Április 1-jén volt száz éve, hogy a Portugáliához tartozó Madeira szigetén, Funchalban elhunyt IV. Károly Magyarország utolsó királya. Nehezen viselt száműzetése előtt a határainktól nem messze levő Eckartsau kastélyában töltötte családjával együtt az utolsó hazai hónapokat, és ott is írta alá azt a nyilatkozatot, amelyben kifejtette, hogy nem mond le a trónról, de az új államformát, Magyarország köztársasággá alakítását elfogadja.
Állítólag hosszas vívódás után, zokogva beleegyezett uralkodói jogainak felfüggesztésébe, formálisan azonban nem mondott le a magyar trónról és mindvégig hangoztatta, hogy a magyar népnél nincs jobb a világon.
Ma az Osztrák Állami Erdőségek tulajdonában levő kastélyt teljes pompájában láthatják a látogatók. Érdemes egy kirándulást tenni az akár autóval, autóbusszal, de kerékpárral is megközelíthető, csodálatos park közepén álló monumentális kastélyba. Kirándulás ez a történelembe, történelmi személyek életébe, egy uralkodó család hazai életének utolsó időszakába, ahonnan az út először a svájci, majd a madeirai száműzetésbe vezetett.
A kastély alapjait egy vízi vár képezte, amelyet még a 12. században a Babenbergerek építettek, majd több grófi család birtoklása után 1760-ban Mária Terézia férje, Ferenc lotaringiai császár vásárolta meg. Mária Terézia halála után az elhanyagolt épület romba dőlt, és Ferenc Ferdinánd főherceg a Szarajevóban meggyilkolt trónörökös újíttatta fel. Ekkor kapta mai formáját, lett az uralkodói dinasztia kedvenc vadászkastélya, 1918-tól pedig a császári és királyi udvar hivatalos rezidenciája.
Ide költözött IV. Károly családjával 1918 novemberében, amikor kénytelenek voltak elhagyni Bécset.
A kastély berendezése, képei, építészeti elemei hűen tükrözik a Habsburg-dinasztia pozícióját, társadalmi küldetését, gazdagságát, minden részlet erről árulkodik. A helyiségek berendezése pazar és ízléses, a 19. és 20. század elejének minden technikai vívmánya is helyet kapott itt, például egy hatalmas porszívó, de az előző századokból felhalmozott dísztárgyak, porcelánok, csecsebecsék ugyancsak. Mivel Eckartsau az uralkodó család vadászkastélya volt, temérdek vadásztrófea díszíti a falakat, pontosan jelezve melyik vadat hol kapták puskavégre. Ugyanakkor a lakók kultúrigényét igazolandó tekintélyes könyvgyűjtemény is helyet kapott a vitrinekben. Bejárható a dolgozószoba is, benne az íróasztallal, amelyen Károly a lemondási nyilatkozatot aláírta és a nyilatkozat másolatával. Az egyik helyiségben ott az itt töltött utolsó karácsony karácsonyfája és az ajándékok, de az utolsó itt elfogyasztott vacsora terítékei is, az értékes terítékekkel, evőeszközökkel. A kifinomult ízlést bizonyítják a szobák, termek berendezési tárgyai, bútorai, a nemes kelmék. Károly és felesége a Bourbon-pármai dinasztiából származó Zita hercegnő buzgón vallásosak voltak, naponta imádkoztak az itteni kápolnában, amelyet Francois Roettiers freskói díszítenek, és a szentélyben egy üvegládikában helyet kaptak Szent Teodor csontmaradványai is, amelyet a pápa adományozott Kinsky Ferdinánd grófnak, aki a 18. században volt a kastély ura. Körbejárva a termeket valósághű képet kapunk IV. Károly és családja itteni életéről, amely ugyan nem volt hosszú. 1919 március 23-án a jelentéktelen falusi Kopfstetten állomáson mintegy 2000 ember várakozott, hogy a királyi családot még egyszer láthassák. Az emberek egy része őszinte tisztelettel köszönt el a családtól, a korabeli feljegyzések azonban arról is szóltak, hogy sokan egyszerű emberi kíváncsiságból jöttek ki az állomásra a hideg, esős időben.
Strutt ezredes, aki az angol király megbízásából szervezte a család elszállíttatását, később azt nyilatkozta, hogy IV. Károly amikor kigördült a vonat az állomásról, szomorúan csak annyit mondott: Hétszáz év volt. És tulajdonképpen ezzel a mozzanattal véget ért a Habsburgok uralkodása.
IV. Károly rövid, 34 évig tartó élete példamutató volt, nem véletlen, hogy 2004. október 3-án Szent II. János Pál pápa boldoggá avatta, és a szertartás alkalmával példaképül állította őt a felelős európai politikusok elé.
Az Eckartsau-i kastély múzeum, de egyben társasági összejövetelek, rendezvények helyszíne is. Gyönyörűen rendben tartott, minden szeglete tiszta, rendezett, csak irigyelni lehet, amilyen odafigyeléssel bánnak a múlt örökségeivel a szomszédunkban. És persze követni kellene a példát, hiszen tájainkon is lenne mit megőrizni, felújítani a jövőnek és bemutatni a látogatóknak.
(Benyák Mária/Felvidék.ma)
A szerző felvételei helyszínen készültek:
