A fiatalon elhunyt magyar evangélikus teológushallgató, költő és újságíró, Gyón községben született Áchim Géza néven, 1884. június 25-én, és a szibériai hadifogságban, Krasznojarszkban halt meg harminchárom évesen a születésnapján, 1917. június 25-én.
A 105 évvel ezelőtt elhunyt Géza édesapja Áchim Mihály, békéscsabai szlovák származású evangélikus lelkész, édesanyja Bekker Gizella volt. A család harmadik gyermekeként látta meg a napvilágot, később még három testvére született, Mihály, Ádám és Piroska. A falvat ekkoriban főként magyar és szlovák szegényparasztok lakták, édesapja 1870-től szolgált, mint helyi lelkész, aki lehetőségeihez mérten próbálta sokoldalú műveltséggel felruházni gyermekeit. Benczur Frigyes evangélikus oktató mellett Bleyer Jakab zsidó tanító is foglalkozott az Áchim gyerekekkel.
Az 1893-as év végén a falun diftériajárvány söpört végig, az Áchim gyerekek sorra kapták el egymástól a betegséget. 1894. június 10-én a négyéves Áchim Ádám belehalt a betegségbe. Anyja ennek hatására idegösszeroppanást kapott, majd mély depresszióba süllyedt, a fia elvesztését soha nem dolgozta fel. Ennek okán a tízéves Géza Mihály öccsével, nagybátyjához, Áchim Ádám szarvasi espereshez került, ahol a Vajda Péter Gimnáziumban folytatta tanulmányait. Kortársai szerint kitűnő tanuló, de a magánéletben rendkívül visszahúzódó, szomorú természetű diák volt és társaival keveset beszélgetett. 1899 őszén Áchim nagybátyja váratlanul elhunyt, így Géza és Mihály fivére a Czövek családhoz került. Gyóni már ekkoriban gyakran kísérletezett versírással: az úgynevezett „fekete noteszban” gyűltek zsengéi. Néhány korai verse meg is jelent a Képes Családi Lapban, ilyen például a Körös-parton című alkotás.
Gyóni Géza híres versének sorai (Fotó: Első Világháborús Albumok)
1900-ban került Békéscsabára, ahol a Rudolf Főgimnáziumba járt. Itt Vidovszky Ferenc házában lakott. Sokat foglalkozott tanulmányaival és a békéscsabai önképzőkör kiemelkedő tagja lett, itt végzett munkájáért többször szerepelt az érdemkönyvben. A jeles érettségi után magyar és történelem szakon, bölcsészkaron kívánt továbbtanulni, de végül meghajolt apja akarata előtt, aki papot szeretett volna nevelni fiából. Így 1902-től a pozsonyi evangélikus teológiára járt.
Több nyelven megtanult, gyermekorrában németül és latinul, Pozsonyban pedig a héber és arab nyelvekkel foglalkozott.
Ekkoriban számos verset és tárcát írt, lírai alkotásait már a „piros noteszban” gyűjtötte. 1903-tól több alkotását is közölte a Nyugatmagyarországi Híradó, melynek a munkatársa lett. Komolyan foglalkoztatta a lapalapítás gondolata.
1094 januárjában jelent meg első verskötete Versek címmel. Január 24-én (máig sem tisztázott hátérrel, talán amerikai párbajból kifolyólag) öngyilkosságot kísérelt meg, ám életét megmentették. Az eset következményeként viszont el kellett hagynia a pozsonyi főiskolát, felépülése után, 1094 nyarától újra a Nyugatmagyarországi Hírmondó munkatársa lett, korrektori munkakörén túllépve szerkesztett, híreket gyűjtött, tárcákat és verseket közölt.
Gyóni Géza a rabságban (Fotó: Első Világháborús Albumok)
1905-ben apja hazahívta Gyónra, ahol, mint jegyzőgyakornok helyezkedett el. A jegyzői iroda és a falu szellemi színvonala elszomorította, elhatározta, hogy kísérletet tesz a helyi kultúra fejlesztésére. Néhány hónap múlva Pestre hívták, jegyzőgyakornoki tanfolyam elvégzésére, majd visszatértével lapot alapított Dabas és Vidéke néven.
Cikkeiben társadalmi kérdésekkel, az oktatásüggyel is foglalkozott, társadalomkritikaként pedig nem egyszer jelent meg dzsentriket pellengérre állító írása.
A kisszerű életforma nem biztosította számára a kellő szellemi fejlődést, az elmaradott vidéken zajló életét ritkán szakították meg pesti látogatásai, melyek alkalmával megismerhette a nagyvárosi életformát. Végül a lapot általános érdeklődés és előfizetők hiányában rövidesen megszüntették. Ekkor folytatta jegyzőgyakornoki tanfolyamát, Budapestre költözött, ahol megismerkedett Dapsy Gizellával (költő, óvónő, 1885–1940), aki később támogatója és élete végéig jó barátja maradt.
Katonai szolgálatra 1907-ben, 1909-ben és 1912-ben hívták be rövidebb időre. Az első világháború előtti lírájának legfontosabb alkotása 1912-ben, a szarajevói szolgálata alatt született Cézár, én nem megyek címen. Az alkotás magas irodalmi értékén túl többször került viták középpontjába.
1914. augusztus 1-jén behívták mint póttartalékost és rövidesen Przemyślbe került, ahol hadifogságba eséséig 8 hónapot töltött és 31 ismert verset írt. Az elsők között született meg szeptember 6-án a Magyar katonák dala, mely népdalos formájával és a Cézár, én nem megyek című költeményben megismert család- és otthonszeretetével, honvágyérzésével hamar nagy népszerűségre tett szert a harcoló csapatok körében. Szeptember 18-án írott Üzenet a kedvesnek című költeményében ismét megjelenik a halál és a vissza nem térés szomorúsága.
Gyóni Géza temetése a krasznojarszki fogolytemetőben (Fotó: Első Világháborús Albumok)
A véres harcokkal teletűzdelt október nagy hatást gyakorolt Gyónira, az átélt borzalmak és megrázó események, a reménytelenség és a szellemi magány elkeserítette, de fel is ingerelte a költőt. Ezekből a roppantul mély, erős érzelmekből született meg 1914 novemberében legmaradandóbb és legismertebb verse, a Csak egy éjszakára… című alkotás.
A mű 1914. december 14-én jelent meg a przemyśli Tábori Újságban, s még a hónap végén kiadták az erődítmény nyomdájában készült Lengyel mezőkön, tábortűz mellett című verseskötetet is. Az apokaliptikus borzalmakat és halált, a háború minden szörnyűségét híven bemutató költemény rögtön nagy népszerűségre tett szert. Sikerét a vers erején túl szerzőjének személyes részvétele és szomorú sorsa is erősítette. Gyóni e költeményében a háború okozóit, haszonélvezőit hívja a lövészárokba: „Csak egy éjszakára küldjétek el őket/A pártoskodókat, a vitézkedőket.” Háborús költészetének fontos darabja még az Alexis levele Alexandrához, mely könnyen értelmezhető Gyóni búcsúdalaként is.
A kezdetben a háború költőjeként aposztrofált Gyóni Géza élete végére eljutott annak teljes tagadásáig s a béke katonája lett. A bajtársiasság, barátság mindvégig jól érezhető költészetében.
Temetéséről Z. Szalai Sándor irodalomtörténész a következőket írta az 1967-ben megjelent „Csak egy éjszakára” című Gyóni-emlékkötet életrajzi tájékoztatójában: „Tízezres tömeg kísérte utolsó útján, ezúttal a tábor őrei is fegyver nélkül vonultak ki. A sokféle nemzetségből jött népek végtisztelete pedig jelképpé nőtt: a hányatott költősors jóvátételéül is.”
„Térjetek meg
És szeressetek.
Elnyel mindeneket a hőség
És csak Istené a dicsőség.”
– ez volt Gyóni Géza utolsó üzenete Szibériából, melyet a hadikórház falára írt fel egy szénkrétával, halála és születésnapja előtt tíz nappal.
Gyóni halálhíre bekerült a magyarországi sajtóba, általános részvétet keltve. Juhász Gyula írta róla a legtalálóbb nekrológot: „A költő, aki 1914 nyarán a háború költőjének indult a lengyel mezőkre, 1917 nyarán, mint a nemzeti demokrácia és az emberi szolidaritás vértanúja esett el…”
Gyóni Géza 1914-ben kiadott könyve, jegyzeteivel és aláírásával (Fotó: Első Világháborús Albumok)
A Csak egy éjszakára… című verse Watson Kirkconnell kanadai költő (1895–1977) tolmácsolásában 1934-ben elnyerte a Brit Királyi Irodalmi Társaság pályázatának nagydíját. Gyóni Géza 2017-ben Magyar Örökség díjban részesült.
Forrás: Wikipédia, Első Világháborús Albumok
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
