A karácsonyi ünnepkör egyik jelentős napja a december 27-i János nap, amikor Szent János apostolra, evangélistára emlékezik az egyház. A hagyomány nemcsak a keresztény kultúrkörben, de a magyar népi szokások közt is kedvelt szertartás, melyet a bortermelő vidékeken ma is éltetnek.
A régi János napi szokások közt nagy népszerűségnek örvendett az úgynevezett János köszöntő, a jánosolás, és
a Szent János pohara néven ismert újborral való köszöntés, áldomás, amikor a gazdák szőlőhegyi találkozóra, pinceszerre hívták meg rokonaikat, barátaikat.
A János napi szokások jelentős része a borszentelés, amikor a szőlősgazdák egy-egy üveg bort visznek a templomba, melyet a szertartás részeként a lelkiatya megáld és szenteltvízzel meghint. A Szent János napi borszentelés egyházi magyarázat szerint azt jelenti, hogy ha a hívő buzgó imával veszi magához a nedűt, akkor az megóvja a testi és a lelki bajoktól, az utazás alkalmával fenyegető veszedelmektől, az ördög kísértéseitől.
Ezt a szép hagyományt élteti az esztergomi székhelyű VinumIster-Granum Regionális Borlovagrend, mely negyvennégy anyaországi és negyvenhárom felvidéki települést ölel fel a történelmi Esztergom vármegyében. Honlapjukon a következő jelmondat olvasható:
Sem határ – sem folyó, nem választhatja el, az ezer évig együtt élő, dolgozó, a szőlőt és a bort szerető embert.
A János napi boráldás a rend egyik fontos ünnepe, mely minden évben az esztergomi bazilikában, szentmisével és a bor megáldásával veszi kezdetét, majd a felvidéki falvakban folytatódik. Idén Szőgyénben és Ebeden fogadták a helyi szervezők és borosgazdák a borlovagrend tagjait.
Szőgyénben a Nagyboldogasszony-templomban Farkas Zsolt esperes-plébános,
a szentmise keretében áldotta meg a gazdák borát, és Isten segítségét kérte a borok minőségének megőrzésére, és felidézte a Szent János napi boráldás eredetét.
A középkori legenda szerint Aristodemus pogány főpap azt mondta Szent Jánosnak: akkor hajlandó hinni Krisztusban, ha kiürít egy mérgezett borral teli kelyhet, és az nem árt neki. A mérget először megitatták két gonosztevővel, akik azonnal meghaltak.Szent János imádkozott, megáldotta a mérgezett boroskelyhet, kiitta, és semmi baja nem lett; köpenyét a gonosztevőkre terítette, akik feltámadtak. A pogányok a látottak alapján a főpapjukkal együtt megkeresztelkedtek. Szent Jánost boroskehellyel a kezében is szokták ábrázolni. A kehelyből kígyó mászik elő.
Vinum Ister-Granum Regionális Borlovagrend tagjai, (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
Polhammer László, a VinumIster-Granum Regionális borlovagrend elnök-nagymestere így mutatta be a borhoz kötődő civil szervezet munkásságát: „A II. világháború után a szőlőtermesztést és a borkultúrát nagy csapás érte. Ez nem volt más, mint a szövetkezetesítés és a nagyüzemi borok piaca. A minőség és az eredet azt követeli tőlünk, hogy úgy tekintsünk a borra, mint az Istentől származó csemegére, azaz olyan italra, mely a test és a lélek tápláléka és a gasztronómia szerves része. Mi, a borlovagrend tagjai, kötelességünk és hitünk szerint a borkultúra felemelését kiterjesztjük a felvidéki településekre is. Egyik szép hagyományunk a Kárpát-medencében ismert János napi boráldás, melyet a borászokkal, az önkormányzatokkal és az egyházközségekkel közösen éltetünk és tovább örökítünk.”
Majd így vall a szőlőről és a nemes nedűről: „A szőlő és a bor úgy fonódik össze a történelemben, mint a gabona és a kenyér. A szőlő az egyik legrégebbi kultúrnövényünk, melynek főbb jellemzője a tökéletesség és az érzékenység. Leginkább egy kisgyermekhez hasonlítanám, aki nagyobb törődést igényel, de azt később meghálálja. A szőlő köszönete ezért a gondoskodásért, hogy olyan nedűvé válik, amivel reményt visz az ember életébe.”
Borlovagok és szőgyéni gazdák a Nagyboldogasszony-templomban (Fotó : Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
Bízva a megáldott újbor reményt keltő erejében, a szőgyéni önkormányzat nevében Méri Szabolcs polgármester, az egyházközség képviseletében Zsolt atya,a Csemadok helyi alapszervezete nevében Hinzellér László elnök, és Dékány József, a borlovagrend szőgyéni tagja, vacsorára, közös beszélgetésre és nótázásra hívta meg a Duna túlpartjáról, a királyi városból érkezett vendégeket és a helyi gazdákat.
