis szópárbaj is híven tükrözi a szlovákiai közállapotokat. Mert mifelénk ugyebár nem az a baj, hogy a társadalmat mérgezi a politika romlottsága, hanem hogy ennek híre ne menjen, mert amiről nem beszélünk, az nincs is. Kiskának ezek szerint mindenütt azt kéne terjesztenie, hogy ez egy tuti kis ország, itt teljesen flottul mennek a dolgok, hiszen Béla is megmondta telefonon, és akkor minden rendben is lenne, Szlovákia jó híre cseppfertőzés útján terjedne a világban.
S igen, Bélánk őszerénysége ezúttal sem tagadja meg magát, hiszen kiderült, hogy a kormányhivatalból távozókat nem a népharag és a közfelháborodás szele fújta ki onnan, hanem azért távoztak, mert, hogy Lackfi Jánost idézzük: „Szilágyi Örzsébet emailjét megírta, emotikonokkal azt is telesírta…”
Hasonlóan ahhoz, ahogy a himnusztörvény ügyét is „megmentették”, illetve „ők mentették meg”, miután előzőleg alaposan eltolták, vagy ahogy Bugár mondta: elcsúsztak a „csak” szócskán. Mert ugyebár szegények először „becsapva, megvezetve” megszavazták, aztán egyszeriben már vígjátékba illő módon „tudták, csak nem sejtették”, hogy milyen jogi „csavar” lehet benne, ami betiltaná a himnuszt. Később jogászok segítségével megállapították, hogy nincs is csavar, nincs „himnuszt betiltó” rész, legalábbis a Híd frakcióvezetője szerint.
Aztán kisvártatva mégis meglett az a fránya elgurult csavar, mert Bugár Béla kilátásba helyezte, ha nem sikerül módosítaniuk a magyar himnusz éneklését is betiltó törvényt, akkor kiléphetnek a kormánykoalícióból.
De jogászi csűrcsavar ide vagy oda, ha nem volna az a bujkáló, hol volt, hol nem volt csavar, akkor nem is kellett volna csavarhúzó a kisrófoláshoz, azaz nem is lett volna szükség a Most-Híd módosítására, miszerint ez a rendelkezés nem érinti a „magán- vagy jogi személyek azon jogát, hogy lejátszhassák vagy elénekelhessék egy másik állam himnuszát”.
Nem szólva arról, hogy a törvényben írmagnak azért benne maradt a 7000 eurós bírság, de ne legyünk kicsinyesek, a lényeg, hogy a Most-Híd ismét megmentette a helyzetet, hiszen megmondta Béla, nem kell itt himnuszt énekelni, meg zászlókat lengetni a szélben, mert ha valaki, akkor ők majd megoldják, hiszen ők tették a legtöbbet a szlovákiai magyarokért. Nos, ez sok mindent megmagyaráz, talán még azt is, miért fogy a felvidéki magyar. Erre szokás mondani: „Ments meg, Uram a barátaimtól, az ellenségeimmel elbánok magam is!”
