A napokban unalmamban egy szlovák nyelvű portál cikkeit böngészve akadt meg a tekintetem egy olyan címen, ami egy mai általánosnak nevezhető jelenség fölötti morfondírozást sejtetett. A jelenség lényegét az ifjúság és a gyerekek által a szabadidejükben folytatott tevékenységek elutasításában vélte megtalálni a szerző.
Történetesen az nem tetszett az illetőnek, hogy egyre kevesebb az érintett korosztályok szabadidős tevékenységében a mozgás és a sport.
Természetesen ezzel egyet lehet érteni, de alapvető hiba emiatt az ifjúságot és a gyerekeket hibáztatni. Indoklásul elmesélem egy tapasztalatomat.
Történt, hogy pedagógusi pályafutásom kezdetén matematika-fizika szakos képesítésem mellett első munkahelyeimen feletteseim labdarúgó múltamat ismerve úgy döntöttek, hogy velem pótolják a hiányzó testnevelés szakost az iskolán. Természetesen ez a választásuk más lehetőségek mellett talán a leginkább elfogadhatónak tűnt számomra is. Így aztán apránként megismerkedtem a tantárgy előnyös és kevésbé előnyös oldalaival.
Szerencsémre mindkét ilyen munkahelyemen a felszereltség, tehát a feltételek ilyen szempontból elfogadhatóak voltak, ráadásul mindkét iskola szomszédságában volt focipálya, ami akkoriban, sőt még talán ma is a falusi élet egyetlen sporttevékenységét szolgálta, de a focin kívül sok más testnevelési célra is jól kihasználható terepet kínált.
Több éves tapasztalatom volt, hogy ezek a feltételek aránytalanul hátrányosan érintették a lányokat, akik akkoriban, sőt azóta sem látnak kedvenc időtöltést a labdarúgásban. Később, már hazai pályafutásom kezdetén a közösség minden személyes ambícióm nélkül igazgatóvá buktatott fel, így alkalmam nyílt a szabadidő szervezésébe beavatkozni. Így történt, hogy első lépésként sikerült az iskola melletti kihasználatlan egykori széntelep helyén egy futópályával övezett salakpályát létrehozni.
Ez a létesítmény szinte kikövetelte a kihasználhatósága érdekében valamiféle sportverseny életre hívását. Így született meg az atlétikai nap gondolata, mivel ekkorra már a testnevelői és fociedzői tapasztalataim alapján a fociból elegem lett. Ráadásul az atlétika nem csapatsport, így a labdajátékoktól távol eső tehetségek is kibontakozási lehetőséghez jutottak. És lássanak csodát, az ötlet bevált!
Az atlétikai napunk fődíját többször nem a focinak köszönhetően rendszeres edzésben lévő fiúk vitték el, hanem szinte egyenlő mértékben lányok voltak a fődíj elhódítói.
Történt egyszer, pár évvel az atlétikai nap életre hívását követően, hogy délután a kötelező órarendi idő leteltével hazafelé indulva azt láttam, hogy szinte az egész alsó tagozat a pálya körül sündörög. Nevelőnőink elárulták, hogy a kicsik atlétikai napot rendeztek. Tehát nem az iskola, nem a tanító nénik és nem a napközis nevelők, hanem maguk a gyerekek. Hazafelé tartva jóleső érzéssel konstatáltam, hogy az atlétikai nap ötlete bevált, mert az aznapi délutáni eseménynél ékesebb bizonyíték nem kell arra, hogy a sport, a játék és a versenyzés – értsd a focin kívüli sportolás – az olyasmi, amiben szinte mindenki lát annyi fantáziát, hogy a szabadidejéből hajlandó legyen áldozni az ilyen tevékenységre.
Itt térnék vissza a szlovák újságíró meglátására, hogy a gyerekek indokolatlanul sok időt töltenek az internet és mindenféle gépesített kütyük fölötti ücsörgéssel. Aki kicsit is foglalkozott gyerekneveléssel, jól tudja, hogy minden gyermeki tevékenységgel kapcsolatban alapkövetelmény a játékosság. Nos, a mobilok és táblagépek azért nyertek ilyen rohamosan teret, mert a gyártók és a forgalmazók időben felismerték ezt a tényt, vagyis azt, hogy az egyébként semmire sem jó selejtet úgy lehet rásózni a gyanútlan készpénzbirtokosokra, ha azoknak valamiféle, az alkoholnál is általánosabb kábítószert kínálnak, és az eladhatóság érdekében jól is alkalmazták, vagy inkább kihasználták a játékosság és a bármiféle műveltség feltételeit nélkülöző két alapkövetelményt.
Nos, ha majd egyszer a pedagógiai főiskolák és egyetemek a szakismereti körbe ugyanilyen módon beépítik a játékosság alapkövetelményét és megszabadulnak néhány szakismereti csontváztól, olyan mintát és ismeretet rakva a helyükbe, aminek köszönhetően pedagógussá csak az válhat, akiben van ilyen irányú tehetség és rátermettség, akkor talán a nyelvtani zagyvaságok helyett majd az irodalom játékos szabadsága lesz az alap, az iskolát kitöltő szellem.
S ezt talán nem lehet majd annyira gépesíteni, mint a logikára épülő játékokat és akkor majd egyre kevesebb gyermek és fiatal válik a gépesített árusítás áldozatává, és a szabadság szellemének köszönhetően egyre többen választják a sporthoz közeli és a mozgást szervezetten alkalmazó játékokat.
Törvénnyel ez sok máshoz hasonlóan nem megy, de neveléssel, jó mintákkal elérhető.
