A szeretet találékony. Hála Istennek és nagy köszönet technikusainknak, hogy segítségükkel több egyházközségben lehetőségek teremtődtek a különböző liturgikus cselekmények élő közvetítésére.
Nagy köszönet és hála azért is, hogy a Felvidék.ma szerkesztősége szükségét látja a hitéleti írások megjelenítésének, mert talán nem is kevés azoknak a száma, akik az írásokból lelkileg megerősödnek a körülöttünk és a bennünk dúló viharok közepette.
Nagyon igaz, hogy amennyiben akár néhány embert sikerül gondolkodásra serkenteni, már megéri.
Többen örömmel látjuk, hogy a téma, hitéletünk kérdései – melyek tán fel sem merültek volna ilyen élesen, ha nincs ez a dráma, ami most zajlik – ismét előkerültek, s Urunk egyetemes egyházában, benne a sok felekezettel, elindul valami.
Előbb talán vita, aztán egyre inkább az együtt gondolkodás. Nincs is más lehetőségünk: ugyanarra a hegyre kapaszkodunk mindnyájan, legfeljebb más-más ösvényeken…
Bizony, örülhetünk, hogy Krisztust követőkként egymásra figyelve, látva látjuk: például bár protestáns testvéreink évente ugyan kevesebbszer áldoznak, mint mi, katolikusok, de vasárnapról vasárnapra jóllaknak az Igével. Az Igében, az Igéből áldoznak. Valójában naponta áldoznak, abban az értelemben mindenképpen, hogy Krisztus Urunk értünk hozott végső áldozatáért hálát adnak mindenkor.
Mindezek tudatában ezúton is arra bátorítjuk a kedves Olvasókat, hogy otthonról főleg vasár- és ünnepnapokon kapcsolódjanak be a televízióban, vagy az online közvetített szentmisékbe, istentiszteletekbe és szent cselekményekbe.
A közvetített szentmisékben nagyon ajánlatos a lelki áldozás, ami a szentáldozás egyik módja, ha valaki fizikailag nem tudja magához venni az Oltáriszentséget, de lelkileg szeretné elnyerni a szentáldozás kegyelmeit, hálát adva Krisztus Urunk értünk hozott áldozatáért.
Krisztus Testét és Vérét alapvetően csak a szentáldozásban vesszük magunkhoz, az Úrvacsorában találkozunk vele. Kivételes esetben azonban, az Ő kegyelmének szabad ajándékozásában bizakodva, a lelki áldozás révén, kegyelmet nyerhetünk. Főleg akkor, ha valamilyen rendkívüli okok miatt kell nélkülöznünk a Szentség tényleges vételét.
Szent II. János Pál pápa az Ecclesia de Eucharistia kezdetű enciklikájában 2003-ban így fogalmazott:
Nagyon jó állandóan éleszteni lelkünkben az Eucharisztia iránti vágyat. Ebből született az úgynevezett »lelki áldozás« gyakorlata, amely századok óta közismert az Egyházban, és amelyet a lelki élet szent mesterei nagyon ajánlanak.
Jézusról nevezett Szent Teréz ezzel kapcsolatban ezt írta: »Amikor nem áldoztok és nem vesztek részt szentmisén, megáldozhattok lelkileg, ami nagyon hasznos… Így nagyon megerősödik bennetek a mi Urunk iránti szeretetetek.«” (34. pont).
XVI. Benedek pápa a Sacramentum caritatis kezdetű szinódus utáni apostoli buzdításában szintén emlékeztetett a régi keresztény szokásra, amely szerint, ha valaki nem járulhat szentáldozáshoz, akkor „jó ápolnia a Krisztussal való teljes egyesülés vágyát, például a lelki áldozás gyakorlatával” (55. pont).
A lelki áldozás tehát nem más, mint egy fohász, amelyet józan önmérséklettel akár naponta többször is elmondhatnak azok, akik szeretnének a szentségi Jézussal találkozni. A fohász célja, hogy általa Istentől ugyanazokat a lelki kegyelmeket nyerjük el, amelyeket a szentáldozáskor ad nekünk. Ennek a lelki cselekménynek a végzéséhez nem szükséges a kegyelem állapota, sőt akkor is hívhatjuk így az Úr Jézust a szívünkbe, ha azon a napon történetesen akár szentmisén, vagy azon kívül már áldoztunk.
Természetesen a lelki áldozás nem helyettesíti az Oltáriszentséget – ez vitathatatlan. Az Úr Jézus kegyelme azonban végtelen, az Ő hatalmának semmi nem szab gátat, egyedül a hitetlenségünk és a közömbösségünk. A Szentírás számtalan helyen bizonyítja, hogy az Úr Jézus semmit nem utasított vissza attól, aki hittel, bizalommal, szeretettel fordult hozzá. Most is bízzunk az irgalmában!
Mindazok, akiknek a szíve szomjazza az Úr Jézus eucharisztikus jelenlétét, de a rendkívüli körülményekre való tekintettel, a komoly járványveszély miatt arra kényszerülnek, hogy egy időre távol maradjanak a szentmiséktől és a szentáldozástól, merítsenek erőt, kitartást és bátorítást a lelki áldozás évszázados keresztény hagyományából.
Templomunkban (www.romkat.sk) az online közvetített szentmisékben a szentáldozás után így szoktunk imádkozni:
Ó, Jézusom, lélekben lábad elé borulok,
és felajánlom Neked bűnbánó szívemet,
hadd merüljön el a Te szent jelenlétedben.
Szereteted szentségében imádlak.
Szeretnélek befogadni szegényes hajlékomba,
amelyet most szívem kínál Neked.
Szentségi szeretetközösséged boldogságára várva
a lelkemben vágyom Rád.
Jöjj hozzám, ó, Jézusom, hogy Veled lehessek.
Szereteted lobbantsa lángra lényemet,
hogy életemben és halálomban a Tiéd lehessek.
Jézusom, hiszek Tebenned.
Jézusom, remélek Tebenned.
Jézusom, szeretlek Téged, most és majdan – mindörökkön, örökké. Ámen.
Vagy:
Jézusom! Hiszem, hogy jelen vagy
a legméltóságosabb Oltáriszentségben.
Mindennél jobban szeretlek és vágyom arra,
hogy a lelkembe fogadhassalak.
Mivel most nem tudlak
szentségi módon magamhoz venni,
jöjj, legalább lelki módon, a szívembe!
Ne engedd, hogy elszakadjak Tőled!
Vagy:
Uram, Jézus Krisztus!
Imádlak, magasztallak és áldlak Téged.
Hiszek Tebenned.
Remélek Tebenned.
Teljes szívemből szeretlek Téged.
Bánom minden bűnömet.
Szeretnélek magamhoz venni a szentáldozásban,
hogy Veled élhessek.
Jöjj hát, ó Jézus!
Legalább lélekben költözz a szívembe.
Végy bennem örökre lakást!
Jöjj, hozzám én Üdvözítőm, jöjj s maradj nálam.
A mi Urunk, Jézus Krisztus Teste és Vére,
őrizzen meg engem az örök életre!
Ó, Uram, köszöntelek Téged, az én szegényes szívemben.
Egészen átadom Neked magamat.
Tied akarok lenni, életemben, halálomban,
és azután is, mindörökkön, örökké. Ámen.
A szerző Szepsi esperesplébánosa.
