Szent karácsony ünnepe előtt a fél éve tárgyalgató három felvidéki magyar párt az ünnepi hangulat jegyében szeretett volna üzenni a választóknak, hogy jó úton halad az összefogásuk. A jelzésértékű gesztusból végül hisztérikus botrány kerekedett, miután a legkisebb, gyakorlatilag mérhetetlen párt, az összefogást a nevében is viselő Összefogás felborította a tárgyalóasztalt. Elégedetlen volt ugyanis azokkal az arányokkal, amelyek neki jutottak volna a majdani közös pártban.
A sajtótájékoztatón a Magyar Közösség Pártja (MKP) igyekezett konstruktív hangnemben békíteni a másik két felet, akik hangot adva elégedetlenségüknek, a kamerák élő adásában züllesztették tovább az amúgy is kiábrándító felvidéki politikai közhangulatot. A mérsékeltebb hangnemet a létéért küzdő vegyespárt, a Most-Híd ütötte meg, az egyszeri választási pártnak indult, ám ígéretét be nem tartva zsarolópárttá átalakult
Összefogás viszont vállalhatatlan stílusban viselkedett a sajtótájékoztatón, mint egy hisztis kisgyerek a játékboltban, akinek nem teljesítik a követeléseit.
Mindez már önmagában is lehangoló momentuma volt a történetnek, de Mózes Szabolcs pártelnök tudta még fokozni azzal, hogy gyakorlatilag elhatárolódott Magyarország kormányától.
A mindössze néhány tagot számláló pártocska vezetője felvetette, mi lenne, ha valaki feltenné az egységesülő pártoknak azt a kérdést, hogy mit gondolnak a magyar kormány politikájáról. A pártelnök szerint erre az egyik fél (Most-Híd) részéről az lenne a válasz, hogy diktatúra, míg a másik (MKP) stratégiai partnernek tekinti.
Az ő pártja (Összefogás) szó szerint azt vallja, hogy ne importáljuk ide ezeket a problémákat, ezeket a vitákat, ne foglalkozzunk ezzel.
A nagy elhatárolósdi annak fényében igazán különös, hogy a magyar kormánytól jövő pénzre nem olyan finnyás, mint az ezeket a támogatásokat is lehetővé tevő magyar kormánypolitikára. Noha pártelnökként nem szokványos oktatási intézményt vezetni, Mózes egyúttal a magyar kormány bőkezű támogatásából létrehozott és fenntartott intézménynek is igazgatója. A párt másik prominens tagja, Orosz Örs által irányított projektekre ugyancsak eurómillióknak megfelelő adóforintok érkeznek a magyar kormánytól. Persze a Pozsonyi Magyar Szakkollégium, valamint a gombaszögi völgy fejlesztése, a fesztiváltábor támogatása és más, értéket mentő és teremtő kezdeményezések anyagi finanszírozása üdvözlendő, a fenti kijelentés fényében viszont úgy tűnik, mintha amúgy nem szívesen azonosulnának azzal, aki bőkezűen támogatja mindezt.
Összefogási színjáték az anyaországi fődíjért
A látszólagos ellentmondás ugyanakkor más téren is tetten érhető a legújabb, immár ötödikként megalakuló magyar pártnál, mely nevében az Összefogást hirdeti, mégis úgy tűnik, éppen ő hátráltatja. Sőt, mintha egyenesen gátolná, hogy az egyaránt megroggyant két ősellenség megteremtse a konszenzusos egyesülési folyamatot, mivel abban kevés pozíció jutna az összefogásosok számára.
Ennek egyik tanújele az a leleplezés is, amely ugyancsak nem segített a felvidéki közvélemény felértékelődésében: Mózesék álprofilokból álló trollhadosztályt működtettek a Facebookon annak érdekében, hogy a nép egyszerű hangjának tűnő kamuhozzászólásokkal manipulálják az egyes fórumokat. Rendszerint azt sugallták, hogy kiábrándultak egyik-másik pártból, ezért az Összefogás párt számukra a hiteles, amelynek tartalmait első ránézésre laikus kívülállóként terjesztették. A leleplezés óta valamennyi álprofil eltűnt és a jelenség sem tapasztalható azóta.
Az önellentmondások sora tetten érhető például az Orosz Örs által szervezett Gombaszögi Nyári Tábor korábbi programkínálataiban is, ahol a magyar kormányt legélesebben kritizáló szélsőliberális ellenzéki előadók (Parászka Boróka, Széky János, Veiszer Alinda, Závada Pál, Csepelyi Adrien, Zöldi Blanka, Antoni Rita) is meglehetős teret kaptak a kormányellenes agitációra. De számos, az Összefogás párthoz közel álló gombaszögi szervező neve felbukkant a Népszabadság mellett kiállók listáján, a tábor sajtósai pedig hagyományosan a magyar kormány politikáját mereven elutasító felvidéki médiumok (Új Szó, Pátria Rádió, trafik.sk) szerkesztői, miközben a magyar kormány melletti kiállások rendre elmaradtak.
Végül az sem derült ki mindmáig – bár a fentiek fényében ez a legelhanyagolhatóbb ellentmondás –, hogy az egységet miért csak a szóban forgó három párt összeborulása által képzelik el, figyelmen kívül hagyva további kettő, az Összefogás párthoz hasonlóan mérhetetlen törpeformációt. Az Összefogás párt politikája maga a kettős beszéd állatorvosi lova: a magyar egység katalizálása helyett céltudatos pártalapítás; egyszeri választási párt helyett önálló babérokra törés; összefogás helyett annak gátolása minden lehetséges módon.
Ha a maroknyi csapat le tudna csapni a Magyarországról Felvidékre érkező támogatások szétosztására, az egyrészt a Magyar Közösség Pártja visszavonhatatlan végét jelentené, másrészt kizárólagosan be is betonozná az új embereket, akik láthatóan a pénz felől közelítenek a felvidéki magyarság ügyéhez.
Az Összefogás elvileg azért jött létre egy évvel ezelőtt, hogy előmozdítsa a magyar pártok egyesülését, csak persze nekik se mindegy, kik vezetnék a majdani egységes pártot. Kiszámíthatatlan, önmaguknak is ellentmondó lépéseik mögött alighanem az áll, hogy ha a maroknyi összefogásos csapat a valós súlya szerint betagozódna az egyesülésbe, akkor nem tudnák véghezvinni a hatalomátvételt. Így marad a színjáték, hogy maguk alá gyűrjék az MKP-t. Amennyiben ezt keresztül tudják verni a jóval nagyobb régi párton, akkor az eddig látottak alapján joggal lehet tartani a Felvidéken egy újabb Bugár Béla-sztoritól, ahol a magyar kormány politikájából nem kérnek, ám már lefölöznék a Budapestről érkező támogatásokat is.
(Vésey Kovács László, Pestisrácok.hu)