Feburár 15-én délután gyülekeztek a kassaiak a Fő utcán Berzeviczy Vince emléktáblájánál, mely a Semsey-, vagy Berzeviczy-palotán áll, hogy ünnepeljenek.
Hanesz Angelika, a Csemadok Kassai Városi Választmányának elnöke köszöntötte a jelenlevőket, külön dr. Hetey Ágota főkonzult és Köteles Lászlót, a Csemadok általános alelnökét.
Majd így folytatta: „Valamikor régebben állt már egy emléktábla a Kassai Magyar Nemzeti Színház, a mai Állami Színház bejáratánál. Ez volt olvasható rajta: «A magyar színjátszás e díszes csarnokának helyén állt az a külsőségeiben szerény épület, mely a XIX. század első felében otthont adott az első kassai állandó színészegyesületnek. Az együttes megszervezője, anyagi támogatója s három éven át művészi irányítója berzeviczei és kakaslomniczi báró Berzeviczy Vince, Kassa város szülötte volt. Az ő lelkes és műértő vezetése alatt egybeforrt társulat lett a magva a későbbi Pesti Nemzeti Színház kiváló művészgárdájának. Báró Berzeviczy Vincének és a Kassai Magyar Színháznak örök dicsősége, hogy Katona József remekműve, a Bánk Bán először itt került színre 1833 február 15-én. Megjelölte Kassa város közönsége 1942 őszén.» Ez a tábla 1945-ig állt a színház épületén, aztán sajnos eltűnt, elődeink sem akadtak nyomára.”
Kolár Péter, egykori Csemadok-elnök indítványára 2014-ben ezt az új emléktáblát helyezte el és azóta ez a nap a kassai magyar kultúra és történelem napja.
A főkonzul beszédében hangsúlyozta, Kassa a magyar színészet történetében kimagasló és megkerülhetetlen szerepet játszott. Ez a város megérdemli, hogy legyen ilyen napja. Kolár Péternek jár ezért köszönet, aki ennek a megálmodója és a hagyomány megteremtője lett.
A kultúraszervezők bátor vállalása, hogy energiát áldoznak arra, Kassán ne fakuljon meg a magyar kultúra és ne kopjon ki a magyar nyelv. Bár a népszámlálási adatok nem túl biztatóak, biztosak lehetünk benne, az utánunk következő generációk átveszik ezt a feladatot és hosszú évtizedek múlva is itt állunk majd e tábla előtt, nemcsak emlékezve, hanem újabb értékeket teremtve. Ehhez kívánt a főkonzul sok erőt.
Ezután Duncsák Mária, a Csemadok Városi Választmánya alelnöke emlékeztetett, hogy 2013-ban, az ősbemutató 180. évfordulóján a Csemadok Városi Választmánya
február 15-ét a kassai magyar kultúra és történelem napjává nyilvánította azzal a céllal, hogy „felhívjuk a figyelmet városunk fejlődésében és hagyományaiban történelmi szerepet játszó magyar műveltségre.”
Az 1830-as évek kezdetén báró Berzeviczy Vince a magyar színház mecénása és intendánsa, később, 1832-ben direktora lett.
„Katona József neve ekkor nem volt ismeretlen Kassán, gyerekkori barátja, az igen népszerű énekes-színész Udvarhelyi Miklósnak köszönhetően, akinek a Bánk bán jutalomjátéka volt. Berzeviczy és felesége, Szinyei Merse Anna hatékonyan támogatták a dráma bemutatását, annak ellenére, hogy a korabeli divatos zenés-énekes darabok mellett egy ilyen nehéz fajsúlyú tragédia színre vitele minden bizonnyal kockázatot jelentett.”
Egyetlen bizonyítéka az előadásnak egy korabeli nyomtatott színlap, amely február 16-ról szólt, de azután 15-re módosult. 1833-ban február 16-a szombatra esett, ami „farsang farka” volt, tehát az utolsó bálok napja a nagyböjt előtt. Ez komoly bevételi forrást jelentett a város számára, így a bemutatót egy nappal előbbre hozták.
Az ősbemutatóról csak annyit tudunk, hogy másnap a vásárlók megrohamozták a könyvkereskedést, és a műből 200 példány fogyott el. Ezt az előadó túlzásnak tekinti. Így a Bánk bán sorsa szorosan összefonódik Kassa kulturális életével. Nemzeti dráma lett. A reformkorban, a magyar színjátszás hajnalán, amikor a közvélemény a színészetet komolytalan komédiázásnak tartotta, Berzeviczy magyar nemes létére szívügyének tekintette, s birtokai jövedelméből támogatta a színművészetet. A hivatásos magyar színjátszás rendszeres működését Kassán neki köszönhetjük. „Ma tisztelettel fejet hajtunk Berzeviczy Vince emléke előtt, de emlékezünk a szintén színigazgató Kolár Péterre is.”
Végezetül Petőfi soraival zárta szavait: „Az Isten adja, hogy minél előbb/ Akképen álljon szinművészetünk,/ Amint valóban kéne állnia.”
Ezután Béres Viktor következett. Wass Albert A gyökér megmarad című versét szavalta el. Érdemes néhány részletet idézni belőle. „Történelem viharai/ csapkodták, verték ezt a földet,/ megtanítottak élni, halni,/ mégis magyarnak megmaradni./(…)/ Míg Isten a mi menedékünk/ és hűség minden fegyverzetünk,/ addig félnünk nem szabad:/ mert a gyökér, az megmarad!/ Ki hűséget vet – életet arat,/ és a gyökér, az megmarad!”
Az ünnepség koszorúzással ért véget.
(Balassa Zoltán/Felvidék.ma)