Kedves diákok, tanárok, szülők! Természetesen mindenkinek szól a köszöntés, aki jelen van most, ebben a furcsa, virtuális térben. A most ballagó diákokat sokan, sokszor, sokféle generációnak nevezték már, de azt még legmerészebb álmainkban sem gondoltuk volna, hogy „home office” üzemmódban fognak elbúcsúzni az alma matertől.
Szerintem sokan képzeltük már azt, hogy egy számítógépes vírus majd összeomlasztja a világgazdaságot, hogy megáll az élet. Arra azonban kevesen számítottunk, hogy egy aprócska valódi vírus 100 év után újra világjárványt okoz majd, megváltoztatva ezzel az egész bolygó működését. Elveszi a hobbinkat, szokásainkat, megakadályozza, hogy éljük az eddig megszokott életünket.
Az itt „felsorakozott” negyedikesek közül is soktól elvette a kreatív kibontakozás valódi lehetőségét. A szavalóversenyek, színházi fesztiválok is elmaradtak, így sokan nem tudták megmutatni, mennyit fejlődtek egy év alatt.
Mikor elsősként – a nyolcosztályosok esetében negyedikes/ötödikesként elkezdenek „gimiszezni”, még nem lehet tudni, hogy mi lesz belőlük, hová és hogyan fejlődik a személyiségük, kibontakozik-e a pislákoló tehetség, vagy örökre rejtve marad.
A színpad, színház, film világa sokuk számára vonzó még abban a korban, aztán sokan rájönnek, hogy nem nekik találták ki.
Talán az addig sehol sem tapasztalt kemény munka, a belső fegyelem, az állandó koncentráció megkövetelése, talán csak a szövegtanulás riasztja el őket – nem tudom. Mindenesetre hál´Istennek minden évfolyamban akadnak páran, akik maradnak, megmaradnak, vagy még jobban beszippantja őket a színház szaga.
Ebben az évfolyamban különleges tehetségeket kaptam – sokat. Már kiforrott egyéniségeket, komoly szakmai múlttal, egyedülálló felkészültséggel, kifinomult színházi ízléssel, kemény véleménnyel. Nem is volt egyszerű már a darabválasztás sem, hiszen sok-sok tehetséges gyereknek, egyéniségnek kellett szerepet adni, valamint igény volt egy szórakoztató előadás létrehozására, az elmúlt két év komoly, olykor komor témái után.
Az Anconai szerelmesek kitűnő alapanyagnak tűnt, mint később bebizonyosodott, jó lóra tettünk. A színészpalánták brillírozhattak a színpadon, fürdőzhettek a közönség tapsában, szeretetében. Ezzel is iszonyatosan megnehezítve az én munkámat, hiszen tudtam, márciusban fel fog hívni az igazgató úr, hogy döntsek: ki legyen az idei Kaszás Attila-díjas.
Tudom, nagyon sokszor elmondjuk, hogy milyen nehéz… De ez most nem nehéz volt, hanem szinte lehetetlen küldetés – kicsit olyan, mint amilyenné a vírus változtatta az életünket. Melyik kezembe harapjak?! Nem! Melyik kezembe, lábamba harapjak?! Hiszen olyan sokan vagytok!
Olyan sokan vagytok, kik az elmúlt évek során a szívemhez nőttetek, kikhez ezer emlék fűz. Kicsi korától látom a fejlődését, 6-7 éves kora óta ismerem, követem a színpadi teljesítményét, látom és személyesen is tapasztalom a tehetsége szárnyalását. Áldott munka az enyém, hiszen többet kapok ezektől csodagyerekektől, mint azt bárki is fel tudná mérni.
Végül döntöttem – idén is. Megálmodtam? Megsúgta egy kisangyal? (Rozi lányom). Nem tudom, de itt van, íme: ragyogó, lenyűgöző és csodaszép!
Minden egyesül benne, ami ahhoz kell, hogy egy napon a legnagyobb művészek között emlegessék. Tehetsége ráadásul alázattal és megfelelő mennyiségű szemtelenséggel párosul.
Tudja, mit jelent ez a szakma – az összes pozitívumával és negatívumával együtt –, már nagyon kevés dolog lehet meglepetés a számára. Nem is csoda, hiszen az anyaméhben szívta magába először a színpad levegőjét.
Mégis, vagy pont ezért, soha nem a szülei sikereiből élt. Utat tört a saját egyénisége. Képezte magát, táncolt, énekelt, játszott. Mindebben pedig független szakemberek szerint is kiemelkedőnek bizonyult. Minden díjat megnyert már, amit ebben a korosztályban táncban, versben lehet – a szintén színművész szülei méltán lehetnek büszkék a lányukra.
A Pozsonyi Színművészeti Egyetem színművész szakára a legmagasabb pontszámmal vették fel. Teljesítményével a felvételiztető bizottságot is elkápráztatta, ahogy a Gimisz közönségét is az Anconai szerelmesekben Lucia szerepében. Az idei díjazott: Gál Réka Ágota! Drága Rékám, az Isten áldása kísérjen utadon!
(Bajkai Csengel Mónika, a Gimisz rendezője)
