A pacal szimbólum. A pacalhoz nem lehet semlegesen viszonyulni, csak imádni, vagy utálni lehet. Aztán aki esküszik, hogy soha nem fog pacalt enni, egyszer azon kapja magát, hogy a tányér aljáról az utolsó aranysárga foltot is kéjes élvezettel tunkolja ki a puha magyar kenyérrel.
Ipoly-völgye, péntek este, az anyaországi Ipolytarnóc kultúrházának udvara. Minden készen áll a holnapi napra, a szűk csapat bemelegítésnek marhamájat süt egy hatalmas serpenyőben az egyik sátor alatt, és körbejár a magyar vidék legnépszerűbb márkája, a HP. Vigasztalanul szakad az eső, de a vendéglátók tekintete derűs, holnap itt jó idő lesz, közli a falu polgármestere olyan magabiztosan, mintha bizalmi viszonyban lenne a Jóistennel. Amúgy abban van, tavaly fogta meg a lábát, amikor hosszú falugondnoki, kocsmárosi, focicsapat-menedzseri posztjait túlnőve vállalta a megmérettetést a polgármesteri választásokon.
Az Ipolytarnóci Pacalfesztivál is az ő ötlete volt 2008-ban, amely azóta igazi határtalan találkozóvá nőtte ki magát, hiszen az idén harminc csapat főzte a legjobb tudása szerint a pacalt, nagyrészt azokból a falvakból érkezve, amelyek tagjai az egyre bővülő határtalan Ipoly-völgye Európai Területi Társulásnak is.
Itt volt a Losonci járásból Panyidaróc, Mucsíny, Rapp és Kalonda önkormányzata, régi és mostani polgármestereivel, de a felvidéki régió civil szervezetei, Csemadok-tagjai, a rappi cigányasszonyok méltán híres bodakja is színesítette a gasztronómiai kínálatot a fesztiválra ellátogatók számára, mert jó szokás szerint délutánra a felvidéki csapatokhoz megérkeztek a losonciak, a fülekiek, magyarok, szlovákok, barátok, rokonok vegyesen. A vendégszerető hazaiak szívesen láttak minden vendéget és olyan spontán össznépi, békebeli hangulat alakult ki, amely jó száz évvel ezelőtt lehetett ezeken a végeken, amikor még egy hazában élt a három nép, magyar, szlovák, cigány és nem türemkedett közéjük falakat emelni sem egy szabadkőműves, sem egy madzagon rángatott, kútmérgező politikus.
A fesztivál ideje alatt egymás után hozták nyitott szívvel és meghatottan az egyes falvak lányai, asszonyai a felajánlásokat az Összetartozás Zászlajához, amelyet a tervek szerint idén szeptemberben avatnak majd közösen a Palóc Határkereszt mellett Kalonda és Ipolytarnóc között.
Felemelő volt hallgatni a történeteket a dédnagymama fehér blúzáról, vagy a tisztaszoba tükrén egykoron évtizedekig érintetlenül díszelgő vászontörülközőről. Ezekből az adományokból készül majd el a zászló, hogy ott lobogjon a százéves határon.
Apropó politika. Nem volt jelen a rendezvényen úgynevezett VIP-politikus, de a józan ítélőképességgel bíró palóc embernek nem is szükséges az ilyen fajta erőltetett prezentáció, mert a vidéki ember ért és lát. Látja, hogy a Magyar falu program keretén belül a település új kisbusszal büszkélkedhet, hogy a közmunka program keretén belül felépült az igencsak mutatós szabadtéri színpad, hogy a közös határon átnyúló pályázatok során a határ mindkét oldalán gyors ütemben fejlődik a vidéki turizmus, szállások sora nyit az ide érkező vendégek számára, és a vidéki ember tudja, hogy mindez a régió politikai képviselete és a helyiek kitartó munkájának a közös eredménye.
A vidéki ember ért és lát, és amikor ezeket az eredményeket értékelnie kell a választások során, akkor tudja majd a dolgát, mert a jól felfogott érdeke az, hogy Nógrád ezen periférikus része is úgy fejlődjön, ahogy azt az itt élő emberek megérdemlik.
Ehhez a nagypolitikai viszonyok adottak, a határ menti együttműködések adta lehetőségek szinte ideálisak, a szakembergárda rendelkezésre áll, tennivaló tehát van bőven, és itt a kutyát nem érdekli az izgága, önmagát szellemi elitnek nevező, a valóságtól elszakadt „értelmiség” kavarása.
Apropó kavarás. Az minden kondérban, katlanban, üstben remekül sikerült, ugyanis, amikor a csapatokat egyenként a színpadra szólították, mindenki kapott egy elismerő oklevelet, amelyben mind a harminc csapat esetében az szerepelt, hogy „Elismerés az 1. helyezett csapat részére”.
Zseniális! Mindenki győzött Ipolytarnócon! Legyen a határ bármelyik oldaláról, legyen magyar, szlovák vagy cigány.
Hát így kell ezt csinálni, kedves, értünk aggódó „demokratikus elit”. A pacal alkalmasabb a magyarnak, nem kell étrendcsere, sem szellemnek, sem értelemnek.
