A felvidéki magyarság történetének elmúlt 100 évében sorsfordító események egész sora követte egymást: impériumváltás, trianoni diktátum, visszacsatolás, háborús veszteségek, a hontalanság évei, szövetkezetesítés kényszerrel, de ott volt 1968 prágai tavasza, majd a bársonyos eufóriája és a sovinizmus kijózanító valósága 1993 után.
Az elcsatolás veszteségei
A trianoni békediktátum következtében Magyarország területének és lakosságának jelentős részét elveszítette, a magyarság harmada pedig idegen országba került. Az új államhatárok színmagyar tömböket (például a Csallóközt) és magyar falvakat, köztük a csallóközi Bakát szakították el. A súlyos gazdasági–pénzügyi–katonai következményekkel és az egyéni tragédiákkal együtt ezt jelentette az 1920-as esztendő. A csehszlovák állam korlátozások egész sorát vezette be (például a nyelvhasználat terén), de a falusi emberek igyekeztek igazodni a demokráciának nevezett új rendhez.
Tüntetés, megszállás és az aláaknázott híd
Amikor 1938 őszén Csehszlovákia és Magyarország küldöttsége még csak az új határ vonaláról tárgyalt, a helyi lakosság körében már tüntetéseket szerveztek a magyar hazához való visszatérés mellett.
Húsz év után újra előkerültek a rejtegetett magyar zászlók, és a bakai templomban végre felcsendülhetett nemzeti imádságunk: „Isten, áldd meg a magyart”.
Az összegyűlt helyiek Fel- és Al-Baka utcáit békésen bejárva, hazafias dalokat énekelve buzdították egymást. A szövetkezet előtti téren elhangzott beszéd után továbbindultak a szomszédos Nádasdra, ahol újabb lelkesítő felszólalások következtek. A hazafias érzelmű tömeg ezután csendben és rendben nyugovóra tért.
A hatóságok elrettentő válasza nem váratott magára sokáig. A csehszlovák katonaság megszállta a falut, miközben a határfolyónak számító Duna partján állomásoztak. Az embereket intézkedések sokaságával igyekeztek megfélemlíteni: cenzúrát vezettek be, az al-bakai hidat aláaknázták, több mint 100 főt katonai szolgálatra vittek el, míg másokat hadi munkára vezényeltek. Nekik a község határában több helyen lövészárkokat és géppuskaállásokat kellett ásniuk. A településről közel 30 lovat begyűjtöttek, a civilektől pedig minden fegyvert beszedtek.
A magyar honvédek köszöntése (Fotó: Darnai Zsolt gyűjteménye)
A visszacsatolás öröme
1938. november 2-án megszületett az első bécsi döntés: visszatért a Felvidék. A magyar királyi honvédség csapatai, az itt élők többségének őszinte lelkesedése közepette, 1938. november 4. és 11. között vonultak be. Az alakulatok a medvei katonai hídon és Doborgaznál átlépve a trianoni határt, a helyiek örömteli hangulatát tapasztalva útjukat diadalmenetként tették meg.
„A környező csallóközi községek lakói ünneplőbe öltözve végeláthatatlan sorokban lepték el a partot, hogy a felszabadulás magasztos pillanatait átéljék. Állandóan zúg az éljenzés, Horthy Miklós kormányzót éltetik”
– szólt a hírközlés a november 5-i medvei átkelésről. Azokban a napokban faluszerte csupa szépet, jót és reménykeltőt hangoztattak: „Hittük, hogy lesz még egyszer magyar feltámadás!”, „Bíztunk a magyarok Istenében.”, „Felvidék egy része visszatért az édes hazához.” A település egyik polgára a revízió első sikeréről így nyilatkozott: „Halottak napján nekünk fölragyogott a feltámadás.”
Ünnepség cigánymuzsikával
A kortársak szerint 1938. november 11–én fogadták a Magyar Királyi Folyamőrség századát. A bevonulókat egészen a helyi templomig harangzúgás kísérte, ahol a bakaiakkal együtt hálaadó istentiszteleten vettek részt. Az ünnepség a nemzeti színű ruhába öltözött lányok köszöntőjével folytatódott, akik virágcsokrokkal a kezükben üdvözölték a bakákat. A tiszteket és a legénységet a Magyar Nemzeti Tanács, a bakai önkéntes tűzoltók, a helyi gazdatársadalom és a magyar ifjúság nevében fogadták. A folyamőrség parancsnoka Baka község lakosságát, Magyarországhoz való visszatérésük alkalmából kedves és megható beszéddel üdvözölte. A tisztikar és a község elöljárósága nagy ünnepségre volt hivatalos a szövetkezet dísztermében.
Az újabb beszédek elhangzása után egészen reggelig tartott a táncos mulatság. A talpalávalót cigányzene szolgáltatta, ezáltal gondoskodva a kiváló hangulatról.
A húsz év után újra Bakára érkező honvédeket a szívükbe fogadták, együtt örültek az ősi magyar föld visszatérésének.
Felhasznált irodalom: Felvidéki Magyar Hírlap
