Potápi Árpád János a Magyar Nemzetnek adott nyilatkozatában fejezte ki – alighanem sokunk nevében – felháborodását az egykor szebb napokat is látott, mára azonban a Gyurcsány-párt lábtörlőjévé süllyedt Jobbik hozzáállásával kapcsolatban. A Magyar Gárdától a szemlőhegyi villafoglalók szövetségeséig magát leküzdő Jobbikot ugyanis láthatóan egyáltalán nem zavarja, hogy újdonsült partnereik nem bírnak betelni a határon túli magyarok ellen szított gyűlölettel. A húszmillió román munkavállalóval való fenyegetéstől a –„vakcinairigységig” nem is volt olyan hosszú az út…
„Így működik a baloldali összefogás: Gyurcsány Ferenc diktál, a többiek pedig meghunyászkodva követik. Ha bárki azt hiszi, hogy a szivárványkoalícióban Gyurcsányon kívül bárkinek szava van, az óriásit téved”
– foglalta össze két mondatban a magyar belpolitika ellenzéki sakktáblájának felállását a nemzetpolitikáért felelős államtitkár. Potápi Árpád János szerint (is) szégyenteljes és megdöbbentő, hogy a Jobbikot nem zavarja, hogy a Gyurcsány-féle DK a régi jó hagyományaihoz híven a határon túli magyarok ellen uszít.
Példákat is említ. Vadai Ágnes egy online sajtótájékoztatón dobta be, a „román munkavállalós” történetet, épp csak most a kárpátaljai éhenkórászokra mutatva:
„Jönnek! Felvenni a nyugdíjat, vásárolni, és a hírek szerint oltakozni is.”
Itt érdemes egy pillanatra megállni. Az, hogy a határon túli óvodafelújítási program vagy a gazdaságfejlesztési program szúrja a DK és hasonszőrűek szemét, mondhatni magától értetődik.
Nem adnak mást, csak mi lényegük. 2004 decembere óta. 1918 ősze óta.
A vakcinaügy azonban már egy újabb szint. Itt nevek, arcok, sorsok vannak. Esetleg özvegyekkel, árvákkal – ha olyanokon múlna, mint Vadai, Gyurcsány vagy Jakab.
Potápi Árpád János úgy fogalmazta ezt meg: „szégyenteljes és megdöbbentő, hogy ezekben a vészterhes időkben, amikor a kormány minden erejével a járvány ellen küzd, a DK-nak arra van ideje és energiája, hogy magyart magyar ellen uszítson, a Jobbik pedig ezt szó nélkül tűri. A 2011-ben elfogadott új alaptörvény világosan kimondja, hogy Magyarország felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért, a külhoni magyarokkal való törődés tehát alaptörvényben rögzített kötelességünk”.
A nagy igazság pedig ez: „akinek nem fontos az egyik magyar, annak előbb-utóbb a másik sem lesz az”.
Már ha fontos volt valaha nekik egyetlen magyar is…
(Szűcs Dániel/Felvidék.ma)
