Mi, felvidéki magyarok, akik az életünk során, – kortól függően, – már több államalakulatban is éltünk úgy, hogy közben nem mozdultunk el a szülőföldünkről, tisztelettel fordulunk Önökhöz, mint Ukrajna rendkívüli és meghatalmazott nagykövetéhez* Szlovákiában.
Szlovákia polgárai vagyunk, akik az első pillanattól kezdve segítő kezet nyújtottunk a menekült ukrán családoknak, egyéneknek, polgármestereink, településeink magyarjai jelenleg is számtalan helyen segítik anyagilag, adományokkal és jó szóval a kiszolgáltatott ukránokat.
Teszik, tesszük mindezt Isten segítségével, emberbaráti szeretettől vezérelve, nem várva érte se köszönetet, se hálát, s ez így van jól.
Aggódunk a háború eszkalációja miatt, aggódunk minden további áldozatért, és természetesen nagyon aggódunk az egyetemes magyarsághoz tartozó, – Ukrajnában élő, és az ukrán hadsereg kötelékeiben harcoló, – magyar fiatalemberek életéért is, akik közül már kétszázan életüket vesztették ebben a háborúban.
Segítünk, aggódunk, imádkozunk és bízunk abban, hogy hamarosan véget ér az öldöklés és újra lehet építeni a kapcsolatainkat Kárpátaljával is, mint ahogyan volt ez a békeidőkben.
Éppen ezért értetlenül állunk afölött, hogy Munkácson, több, mint száz éves magyar történelmi emlékhelyet romboltak le, a magyar turult, hogy helyébe Ukrajna állami szimbólumait helyezzék el.
Miért teszik ezt!? – kérdezzük zaklatottan, hiszen ezzel a tettel csak sebet ejtenek az ukrán és a magyar nép kézfogásán. Mi szükség van most erre, tisztelt Ukrajna? Kik állnak ennek a nyilvánvaló provokációnak a hátterében, mert ez nem egyéb, mint provokáció a magyar nemzet ellen.
Mit mondjunk ezek után azoknak az ukrán menekültjeinknek, akikkel naponta találkozunk? Mondjuk el, hogy a ti országotok bánt, provokál bennünket, magyarokat, akik éppen a ti testi és lelki épségeteket óvják, itt a Felvidéken, a mai Szlovákiában?
Igazából nem is várunk Önöktől választ, csupán annyit kérünk Önöktől, annyit kérünk a józanul gondolkodó ukránoktól, hogy merengjenek el a Munkácson történteken és tegyék fel önmaguknak is a kérdést.
Miért!?
Kelt Kalondán és Ipolynyéken, 2022. október 14-én
A nyílt levél szerzői:
Papp Sándor, Kalonda és Hrubík Béla, Ipolynyék
Csatlakozó, felvidéki magyar emberek
Falath Zsuzsanna, Pozsony
Nagy Olivér, Alsószeli
Gyimesi György, Csicser
Králik Róbert, Komárom
Őry Péter, Csallóközcsütörtök
Mácsadi István, Farnad
Simon Bódis Enikő, Kuntapolca
Wirth Jenő, Léva
Básti Sándor, Fülek
Domonkos Roland, Dunaszerdahely
Bedécs László, Rimaszombat
Oriskó Norbert, Galánta
Brunczlík Viktor, Somorja
Edmár Attila, Dunaszerdahely
Dian Csaba, Ipolyság
Pallya Gábor, Galánta
Dobosi Róbert, Naszvad
Kürthy Gábor, Ipolyság
Nagy Norbert, Tornalja
Gömöry Lóránt, Ipolynyék
Farkas Ottó, Dobfenek
Hencze Attila, Dunaszerdahely
Jakab Sándor Hazajáró, Tesmag
Méry János, Somorja
Ladányi Lajos, Kalász
Bögi Pathó Melinda, Zalaba
Borka Zoltán, Érsekújvár
Köpöncei Péter, Palást
Tóth Zoltán Zarándok, Nagybalog
Csonka Ákos, Zselíz
Berényi József, Alsószeli
Dr. Somogyi Alfréd, Apácaszakállas
Hudár Zoltán, Csoltó
Vörös Szabolcs, Dunamocs
Dr. Szegedy László, Királyhelmec
(*Jurij Muska nagykövet a napokban távozott posztjáról, új, kinevezett nagykövet még nincs)
