A szlovák miniszterelnök a lehető legkockázatosabb apropót választotta a szlovák–felvidéki magyar kapcsolatok újranyitására. Trianon 100. évfordulóján baráti összejövetelt szervezni vékony jégen táncolás a meghívónak és a meghívottnak egyaránt.
Ennek ellenére sikerült olyan légkört teremteni a pozsonyi várban, ami megalapozhat egy, az eddiginél sokkal őszintébb és mélyebb párbeszédet. Csoda nem történt és az érdemi előrelépés még messze van, de Igor Matovič megfogalmazott olyan gondolatokat, amelyek eddig csak ritkán vagy inkább egyáltalán nem ékesítették vezető szlovák politikusok szótárát:
közösséget vállalt a történelmi Magyarországgal, mint a többségében magyarok és kisebbségben szlovákok alkotta közös állammal, a felvidéki magyarokat a leginkább közép-európai közösségként jellemezte és rámutatott arra, hogy érti, miért jelent gyászt a magyaroknak Trianon.
Ezek a magyar fülnek egyértelműnek hangzó állítások a szlovák közvéleményben korántsem rezonálnak ennyire tisztán, erre most maga a szlovák kormány feje mondja ki őket.
A jövőnk csakis a mi kezünkben van, és egy baráti gesztus önmagában nem old meg semmit. Magyar képviselet nélkül kőkemény harc lesz minden egyes közösségi igény megértetése és átültetése, de most végre látszódik, mi köré kéne és mi köré lehet felépíteni a közös jövőt: a történelmi Magyarország évszázadaiból származó közös európai küldetésre, közép-európai nemzetek egymásra utaltságára és a keresztény gyökerekre építve.
Mindennek pedig előbb-utóbb magával kell hoznia az előrelépést a felvidéki magyarság sorskérdéseiben és státuszában is.
