Az idei június 21-i gácsi emléktábla-avatással elkezdődött Csontváry-rendezvények csúcspontjaként október 17-én Losoncon konferencia és kiállításmegnyitó, másnap Gácson emlékhelyek látogatása, azt követően pedig az országos képzőművészeti versenyre készült rajzok, festmények bemutatása valósult meg.
A Phoenix Lutetia Polgári Társulás a losonci Kármán József Iskola Ráday-termében rendezte meg azt a konferenciát, amelyen öt előadó közelítette meg különböző szempontból Csontváry Kosztka Tivadar személyiségét és művészetét.
A főszervező, Puntigán József megnyitója után W. Barna Erika kecskeméti grafológus elemezte Csontváry kézírását, illetve ebből adódóan a művész lelkialkatát. Ezzel kapcsolatos húszéves kutatása eredményei könyvben is megjelentek, „A sorssal nem lehet tréfálni” címmel. (2018). W. Barna Erika magas szintre emelt írásvizsgálatával kiegészíti a Pap Gábor művészettörténész által megalapozott Csontváry-értést, árnyaltabb képet adva a festőgéniuszról” – olvasható a könyv ajánlójában. Az előadó lebilincselte a hallgatókat azzal, hogy bevonta őket a kivetített Csontváry-írásminták értékelésébe.
Puntigán József/ W. Barna Erika (Fotó:Böszörményi István)
Kellemes meglepetés volt a meghirdetett műsorban még nem szereplő fiatal művészettörténész, Milan Špak, a kassai iparművészeti iskola tanára előadása, amelynek üzenetét nemrég megjelent könyve – Osamelé cédre (Magányos cédrusok) – alcímében így foglalta össze: „spirituális küldetés mint művészet – művészet mint spirituális küldetés”. Csontváryn kívül az ugyancsak 100 éve halott Mednyánszky László és egy cseh grafikus, Bohuslav Reynek művészetében, spirituális töltetében közös vonásként vélte felfedezni a „láthatatlan láttatására, a kifejezhetetlen kifejezésére irányuló törekvésüket”, a sophia perennis – örök bölcsesség eszméje szellemében. Csontváry nevezetes libanoni cédrusát a hagyomány tanújaként, Hamvas Bélát idézve a világ tengelyeként értelmezte Milan Špak. Szlovák nyelvű előadását szinkrontolmács fordította, csakúgy, mint a magyar előadókét szlovákra.
Kézzelfoghatóbb, technikai részleteket, műhelytitkokat bemutató előadást tartott Czakó Ferenc. A pécsi múzeum restaurátora avatott szakértője Csontváry műveinek, hiszen 40 éven át foglalkozott a festmények restaurálásával, kezében volt szinte a teljes életmű, és ennek ismeretében számos tévhitet, félreértést tudott megcáfolni. Látványos része volt előadásának az UV-lámpa használata, valamint az emlékezetes 2015-ös budavári kiállítás műszaki előkészítésének bemutatása.
Losoncz és Vidéke 1887. január 2.
Elméleti, esztétikai kérdésekkel foglalkozott az eperjesi múzeum munkatársa, Jozef Ridilla, „Más Csontváry” című előadásában, melynek bevezetőjében utalt arra, hogy meglátásai sok tekintetben eltérnek az általánosan elfogadott „modern Csontváry” értelmezéstől. A művész természetábrázolásának párhuzamait, előképeit mutatta be romantikus, XIX. századi európai festők alkotásaival összevetve. Szerinte számos képen – Hajótörés, Zrínyi kirohanása – szinte gyermeki naivitás figyelhető meg. Csontváry biztosan nem törekedett tudatosan valamiféle modern művészet kialakítására, inkább volt naivista, mint modernista, ugyanakkor zsenialitása kétségen kívüli, állapította meg a művészettörténész Ridilla.
A záróelőadást a házigazda, Puntigán József tartotta, aki már évtizedek óta foglalkozik Csontváryval, elsősorban a patikus-festő gácsi éveivel, közéleti tevékenységével, publicisztikájával, a patika történetével, a festmények sorsával.
A vetített képes előadás szemléletesen mutatta be Kosztka Tivadar 1884 és 1891 közötti folyamatos gácsi jelenlétét, konfliktusait a Forgách grófokkal, a helyi plébánossal, ezen túl pedig festészetének kimutathatóan itteni vonatkozásait, a közismert önarcképtől az egyik festmény hátterében felsejlő Karancs-hegy körvonaláig. Adatokkal bizonyította, hogy az immár festő és nem gyógyszerész Csontváry soha nem szakadt el Gácstól, a bérbe adott patika számára fenntartott szobájába utazásaiból rendszeresen visszajárt, az épület padlásán tárolta festményeit, melyek halála után nagyrészt elkallódtak, megsemmisültek. A megmaradt képek megmentői közül az előadó kiemelte Csontváry patikus utódát, Székely Sándort, valamint két losonci orvost, Büchler Gyulát és Oppenheimer Rezsőt.
A gácsi emléktábla (Fotó: Böszörményi István)
Az utóbbi hagyatékából került két festmény a losonci Nógrádi Múzeum és Galéria tulajdonába. A gém és a Tájkép tóval természetesen bemutatásra a került a konferenciát követő kiállításon. A Nógrádi Múzeum és Galéria nagytermében Kaczarová Iveta igazgató üdvözölte a szép számban megjelent érdeklődőket. A Csontváry-tárlat kurátora, Németh Bozó Andrea felvázolta a művész pályáját és bemutatta a kiállítást, amelyen a két saját tulajdonú kép mellett még négy eredeti mű látható: a Fohászkodó öregasszony a pozsonyi Szlovák Nemzeti Galériából, a megfeszített Krisztus alakjának töredéke egy elveszett nagyméretű passiókép megmaradt darabjaként, amit a miskolci Hermann Ottó Múzeum adott kölcsön, továbbá két festmény a nagyszombati Art Antik Centrum személyesen is megjelent tulajdonosa, Keppert András jóvoltából: az anatómiai tanulmánynak is beillő Álló önarckép és a Nápoly című, hagyományosnak mondható tájkép. A többi kiállított kép másolat, amelyeket a pécsi Csontváry Múzeum, a budapesti Magyar Nemzeti Galéria, a Szépművészeti Múzeum, illetve Antal Péter debreceni műgyűjtő bocsátott Losonc rendelkezésére. A tulajdonképpeni képkiállítást néhány tárgy, például gácsi patikaüvegek, és korabeli dokumentumok, újságkivágások egészítik ki. A megnyitó hivatalos részének befejezéseként Kaczarová Iveta és Puntigán József mondtak köszönetet a kiállítás létrejöttét támogató intézményeknek és magánszemélyeknek.
Passiótöredék (Böszörményi István)
A rendezvénysorozat október 17-én Gácson folytatódott, ahol a konferencia meghívott vendégei, losonci érdeklődők, s a Kármán József Alapiskola tanulóinak egy csoportja felkeresték a nagy festő gácsi éveinek helyszíneit, elsősorban az egykori patika épületét, ahol virágcsokrot helyeztek az emléktáblánál. A szép őszi időben megvalósuló séta keretében megtekintették a gácsi klasszicista templomot és a szomszédos Gácsfalu freskókkal díszített gótikus templomát is. A gácsi temetőben járva felidézték azoknak a személyeknek az emlékét, akiket a patikus Kosztka Tivadar ismerhetett, velük kapcsolatba kerülhetett, ilyenek voltak Forgách József gróf özvegye, Révay Sarolta, Sándor gróf, Antal gróf és fia, János, vagy Madách Imre unokája, Ruttkay Sarolta és férje, Reinhardt István gácsi körorvos …
Táj tóval (Fotó: Böszörményi István)
Az emlékséta részvevőit fogadta Gács polgármestere is, aki bemutatta az önkormányzat által iskolák részére meghirdetett képzőművészeti versenyre érkezett, Csontváryt másoló, vagy általa ihletett rajzokat, festményeket. Párkánytól Mecenzéfig számos iskola kapcsolódott be ebbe a versenybe, a 6 -16 éves művészjelöltek alkotásait a séta részvevői közönségszavazatokkal értékelhették.
Udvardy polgármester örömmel állapította meg, hogy Csontváry Kosztka Tivadar, akiről a mai gácsiak szinte semmit nem tudtak, most már a község kulturális örökségének szerves részét képezi.
