Ezen a vasárnapon talán mindenki rágondol az Édesanyjára egy pillanatra. Vannak, akik megtehetik, hogy virággal, ajándékkal köszöntik őket, mert még élnek. Cikkemmel én is tiszteletemet fejezem ki több, mint egy évtizede elment Édesanyám előtt. Azért kerestem meg Európa történetében ezt a kivételes francia nőalakot, mert személyében sok mindent hordozott, ami egy nőt anyává érleli: szívósságot és töretlen kitartást a szeretetben és megbocsátásban.
Az önkorlátozó odaadást, amely nem keresi a maga hasznát. Az aláhajló, simogató együttérzést, mely még a pokolban is mosolyt derít a lelkekre és arcokra. Megtanít összekulcsolt kézzel kapaszkodni felfelé a mélységek mélységében is. Adja Isten, hogy ma élő magyar édesanyákban visszacsillanjon valami Marie Durand legendás lelki anyaságából, erős asszonyi természetének jellemtárából. Különös anyaságáról, életéről könyveket írtak, filmeket készítettek. Hazájában 300 évvel később kiadták börtönleveleit. Magyarul is olvashatunk róla…
38 év helytállás a rideg őrtoronyba zárt lelkek között
1730-at írtak, amikor a dél-franciaországi Montpellier, a francia protestánsok szellemi és lelki központja mellett található börtön fellegvárába, őrtornyába zárták a 19 éves Mariet, 30 sorstársa közé, ártatlanul, csak azért, mert hugenotta volt. XIV. Lajos rettentő uralkodása alatt a vallásszabadság és a hitélet a katolikus egyházon kívül tűzzel-vassal, börtönnel, lefejezéssel meggátolandó volt. Ennek persze volt racionális oka is, hiszen a lutheri és a kálvini, a wittenbergi és genfi hitébredés egyre erőteljesebben terjedt Franciaországban, s elérte a királyi udvart.
Marie Durand hugenotta volt. Pár hete kötött házasságot, s mézeshetek helyett a fűtetlen kőtoronyban találta magát. Miért? Ma már felfoghatatlan ok miatt. Testvérbátyja, Pierre Durand protestáns prédikátor volt, egész Dél-Franciaországot misszionálta.
Sokszor tartott erdei, pusztai szolgálatokat. Házi gyülekezetek alakultak missziója nyomán. Őt nem tudták kézre keríteni, hittestvérei bujtatták, oltalmazták, időben figyelmezették a veszedelmekre. De családját annál inkább, így Marie Durand-t is. A börtön, ahová került, még a keresztes lovagok idejében, a 11. században épült. A lovagvár egyik tornyában, a Tour de Conctance, az Állandóság, Változatlanság Tornyában töltött 38 évet, a női foglyok között. Voltak köztük idősebbek, ott szülő anyák, gyermekeiket nevelők, tüdőbetegek és néhányan,
akik Marie-vel együtt mindent és mindenkit túléltek. Erős hittel. Vagy feladják hitüket vagy meghalnak. Harmadik opció nem volt.
Resistér – Isten francia ellenállója
Ez volt Marie jelszava, amit 38 év alatt körmével kapart bele a kőkemény falba, s még ma is olvasható. Volt minek ellenállni: a nőiségét felőrlő időnek, a biológiai anyaságot lelki anyasággá szülő borzasztó körülményeknek, a Sátán minden próbálkozásának, hogy megtörje hitében és cselekvő szeretetében.
Protestáns hite miatti folyamatos gúnyolódásnak, napi beszólásoknak, a foglárok primitívségének. Aztán a toronyszoba hideg és nedves őrizetének, ahová az ajtónyi réseken befútt a szél, behullott a hó, befolyt az eső, s a nap csak kicsikét látogatta őket. A kőpadlóra hajított szalmazsák durvaságának, a belé kapaszkodók fájdalmának, hogy legyen ereje Krisztusra figyelve reményt, biztatást adni a keze között szülőknek, haldoklóknak, fulladozóknak.
Elképesztő szolgálat volt ez, akár Indiában a haldoklók között a 20. században Teréz anyának vagy a városnyi kairói szeméttelepen Maggie Gobrannak.
Önként vállalt anyaságával protestáns előképe lett ezeknek a mai szenteknek.
Amitől korának vallásüldöző keresztyén kurzusa megpróbálta megfosztani őt, az 300 évvel később bennük tért vissza. Az irgalmasság egyetemességében. Mert Isten magvetése nem pusztítható el, lehet, éveket, évszázadokat kell várni az aratásra, de biztosan eljön az Ő ideje. Csak Resistér!
Az anyaság misszionáriusa
19 éves korától Marie Durand az anyaság misszionáriusa lett. Azé, ami szeretettel győz a körülmények fölött, hogy a rábízottakat megőrizze elviselhető lelkiállapotban és felkészítse arra, hogy bármi is történik velük, a legszebb még hátra van. Hiszen a mennyei Atya minden körülmények között hazavárja megalázott lányait is.
Nem csupán tékozló fiait. Az állandóság, a változatlanság tornyában Isten földig hajló és égig emelő szeretetének lett a bizonyságtevője. Elképesztő állhatatossággal, ami az erős hit bizonysága. Bibliát, énekeskönyvet hozatott, csempésztetett be az őrtoronyba. Bibliaórákat tartott, felolvasásokat az Élet Könyvéből.
Megtanította társait önállóan imádkozni, genfi zsoltárokat énekeltek a fojtogató ridegségben, átmelegítette a 30-35 nő, anya, nagyanya, özvegy lelkét mennyei tűzzel.
Képes volt arra, hogy hitével legyőzze a körülmények hatalmát, s az egyetlen Hatalmas, Felséges Úr, mi kegyes Istenünk nevében felülemelte asszonytársai lelkét a láthatókon. Óriási lélekmentést végzett, kitartóan, évtizedeken át. Mély és igaz hittel.
„Hitének állapota változatlan”
Amikor 38 évnyi kivételes börtönmisszionáriusi rabsága, vállalt lelki anyasága delelőjére eljutott, elengedték. Testileg megviselt volt, de lelkileg törhetetlen.
Valóban az ellenállók győzelmével adott hálát szabadító Istenének. Aktáira, amelyek 38 évnyi győzelmes életét dokumentálták, ezt írta a porkoláb igazgató: Hitének állapota változatlan.
Megváltozhatatlan, törhetetlen. „Menthetetlenül protestáns”. Őrtoronybeli életének hű dokumentuma sok száz levele közül az az ötven, amit 1986-ban a párizsi Étienne Gamonnet Kiadó jelentetett meg. (Hányszor volt sokak életében a levél az egyetlen reménysugár a lelkek között! Hány anyai levél jelentett mindent az egymástól elszakadtaknak. És hány megíratlan levél tiszta lapja vádolja a lelkünket?!).
Köztük kérelmek sora a vele bezártak szabadulásáért, anyai szószólóként. Számos leírás a női rabok mindennapjairól. Főként a kézimunkák, hímzések készítéséhez szükséges anyagok beszerzéséről. Erőt és vigasztalást hoztak levei a megszomorítottaknak.
Bár a 38 év vége felé alig látott, de ünnepeket szervezett társainak, legfőképpen Istennek. Kedves olvasmánya volt Pál és a Zsoltárok könyve. Többször idézte Jeremiás 17,1-ből: „Rá van vésve gyémántheggyel szívük táblájára” Isten szent neve. Őbenne bízó lélekkel, a hit erejével bírta ki teste az extrém körülmények közötti próbatételeket.
Levelei a hugenották magas lelki kultúrájának történelmi bizonyítékai.
Isten különös kegyelme, hogy kétszáz évvel később a Vöröskereszt megalapítója, Jean-Henri Durant, Marie kései unokaöccse férfiként mutatta fel az emberszeretet erényét, amit felmenői között ennek a kivételes, nagy léleknek bőséggel ajándékozott Isten.
Isten éltesse az Édesanyákat!
(Békefy Lajos/Felvidék.ma)
