Azt mondja az internet: „A logó egy cég, szervezet, áru vagy szolgáltatás azonosítására szolgáló egyedi, jól felismerhető jel. A logó elsődleges célja a megkülönböztetés, az egyértelmű jelölés megkönnyíti a tájékozódást a piac szereplői között.
A „logó” mint kifejezés a „logogram” szó lerövidült formája, amelynek jelentése egy szót vagy kifejezést bemutató jelzés. Az elnevezés a görög „logos”-ból származik, amely magyarul „szó”-nak fordítható. Egyszerűbben megfogalmazva: a logó egy-egy szó vizuális jele.“
Bár nem vagyok grafikus, (csak szerettem volna lenni), az elmúlt években volt szerencsém pár jól sikerült, erős szimbolikus jelentéssel bíró logót összeraknom, amelyeket a mai napig használ a felvidéki, de bátran írhatom, hogy az egész magyarság.
Amikor hosszú évekkel ezelőtt a Malina Hedvig melletti, pozsonyi tüntetést szervezte a szlovákiai magyar elit, igyekeztem egy méltó megszólalással tisztelegni Hedvig előtt és a felkiáltójelet a névben akkor a tüntetés szervezői már az általam készített verzió alapján használták.
Tavaly a Trianon 100 rendezvénysorozat alkalmával csak az ezerszer átkozott Facebook úgynevezett emotikonjainak egymás mellé való párosításával született meg a logó és egy országos rendezvényért (hiába) kiáltó cikkemben jelent meg elsőként.
A népszámlálással kapcsolatban pedig egy figyelmeztető cikkben jelent meg az okostelefonnal készített képes üzenet, amelyet aztán szintén sokan használtak azóta is.
Bár a fenti felsorolás öntömjénezésnek tűnik, én csak példának szántam, hogy egy jó logó azért lehet közkedvelt és azért ivódik be a retinákon keresztül az agyakba és onnan a szívekbe, mert „betalál“.
Készül a közös magyar párt, a Szövetség alapszabálya és egyéb technikai, szakmai munka is folyik a kulisszák mögött, logó is lesz majd.
Azt mondják, hogy a színekkel is üzen egy jól megalkotott logó. Ha túl kevés a szín, jellegtelen lesz a „jel“, ha meg túl sok, elveszik a lényeg. Szerintem három szín éppen elég lenne.
Piros, fehér, zöld. Se több, se kevesebb!
(Papp Sándor/Felvidék.ma)