Mint ahogy arról már korábban hírt adtunk, júliustól mások mellett védett területté nyilvánítják a Komáromi járásban található Dérhídja és a naszvadi homoki gyepek, valamint a Komáromi járás és az Érsekújvári járás határán található Szentgyörgyhalma térségét.
Az emberek többségére jellemző, hogy míg előszeretettel keresik fel a divatos üdülőhelyeket, addig a közvetlen környezetükben található, s bizonyos szempontból különlegességnek is számító természeti szépségekről szinte semmit sem tudnak. Az alábbiakban és egy következő részben ezt a három védetté nyilvánított területet szeretnénk bemutatni.
A naszvadi homokbuckákra (homoki gyepek) mérsékelten tagolt domborzatú dűnék jellemzőek, melyek különleges növény- és állatfajok otthonául szolgálnak. A terület két részből tevődik össze – a község központjában található kálvária melletti homokdombokból, valamint a Rókalyukból, ez a falu belterületétől egy kilométerre, keletre helyezkedik el.
A területet hordalékos-homokos talaj alkotja, amelyből a szél homokbuckákat alakított ki.
A talaj a szárazságkedvelő homoki gyepi növényzet számára nyújt megfelelő életfeltételeket, amelyek a nyári forróság helyett tavasszal vagy ősszel virágoznak. Miután a szél által összehordott homokot és a dűnéket fokozatosan birtokba veszi a növényzet, fajgazdagabb pannon homoki gyepi vegetáció alakul ki.
Homoki keserűfű (Fotó: Országalbum)
A homokbuckák élőhelyeinek kialakulásában nagy szerepet játszott a homok mozgását és lerakódását előidéző szélerózió. Az üledék jellegétől függően a homokbuckák lehetnek szilikátosak, savasak, tápanyagokban szegények vagy meszesek, tápanyagokban gazdagabbak – ez utóbbi jellemző az említett homokos területekre. Ezeken a helyeken a növénytársulásokat meglehetős fajgazdagság jellemzi.
A naszvadi homoki gyepeken számos veszélyeztetett és kritikusan veszélyeztetett növényfaj él.
A legszélsőségesebb körülményeknek is ellenálló fajok közül megtalálható itt a homoki seprőfű és a fűfélékhez tartozó bojtorjános tövisperje. Az úgynevezett pionír (úttörő) fajok közé tartoznak, amelyek elsőként jelennek meg a dűnéken, és gyökereikkel megakadályozzák, hogy a szél elhordja a homokot. A növények elhalt részei alkotják a homokos talaj organikus összetevőit.
A homokbuckákat nagy vízáteresztő képesség jellemzi, ezért gyorsan kiszáradnak. A homokos területek felszíne általában a csapadékra van utalva, ugyanis a talajvíz kapilláris hatással nem tud a felszínre jutni. A homokos felszín gyorsan felmelegszik, míg az alsóbb rétegek viszonylag hűvösek maradnak. A talajfelszín és az alsóbb rétegek közötti 10-20 cm-es különbség akár 20-40 °C-os hőingadozást is eredményezhet. A nyári hónapokban a felszín hőmérséklete akár a 60 °C-ot is elérheti. További jellegzetesség a homok mozgékonysága, különösen a nem megkötött homokdűnék esetében.
Rövidnyakű sáska (Fotó: ízeltlábúak.hu)
A kritikusan veszélyeztetett növényfajok közül előfordul a területen a tavaszi kőhúr, a kisvirágú habszegfű és a homoki keserűfű, a veszélyeztetett fajok közül a kései szegfű és a szappangyökér, más néven buglyos fátyolvirág. Ez utóbbi az ördögszekér stratégiát alkalmazó fajok közé tartozik – mikor a magok beérnek, a növény száraz ágai letörnek, s a szél nagy távolságokra repíti őket, így biztosítva a magok elterjedését. Megtalálható a területen a veszélyeztetett királydinnye és a homokviola, ez utóbbi elterjedésének északi határa Szlovákiában húzódik. A táj vegetációját olyan további fajok színesítik, mint a naprózsa és a homoki pimpó.
A növényeknek alkalmazkodniuk kellett a szélsőséges feltételekhez, elsősorban a vízhiányhoz, a túlmelegedéshez, valamint a nappal és az éjszaka közötti jelentős hőingadozáshoz. Képesek elviselni, ha a homok behordja őket, mechanikus sérülésüket követően gyorsan regenerálódnak, az oldalhajtásokból új gyökeret tudnak ereszteni.
A területen számos homok- és melegkedvelő rovarfaj él. A homoki környezetet kedvelő egyenesszárnyú rovarfajok közül említést érdemel a rövidnyakú sáska, a homoki bunkóscsápú sáska és a sisakos sáska, melyek elterjedésének északi határa ugyancsak Szlovákiában van. Jellegzetes lakója a területnek a melegkedvelő fekete tücsök. A bogarak közül megfigyelhető az Apfelbeck-dudvabarkó, a sápadt közfutó, az őszi fémfutó és a holyvafélék közé tartozó Oxypoda togata. Előfordul itt az éjszakai életmódot folytató villámmintás fűgyökérmoly is.
Zöld varangy (Fotó: nyirka.hu)
A kétéltűeket a zöld varangy képviseli, a hüllőket pedig a fürge gyík. A területen költő madarak a homoki, sztyeppei jellegű élőhelyeket kedvelő fajokhoz tartoznak, mint a parlagi pityer, a tövisszúró gébics és a karvalyposzáta, de fészkel itt búbos banka és cigánycsuk is. A fészkelési időszakban előfordul még a darázsölyv. A homokdűnéken megfigyelhetők a vörös róka és a borz üregei.
A legeltetés megszűnése és a nem megfelelő erdőgazdálkodás következtében a területet agresszíven terjedő füvek és széllel terjedő fásszárúak nőtték be. Egy részét erdősítették, nem őshonos fehér akácot és mirigyes bálványfát telepítettek ide, mely fajok agresszíven behatoltak a természetes társulásokba, megváltoztatva azok eredeti összetételét.
A terület védetté nyilvánítását indokolja, hogy a kontinentális eolikus eredetű homoki élőhelyek, homokbuckák Szlovákia- és Európa-szerte is a legveszélyeztetettebb élőhelytípusok közé tartoznak.
Európában csak néhány országban lelhetők fel, elterjedésük központja a pannon régió. Az Európai Unióban elsődleges fontosságú élőhelytípusoknak tekintik őket, területükön számos veszélyeztetett növény- és állatfaj él.
Búbos banka (Fotó: Wikipédia)
Míg a 20. század elején a homokbuckák a síkföldek elterjedt élőhelyeinek számítottak, mára csak töredékeik maradtak fenn, sok homokdűne a homokkitermelés következtében tűnt el. Az árvédekezés során kiépített gátak megakadályozzák a folyómedrek változását, így nem alakulnak ki újabb homokos hordalékos területek, a szél sem hord be homokkal új helyeket, ezért új dűnék sem képződnek.
A meglevő dűnéket fokozatosan benőtte a növényzet. Bizonyos hatások hiányában a felszínükön eltűnnek az úttörő társulások. A homoki társulások fennmaradásához nagyban hozzájárul a legeltetés, ami a szükséges módon változtatja meg a homokos területek felszínét. Mivel ezek az élőhelyek kevéssé produktívak, gazdasági felhasználásuk megszűnt.
(Forrás: DAPHNE)
