Déryné Széppataki Róza, a vándorszínészet korának legnépszerűbb primadonnája, az első magyar operaénekesnő, aki ahol csak megjelent, „lázba hozta a közönséget, hatalmas megmozdulást keltve a magyar nyelv iránt”.
A színésznő Schekenbach néven született Jászberényben, 1793. december 23-án, Schekenbach József és Ridl Anna leányaként. A tehetséges leányt édesanyja Pesten, Rothkrepf belvárosi kántornál helyezte el, hogy német nyelvet tanulhasson, itt került első alkalommal kapcsolatba az énekléssel és a színészettel.
A pesti Hacker-házban kezdetleges színpad állt, ahol a kolozsvári magyar társulat tartott előadásokat. Róza nézőként gyakran részt vett ezeken, ekkor döntötte el, hogy színésznő lesz.
Jelentkezett Láng Ádám direktornál, de nem járt sikerrel. Ezt követően házigazdája fiával, Mátray Gáborral színielőadást rendeztek az iskolában, amely nagy sikert aratott. Édesanyja, a hír hallatára, hogy lánya színésznő akar lenni, felutazott Pestre, és hazavitte. Másfél évig próbálta lebeszélni a színészetről, végül megegyeztek, hogy Róza kap egy év próbaidőt, ezalatt eldöntheti, hogy valóban színésznő akar-e lenni. Visszautazott Pestre, ahol a Murányi házaspárhoz került kvártélyba (bérelt szállás).
Fáy András így írt róla:
„Szikár, sápadt lányka volt, kit akkoriban valánk a hektikától félteni, azonban később szép terjedelemre nőtte ki magát. Rekedtes beszédéből nem gyanítá senki azon bájteljes hangot, mellyel később elbűvölte közönségét.”
1810-ben szerződött a második magyar színtársulathoz, amely akkoriban a Hacker-féle táncteremben, az úgynevezett Hackerszálában játszott. Itt színjátszást és éneket is tanult, és ekkor magyarosította nevét Széppatakira, Benke József színész, színigazgató javaslatára. 1810. március 29-én lépett fel először a Hamletben, amelyben udvari dámát alakított.
1813. február 1-jén Déry István színész, író és műfordító felesége lett, húszévesen állt az oltár elé, ám házassága nem volt boldog. Mivel férje gyakran bántalmazta, külön éltek, de nem váltak el törvényesen. Férje 1817-ben visszavonult a színpadtól, és kincstári uradalmi tisztviselőként dolgozott. Déryné segítette húgának, Széppataki Johannának színészi pályafutását.
1812-ben a Rondella épületét a magyar színészek vették birtokba, azonban 1815-ben lebontották, ezért a társulat tagjai szétszéledtek. A társulat feloszlásával lezárult pályájának első korszaka. Pestről való távozása után Egerben és Miskolcon játszott, majd 1819 őszén Kilényi Dávid (színész, színigazgató, fordító, Széppataki Johanna férje, vagyis a sógora) vándor színtársulatához szerződött. Fellépett Székesfehérváron, Szombathelyen, Komáromban. Már ebben az időszakban híres és közkedvelt volt.
1823 decemberében elfogadta a kolozsvári meghívást, és érkezése utáni napon, az előadás első szünetében, a Magyarhűség című kompozícióból áriát adott elő. Wass Pál kolozsvári naplóíró egy korabeli írásában így jellemezte Dérynét: „Maga a személy nem volt nagyon szép, sőt deformis és kivált a szája szörnyű nagy, de a teatromon igen ügyes, és a hangja nagyon-nagyon tiszta és kellemetes.” Déryné Kolozsvár legelőkelőbb köreiben is szívesen látott vendég volt, fesztelen viselkedése mindenkit lenyűgözött. Itt töltötte be harmincadik évét, neve ekkor már fogalommá vált, ő volt az első magyar primadonna, aki bár nem volt kimondottan szép, de a színpadon tündökölt.
December 27-én, a Svájci család című énekes játékban Emmelinát játszotta, és telt ház fogadta a színészeket, 1824. január 17-én Grillparzer Sapphó című darabjában az egyik főszerepet alakította. 1825 tavaszán a színház Nagyenyeden, Marosvásárhelyen, Zalatnán és Abrudbányán vendégszerepelt, majd Nagyvárad, Szeben és Brassó következett. Déryné a szebeni szerepléssel nagy népszerűségre tett szert, tizennyolc darabban lépett fel. Ekkor kapott ajánlatot egy bécsi operai állásra, amit visszautasított. Brassóban nagy sikerrel mutatták be A sevillai borbélyt, az Othellót és jutalomjátékul a Médea és Jazon című énekesjátékot.
A művésznőnek sok rajongója volt, készültek róla portrék, versek, ráadásul a jobb alkotásokat megvásárolták. Szilágyi Pál szerint Déryné az összjátékban, a társulat összeforrottságában hitt, Szilágyi elsősorban Déryné egyéni varázsában.
1826-ban későn kezdődött az évad, december 14-én mutatták be a Don Juan című Mozart-operát, amelyben donna Annát játszotta, és 16-án a Péter és Pált, ahol Lisbetet alakította. 1827-ben, januártól májusig 59 darabban játszott, ezek közül 27 opera volt. Május végén a Desdemona szerepében búcsúzott a kolozsvári közönségtől. A társulat elhagyta a várost, amely nem tudta eltartani színészeit.
1827 őszének elején Szabadkán, Pécsett és Székesfehérváron sikerrel vendégszerepeltek. Télen Kassán, Miskolcon, Eperjesen, Sárospatakon, Debrecenben, majd végül Nagyváradon léptek fel. Kassán, biztos anyagi támogatás ígéretével letelepedésre kérték őket, s ők elfogadták az ajánlatot. A társulat vezértagjai Szentpéteri, Udvarhelyi, Pály, Szerdahelyi, Megyeri, Szilágyi és Déryné voltak. 1829 telén Debrecenben szerepeltek, majd 1830 májusáig Kassán, ezután elindultak egy hosszú turnéra, ez Kolozsvárott ért véget, mely nagy öröm volt ez a kolozsvári közönségnek és a társulatnak egyaránt. Öt hét alatt 24 előadást tartottak. A közönség marasztalta volna a színészeket, de a társulatot Kassára kötötte a szerződésük. Déryné Bukarestből is kapott meghívólevelet, amelyben közölték, hogy szeretettel várják, és nagy sikerre számíthat. A színésznő ezt az ajánlatot sem fogadhatta el, visszaindult kollégáival Kassára.
A következő év szegény volt színházi eseményekben. 1832 nyarán a Bánságba indult a társulat, Aradon tartottak néhány előadást, majd Temesváron vendégszerepeltek. Utóbbi szerepelésbe nehezen egyezett bele a főjegyző, de A sevillai borbély darabbal lenyűgözték. 1833. június 2-án A lengyel király házassága című előadást mutatták be Kolozsvárott, Déryné Eliszkát alakította.
Június 11-én a Hadd nyugodjanak a holtak című vígjátékban Augusztát alakította, a visszajelzések szerint kiválóan, majd július 30-án Amáliát a Harminc esztendő egy kártyás életéből című előadásban: „Déryné-Amália. Talán itt adá művészete remekét” – írták a Honművész lapban.
A kolozsvári vendégszereplés után Nagyváradra mentek, ahol augusztustól szeptemberig játszottak, majd a társulat kettéoszlott, egyik fele Dérynével visszatért Kassára, másik fele pedig Budára szerződött. Kolozsvárott bemutatták a Bánk bánt, ahol Déryné Melindát alakította. Októberben búcsúzott és visszatért Kassára, ám rövidesen újra útnak indult, mert a Kassai Dal- és Színésztársaság felbomlóban volt.
A művésznő sehol sem találta helyét, fellépett Balassagyarmaton, Debrecenben, Budán és Kassán, majd 1836 májusában végre visszatért Erdélybe. A Honművészben megjelent egy magánlevél, mely így ír: „14-én kedves Déryné megérkezett. Láttál volna lelkesedést!”
Május 23-án a Norma daljáték került színpadra, Déryné a címszereplőt játszotta, egy cikk szerint ebben az alakításában bizonyította, hogy első a magyar dalénekesnők között. Május 29-én Rómeóként lépett a színpadra a Rómeó és Júlia című darabban. Augusztus 6-án a Megosztott szív című előadásban egy víg szeszélyű lányt alakított, és azután a Hazajövetel drámában egy erős lelkű nő szerepében ismét lenyűgözte a közönséget.
1837-ben a pesti Nemzeti Színházhoz szerződött, de a kritika a játékát elavultnak bélyegezte, ezért októberben elhagyta a várost, és Kassára, majd Nagyváradra ment. A kolozsvári Erdélyi Híradó 1838 novemberében közölte, hogy Erdélyben mindig tárt karokkal várják a művésznőt. 1839 májusában visszatért hát Kolozsvárra, 26-án fellépett a Norma darabban, telt ház előtt. Viszont a június 20-án előadott Sapphóban a 16 éves Melittát alakította, és ezt nem hagyta szó nélkül a kritika, hiszen Déryné ekkor már 46 éves volt. A Beatrice di Tenda alakítása nagy sikert aratott, az első felvonás végén, Dérynét zajosan előtapsolván, átadtak neki egy rózsás fonadékú ezüst kosarat, egy cukorszelencét, és egy aranykarikát.
1839 szeptemberében jelent meg a Honművészben a Lendvayné és Déryné Kolozsvárt című cikk, amelyben, a két művésznő összehasonlítása által, Dérynét durva kritika érte. A színésznő annyira megsértődött, hogy a szeptemberre meghirdetett előadás elmaradt, mert nem akart fellépni. A cikk által elfogultnak bélyegzett kolozsvári közönség is felháborodott. Déryné nem akart többé fellépni, de végül – sok kérlelés eredményeként – visszatért a színpadra.
Ezt követően fellépett Nagyváradon, majd amikor a társulat újra Kolozsvárott játszott, Déryné tizenhárom alkalommal lépett színpadra, köztük a Szerelmi bájital és a Regélő tárca című darabokban, ahol játéka kedvezőtlen kritikát kapott. Ekkor továbbutazott Tordára, Szamosújvárra, majd Máramarosszigetre. Találkozott Karacs Terézzel (pedagógus, író, a nőnevelés úttörője), akinek elmondta, hogy adósságai törlesztése miatt kénytelen dolgozni. Több-kevesebb sikerrel fellépett még Marosvásárhelyen, Brassóban, Székelyudvarhelyen, Nagybányán, Szegeden és Debrecenben.
1847-ben elkeseredve búcsúzott a színpadtól, népszerűsége valóban csökkent. Ekkor visszatért férjéhez. Déry István 1862 januárjában hunyt el, akkor Johanna húgához költözött Miskolcra. Utoljára 1868-ban lépett fel, Egressy Ákos jutalomjátékán.
Déryné 1872. szeptember 29-én, 78 éves korában hunyt el Miskolcon. A történelmi Magyarország területén bizonyosan kevesen vannak, akik ne ismernék a nevét, és az őt ábrázoló porcelánszobrocskát, amely nevezetes szerepében, Treitschke Alpesi rózsa című dalművének főszerepében ábrázolja, amint kissé előrehajolva, gitárral a kezében énekel. Élete végén papírra vetette memoárját, amely máig a legfontosabb és legátfogóbb forrásmunkája a magyar színjátszás hőskorának.
Forrás: Wikipédia
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)