A zene betöltötte egész életemet. E szenvedély egész korán kezdődött, ötéves koromban jutottam el először az operába: Kodály Zoltán Háry János című daljátékát néztem meg nagymamámmal. A címszerepet az a Palló Imre alakította, akire már az 1926-os bemutatón is rábízták az obsitos alakítását. No, ekkor még nem gondolkodtam ilyen történelmi mélységekben, a látványos előadás azért is megmaradt bennem, mert jól elkéstünk, s ülőhelyünk a sor közepére szólt.
A hatvanas évek elején a Jézuska karácsonyra egy Supraphon táskalemezjátszóval lepett meg, s ezután kezdtem el felfedezni a nyugatra távozott édesapám (szerencsére) itthon maradt lemezgyűjteményét. Zenebarátként szisztematikusan gyűjtötte a 78-as fordulatszámú régi felvételeket: a His Master’s Voice századelejei korszakának számos becses darabja is megtalálható volt a kollekcióban. Olyan halhatatlan nevek szerepeltek a korongokon, mint a legnagyobb orosz basszus, Fjodor Saljapin, a mindmáig leghíresebb olasz tenor, Enrico Caruso, és az emlékezetes budapesti bukását elszenvedő Amelita Galli-Curci.
Egyetemi éveim alatt hetente látogattam operaelőadásokat és koncerteket, s olvasmányaim között is gyakoriak voltak a zenei tárgyú írások. A kari vetélkedőkön is sikerrel helytálltam „komolyzene-szakértőként”. Feleségemmel, Judittal az egyetem kórusában ismerkedtem meg, első randevúnkon a Zeneakadémiára készültünk, de az előadás elmaradt, a kapcsolat viszont ennek nem látta kárát.
Az egyetem után egy autóközlekedési cégnél dolgoztam közgazdászként, majd amikor a Hungaroton Magyar Hanglemezgyártó Vállalat 1985-ben marketing vezetőt keresett, nem haboztam a jelentkezéssel. Nyolc boldog évet töltöttem a magyar kulturális élet „zászlóshajójánál”, a legtöbb lemez tartalmát ismertem, az importalbumok beszerzése is hozzám tartozott. A Vörösmarty téri irodám legnépszerűbb bútordarabja egy HIFI torony volt, nagyon sok felvételt hallgathattam munka közben.
Minden jónak egyszer vége szakad, a cég csődje után a Duna Televízió egyik igazgatójaként folytattam pályámat. Ez a poszt már távolabb esett a zenétől, de szívesen vállaltam kollégáim filmjeihez zenei szerkesztést, s amikor saját műveket is kezdtem forgatni, a zene kiválasztása automatikusan az én feladatom lett.
Pályám során egy zenei dokumentumfilmet is letettem az asztalra, Pataky Kálmán operaénekesről készítettem el a Szlovén RTV Magyar Műsorok Stúdiójával. Két könyvet írtam a New York-i Metropolitan Operáról, s újságíróként számos kritika és beszámoló alá írhattam nevemet.
Könyvespolcainkon gazdag zenei gyűjteményem kötetei sorakoznak.
A leírtak alapozták meg régi vágyamat, hogy egy zenei tárgyú sorozatba kezdjek. Ügyemnek megnyertem az erdélyi Hargita Népe, a délvidéki Magyar Szó napilapokat, valamint a felvidek.ma és a karpatalja.ma portált, így négy országrészben olvashatók egyszerre a cikkek.
A mostani „nehéz” időben inkább visszatekintések, érdekességek, az ünnepekhez kötődő anyagok szerepelnek köztük, később a zenei élet aktualitásairól is tervezek beszámolókat.
Fogadják szeretettel az írásokat!
