Különösen érdekes, a bronzkorból származó (Kr.e. 3500-1200) cserépdarab látott napvilágot Zselízen. A régészeti lelet megtalálója 1977 szeptemberében bukkant a tárgyra Zselíz belterületén (ÚjZselíz), amikor családi házának alapjait ásta. Miután megbizonyosodott róla, hogy nem mindennapi tárgyra bukkant, elsőre azt hitte, hogy a Zselízi Kultúra régészeti csoportba tartozó lelet került elő, ami nem is áll távol a valóságtól. A régészeti vizsgálat megállapította, hogy kicsivel későbbi leletről van szó, minden bizonnyal bronzkorinak datálható.
Ez persze semmit sem von le értékéből, sőt. A zselízi régészetet taglaló szakirodalmat alaposabban megvizsgálva látható, hogy Zselízen sok ehhez hasonló lelet került már elő az egyes régészeti kutatások során. Ráadásul egy nagyon gazdag gyűjtemény is összefonódott a Garam menti város nevével, ami méltatlanul ismeretlen szélesebb körben, holott legalább akkora értéket képvisel, mint a városka egyéb nevezetességei, az Esterházyk, Schubert vagy Sacher…
A Zselízi Kultúra régészeti csoport
A világhírű Zselízi Kultúra régészeti csoport természetesen közismert a régészeti szakmai berkekben, és jól feldolgozott, széleskörű szakirodalommal rendelkezik, így a nagy nyilvánosság körében is ismerősebben cseng (egyike annak a szelektálásnak, amibe pl. a Bádeni- és a Lengyel kultúra is tartozik). Zselíz nevét viselő régészeti vonaldíszes kerámia feltárások fémjelezte csoport a Kárpát-medencei régészeti kultúra középső neolitikum második feléből származik. A szakterminológia Kr. e. 5000-4700 körülre (az újabb korszakolás szerint Kr.e. 5000 előttre, a régebbi korszakolás szerint pedig Kr.e. 4300 – 3900 tájára datálja. Tulajdonképpen a dunántúli vonaldíszes kerámia kultúrájából alakult ki. Kutatásával ma a legátfogóbban a magyarországi Fábián Szilvia foglalkozik. Nevét onnan kapta, hogy 1924-ben a Zselízi Uradalom akkori tulajdonosa, az utolsó helyi grófnő, Coudenhove Ernestina Zselízre hívott egy 24 éves osztrák régészt, Herbert Mitscha–Märheimet, aki ásatásokat végzett a város és a szűkebb régió több pontján. A Zselízhez tartozó Ágota majorban (ma Peszektergenye kataszterébe tartozik) pedig – többek közt – olyan vonaldíszes kerámiacserepekre bukkant, amit még nem tartott számon a történettudomány, így az egyedi felfedezést a megrendelő, tehát főleg Ernestina grófnő iránti tisztelete jeléül, és azon okból kifolyólag, hogy az ásatások archívumát a felfedezés után Zselízen tárolták, a városról nevezte el. A leleteket ma Prágában, a Náprstek Múzeumban őrzik. Ennek állít emléket Zselízen az úgynevezett „Kínai-lakónegyed” közepén található emlékmű.
Balról Coudenhove Ernestina portréja (magángyűjteményből), jobbról Kherndl Jolán (forrás: Jozef Bátora: Slovensko v staršej dobe bronzovej), középen a Zselízi Régészeti Gyűjtemény darabjai (Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai – Bars vármegye monográfia)
A nyugati vonaldíszes kerámiakultúra közvetlen, délkeleti hatásoktól sem mentes folytatásának is tekinthető, és néha a vonaldíszes kerámiakultúra utolsó fázisaként is számon tartják. Négy időrendi szakaszra oszlik. Az első a korai vonaldíszes kerámiakultúra technikájának és díszítési témáinak átalakulását mutatja be. A másik kettőben a kultúrát megkülönböztető formaalakzatként tartják számon. Az utolsó szakaszban (Prelengyel) észrevehető, hogy a lengyeli-kultúra kialakulásának impulzusai a Zselízi Kultúrában láthatóak, amint azt például egy udvardi sírban talált leletek is bizonyítanak.
A Zselízi Kultúra vonaldíszes kerámiájára tipikusan jellemző az igen gazdag vonaldíszes ornamentika, ill. annak vésett és festett (vörös, néha sárga) változatai. Edényeinek alakja többnyire körteformájú. Ebből az időszakból származnak az első fúrt kőeszközök és gabonatároló gödrök is. A Zselízi Kultúrát használó emberek általában nagy kiterjedésű élőhelyeket alakítottak ki nagy cölöpházakkal (pl. Párkány, Sáró, Udvard). Településeik folyók mentén, alföldi termékeny területeken, löszlejtők teraszain és homokdűnéken helyezkedtek el.
A Zselízi Kultúra egyik jellegzetes motívumfajtája az úgynevezett arcos (antropomorf) edények. Ezeken díszítő motívumként az emberi test részletei jelennek meg, de előfordulnak akár ember alakú edények is, esetleg olyanok, amiknek bizonyos részei test vagy testrész alakúak. Az „M” alakú homlokminta egyik legtipikusabb eleme a Zselízi Kultúrának. A szakterminológia szerint sok esetben női vonások figyelhetőek meg. Egyes kutatók pedig párhuzamba állítják ezeket a női termékenységgel akár funkcionalitásban is. Ugyanakkor szakrális voltuk ellenére gyakorlati hasznosításuk is bizonyított (gabona, élelmiszer és víz tárolására). Például az edényeket magok tárolására használták, amik feltételezések szerint ezáltal mágikus rituális tartalmakkal is összefügghettek. Az ábrázolások céljaival kapcsolatosan Fábián Szilvia szerint elképzelhető, hogy általuk próbáltak megjeleníteni egyfajta természetfeletti lényeket. A vastagfalú kerámia felületének jellegzetessége a sárszerű bevonat, valamint a körmök és ujjak lenyomatai. Az esetek nagy részében az edények alsó fele ún. seprűdíszes mintájúak, amelyek úgy készültek, hogy a még nedves felületet vastagabb seprűvel tették érdessé. A Zselízi Kultúrába tartozó leleteket a Kárpát-medencében mintegy 50 helyen találtak. Főleg Délnyugat-Szlovákiában, Nyugat-Magyarországon (Győr, Almásfűzitő, Neszmély, Balaton-Felvidék (Szentjakabfa), Dunaújváros, Apostag, Vác, Szécsény, Apc) és a Szepességben (a közelben pl. Sáró, Bény, Párkány, Léva, Muzsla, Udvard, Szőgyén, Izsa, Pat, Bajcs, Felsőelefánt), de származnak leletek Ausztriából, Dél-Morvaországból, Dél- és Délkelet-Lengyelországból is. Mára több mint 1000 helyről kerültek elő ilyen leletek.
Ásatás Ágota majoron (Kép a grófi albumból, magángyűjteményből)
A Zselízi Régészeti Gyűjtemény
Mindazonáltal az már sokkal kevésbé ismert, hogy az 1924-es feltárásnak komoly előzményei is voltak, mégpedig, hogy a grófnő egyáltalán nem véletlenül csábította a szakembert a városkába, hanem azért, mert az egyik szenvedélye volt a régészeti leletek gyűjtése. Az évek során meglehetősen gazdag és értékes gyűjteményre tett szert, aminek egy része (mintegy harmada) ma a Szlovák Nemzeti Múzeumban található meg, de sajnos nincs nyilvánosan kiállítva. A tekintélyes kollekció nagy részét ugyanakkor mégsem a grófnő gyűjtötte. Sőt, eredetileg még csak nem is az ő tulajdonát képezte, hanem a Zselízi Uradalom felügyelő gazdatisztje (ú.n. inspektor), Kherndl János feleségéét, (szül. Huberth) Jolánét. A Borovszky Samu-féle Magyarország vármegyéi és városai – Bars vármegye monográfia vonatkozó része – amit Dilesz Sándor jegyzett – pedig arról ír 1903-ban, hogy a régészeti leletek mellett iparművészeti és néprajzi tárgyakat is tartalmazott. A régészeti leletek az újkőkortól a középkorig terjedtek benne.
Régészeti lelőhelyek a Garam- és az Ipoly mentén (Magda Pichlerová-Katarína Tomčíková Archelogická zbierka zo Želiezoviec, 1993)
Egyes források szerint a gyűjtemény mintegy 500 leletet tartalmazott eredetileg, így a legrégebbi és a legnagyobb gyűjtemények közé tartozik a mai Szlovákiában. Számon tartották már a Budapesten 1876-ban megtartott VIII. Nemzetközi Ősrégészeti és Embertani Kongresszuson (Rómer Flóris szervezésében) is, ami gyakorlatilag a magyarországi intézményesített régészet kezdeti korszakának tekinthető, így kijelenthető, hogy a gyűjtemény a történelmi Magyarország egyik legrégebbijei közé tartozott.
Az egyes leletek Magda Pichlerová-Katarína Tomčíková 1993-as tanulmánya szerint összesen mintegy 46 régészeti feltárásból származtak az Alsó-Garam, illetve az Ipoly mentéről. Zselízen belül 12 lelőhely volt: Albert major, Nagypuszta, Garammikola, a vasútállomás környéke, Szódó, a Garam régi holtág medre, az egykori téglagyár környéke, az uradalmi kertészet, Majnó, illetve a kastélyparkon belül pedig 4 különböző hely is. E mellett többek közt Sáróban, Lekéren, Vadalmáson, Százdon, Ipolyvisken, Alsószecsén, Kisölveden, Garamkálnán, Szemeréden, Bényben, Kéménden, Nyíren, Oroszkán, Szántón is voltak különböző időkben kiterjedt ásatások. (Tóth Péter összesítése szerint ezidáig a Garam mentén mintegy 97 kataszterből kerültek elő régészeti leletek.)
. A mostanihoz hasonló Zselízen talált cserépdarabok (Magda Pichlerová-Katarína Tomčíková Archelogická zbierka zo Želiezoviec, 1993)
Ismeretlen okokból kifolyólag az 1900-as évek legelején a gyűjtemény több (legalább kettő) részre osztódott. A gyűjtemény sorsa, eltűnésének és fogyatkozásának körülményei ismeretlenek. Feltételezhetően 1945 környékén, a II. világháború zavarában és az azt követő bizonytalan időszakban veszhetett nyoma sok darabjának. Pichlerováék szerint többnyire a bronz tárgyak hiányoznak. És bár nagy részének sajnos nyoma veszett, a máig megmaradt leletanyag közül az maradt meg, ami Coudenhove Ernestina grófnőhöz került.
A grófnő a Dilesz-féle 1903-as prezentálás után több mint húsz évvel hívta Zselízre az osztrák régészt, Herbert Mitscha–Märheimet, aki akkor – első ittjártakor – két új régészeti lelőhelyet fedezett fel, mégpedig a kastély parkja mögött, ill. Ágota-major területén, ahonnan a legegyedibb leletek kerültek elő. Az 1930-as években az osztrák szakember aztán ismét visszatért, akkor már kollégájával Richard Pittioni professzorral, akivel katalogizálták a gyűjteményt 1934-ben. A leírás szerint vas, csont, üveg, agyag, kerámia és bronz anyagú leleteket vettek számba. A gazdag gyűjteményben található volt többek között pecsételő, amulett, ékszer, csat, lánc, függő, használati tárgyak, cséplő-, őrlő edény, pattintott és csiszolt kőeszköz, csonteszköz, véső, csontidol, öntőforma, agyagtekercs, tégla, cserép, tál, tároló, kő balta, szerszám, korcsolya, ásó, kapa, dísztárgyak, gyűrű, fülbevaló, sarló, kés, szeg, szegecs, emberalakot ábrázoló bronz figura, díszített festett kerámia, de például mamutcsont is.
A gyűjtemény kapcsán külön érdekesség, hogy Kherndl Jolán és Coudenhove Ernestina számítanak ezzel az első nőknek a mai Szlovákia területén, akik ilyesmivel foglalkoztak. Több forrás és leírás tanúsága szerint Ernestina grófnő rajongása a régészet iránt egészen bámulatos, ám fontos aláhúzni, hogy lelkesedése mindenképpen laikus jellegű volt. A legtöbb esetben a nem szakszerű régészeti módszerekkel végzett feltárásai sok kárt is okoztak a lelőhelyekben, sőt általuk gyakorlatilag meg is semmisültek.
Kherndl Jánosné Huberth Jolán gyászjelentése (Fotó: Országos Széchenyi Könyvtár)
További fontos stílusjegye a hatalmas gyűjteménynek, hogy nem csak Zselízen és a szűkebb-tágabb környéken végzett feltárásokból származnak benne leletek, de máshonnan, ismeretlen forrásokból, akár közvetett helyekről is, ezért ma már gyakorlatilag csak a neve zselízi a gyűjteménynek. A szakemberek szerint teljességgel lehetetlen ekkora távlatból, ilyen körülmények között szétosztályozni és topográfiailag lokalizálni. A legtöbb leletet Ernestina saját maga gyűjtötte be, illetve mezőgazdasági munkák során kerültek elő.
Régészet Zselíz környékén 1945 után
Az 1930-as, de jobbára az 1945 utáni időszakban végeztek terepbejárást Ján Eisner cseh és Štefan Janšák szlovák archeológusok is. Ezt követően kerülnek a csehszlovák archeológia látókörébe a zselízi és Garam menti lelőhelyek. Tóth Péter a Garam mente régészetéről szóló szakdolgozatában mutat rá, hogy a turócszentmártoni Állami Régészeti Intézet vezetősége az 1950-es években jelentésben arról számolt be, hogy a Garam alsó folyásának területe gazdag régészeti lelőhelyeket rejt, ezért 1952-ben meghívták a prágai Károly Egyetem hallgatóit, hogy terepbejárást végezzenek itt. 1956-ban egy silógödör mélyítése közben koraközépkori házakra bukkantak a zselízi mezőgazdasági szövetkezet szódói részének területén. 1953-1956 között pedig a nyitrai Szlovák Tudományos Akadémia Régészeti Intézetének bázisa működött Sáróban, amelyet Bohuslav Novotný hozott létre és vezetett. A legújabb – és azóta legutolsó – átfogó régészeti kutatásra 2005-ben vízvezeték építése alkalmával került sor Zselíz és Sáró között. A leletmentés során 36 gödröt kutattak át. A leletek gazdag őskori és középkori településekre utaltak. 2009-ben pedig a Bádeni kultúrába tartozó antropomorf cserépdarabokat regisztráltak itt. Terepbejárások, gyűjtések ugyanakkor azóta is folyamatosan zajlanak szakemberek által a térségben.
Zselízről különböző korokban különböző feltárások során kerültek elő számos nagyon érdekes régészeti leletek. Az említett feltárások mellett ugyanakkor kerültek elő népvándorlás-, avar-, kelta-, és szkíta kori leletek (pl. nyílhegyek). Ezek javarészt sírfeltárásokból és véletlenszerűen kerültek elő. Emellett pedig bukkantak itt római kori leletekre is.
Mindezen tények azt bizonyítják, hogy Zselíz, illetve az Alsó-Garam mente már az őskortól számítva lakott területnek számított, a középkortól kezdődően pedig kimondottan frekventált területté vált a Magyar Királyság központjainak közelsége okán (Esztergom-30 km, Visegrád-50 km, Buda-80 km).
Emlékmű felújítása (Fotó: Csonka Ákos/Felvidék.Ma)
„A szóban forgó két hölgy munkásságával már egyetemi tanulmányaim során találkoztam, és megtetszett, hogy milyen agilis úttörői voltak a régészetnek, még akkor is, ha amatőrként végezték e tevékenységet. Az ő munkásságukat, mint magát a régészeti gyűjteményt és a Zselízi Kultúrába tartozó helyi anyagokat fontos lenne szélesebb körben is ismertté tenni, mert ezek – főleg a Zselízi Kultúra – világhírű fogalmak. Sok zselízi és régióbeli számára pedig ismeretlenül csengenek. Érdemes lenne a két hölgy tevékenységét mélyebben is kutatni és feltárni, de akár elképzelhetőnek tartanám azt is, hogy a fennmaradt zselízi anyagot egy kiállítás erejéig el is hozni a pozsonyi régészeti múzeumból és bemutatni helyben” – mondta el a témával kapcsolatban dr. Bali Henrietta, a Barsi Múzeum igazgatója.
„Az 1977-ben talált cserépdarab mindenképpen figyelemre méltó, különösen azért, mert nem volt ismert a régészeti tudomány számára. Bár első ránézésre valóban bronzkorinak tűnik, de nem zárható ki akár az sem, hogy összefüggésbe hozható akár a Badeni Kultúrával, mivel Kistúron találtunk ilyen, a Bádeni Kultúrába tartozó leleteket. Sőt Párkányban a Zselízi Kultúrába tartozó vonaldíszes tárgyak kíséretében is kerültek hasonlók elő. A téma feldolgozása – ilyen formában is – mindenképpen fontos, hiszen hozzásegíti a történeti feltárások, kutatások munkáját” – tette hozzá Paterka Pál, a Nyitrai Kerületi Műemlékvédelmi Hivatal régésze.
(Csonka Ákos/Felvidék.Ma)
