Első kaszálás. Egy szókapcsolat, mely az állattartásban alapvető fogalomnak számít, a parasztember minden időkben nagy tisztelettel ejtette ki a száján, hiszen az ebből a kaszálásból származó takarmány adta mindig a téli takarmányozás alapját, amely a jószág számára a legtöbb tápanyagot biztosította a hidegebb időszakra.
Hazánk területén ennek az első kaszálásnak az ideje – éghajlati viszonyoktól függően – május végén, június elején érkezik el, mely egybeesik környezetünk körforgásának másik fontos momentumával: anélkül, hogy a társadalmunk java része tudomást venne róla, közvetlen környezetünkben új életek százezrei látnak napvilágot.
A legparányibb rovaroktól kezdve, a madárfiókákon keresztül, az alig másfél kilós őzgidáig, rengeteg állatfaj következő nemzedéke pont ebben az időszakban érkezik meg, s bolygónkon ilyenkor kezdi meg hosszabb-rövidebb életútját.
Elődeink emiatt tartották a júniust a vadgazdálkodás hónapjának, amikor a születő új élet, a vadon élő állatok kicsinyei és fiókái a legtöbb gondoskodást igénylik, így a vadászat írott és íratlan szabályait ismerő ember sokkal inkább a vadgondozással, az állomány óvásával törődik, minthogy (kevés kivételtől eltekintve) a vadállomány elejtéssel való szabályozására törekedjen.
A gondolat a valamikori Csehszlovákiában hatvanegy évvel ezelőtt, 1959-ben alakult felvilágosító akcióvá és országos szintű rendezvénysorozattá, melyet 1973-ban láttak el a mai napig érvényes, szakmai berkekben ismerősen csengő névvel: „június – a vadászat és a természetvédelem hónapja”.
Az első bekezdést olvasva teljes joggal tehetik fel a kérdést: mi köze van az őzgidának a kaszáláshoz? Válaszom a következő: az európai őz mezőgazdasági területeken élő egyedei előszeretettel rejtik el kicsinyeiket a takarmánynövények parcelláiban, így takarva el őket a fürkésző tekintetek elől.
Az őzsuta kicsinyét életének első napjaiban sokszor magára hagyja, csupán a szoptatás idejére érkezik vissza, így védve meg a ragadozóktól. Az őzgidának a születése utáni első pár napban még illata sincs. Kiválóan el tudna rejtőzni a lucernában, ha nem lenne az ember, a traktor, meg a kaszálógép. Amíg kézzel kaszáltak, a kaszáló parasztember időben észrevette a meglapuló kisállatot a fűben, így „körbekaszálva” esélyt tudott adni neki a megmenekülésre.
A mai modern gépek, amelyek villámgyorsan vágnak le több tíz hektárt pár óra alatt, esélyt sem adnak a vadnak.
A gyorsan érkező gép előtt a vad meglapul, s miután a gép elvonult, a vadászembert szívszorító látvány fogadja: párnapos őzgidák tetemei, melyek jobb sorsot érdemeltek volna, minthogy keserves kínok között pusztuljanak el.
Erről a problémáról a szlovák vadgazdálkodási törvény is rendelkezik: a takarmánynövények kaszálását a gazdálkodó három nappal korábban köteles volna jelenteni a helyileg illetékes vadásztársaságnak, de sajnos nagyon sokan ezt nem teszik meg, vagy ha jelentik is, a vadászok a rendelkezésre álló emberi erőforrás hiánya miatt nem tudják (vagy nem akarják?) a vadállomány mentését megoldani.
A vad parcellákról való elriasztására a szakirodalomban számtalan módszert fellelhetünk, én mégis csupán egyet szeretnék bemutatni a tisztelt olvasónak, mely szinte egyedülálló Közép-Európában. Tavaly tavasszal – az öt éve kiválóan működő cseh példát alapul véve – a Szlovák Vadászkamara és a Zeleň Polgári Társulás létrehozta a ŽIVÁ LÚKA ONLINE webes alkalmazást, mely arra hivatott, hogy a mezőgazdászok, vadgazdálkodók számára megfelelő platformot nyújtson a vadmentő akciók lefolytatására, önkéntesek bevonásával.
A gazdák az applikációban meg tudják jelölni a kaszálás helyét, időpontját, erről a helyileg illetékes vadásztársaság regisztrált tagja értesítést kap, aki így a rendszerbe beregisztrált önkéntesek bevonásával időben megszervezheti az adott területen a vadmentést.
Az esemény lefolyása a következő: az adott parcellát végigjárva, az applikációban foglalt előírásoknak megfelelően (gumikesztyűben, fűcsomóba csomagolva, hogy az ember szaga ne maradjon meg az állatkán) áthelyezik a meglapuló őzgidákat a kaszálásra váró parcelláról, mentve őket a biztos pusztulástól.
Végezetül meg kell említenem, hogy kicsit elszorult szívvel olvastam, hallgattam a különböző hazai vadászati platformokon megszólaló szakemberek neheztelését.
Az applikáció megalkotói többek között azt nehezményezték, hogy a déli régiókban ezek az akciók rendre elmaradnak, annak ellenére, hogy a legintenzívebb mezőgazdasági tevékenység itt folyik, így a vadmentő akciókra pontosan ezen a vidéken lenne a legnagyobb szükség.
Személyes meggyőződésem, hogy megfelelő, a gazdálkodók anyanyelven való felvilágosításával el lehetne érni, hogy ne csak Közép- és Észak-Szlovákia mezőgazdasági területein valósuljanak meg ezek az akciók, hanem a déli régiókban is, így ezt a cikket a szlovák kollégákkal, a mozgalom elindítóival folytatott eszmecsere végeredményeként vetettem papírra.
Tény, hogy az idei évben az első kaszálások java már lezajlott, de úgy gondolom, hogy a „lábon maradt” parcellákon még végre lehet(ne) hajtani pár akciót. Jövőre pedig, május közepén, időben elkezdve a vadmentő akciókat, rengeteg őzgidát meg lehetne menteni.
Tisztelt olvasó, ha kedvet kapott hozzá, kérem, látogassa meg a www.zivaluka.sk weboldalt, ahol sok hasznos információt talál a kezdeményezésről, valamint ugyanitt elérhető az applikációba való regisztráció is. Tisztelet a vadnak!
(A szerző szlovákiai magyar vadász, a brünni Mendel Egyetem Erdészeti és Faipari Karának harmadéves hallgatója)
