Ha Spanyolország szóba jön, legtöbben vallási szempontból nagyon gyorsan és egyszerűen letudják a témát. Róma katolicizmusa uralta mindig ezt a nagy országot, az ott kidolgozott szigorú etikettszabályok normává lettek az európai uralkodóházakban, egészen Szentpétervárig. Még a Habsburgoknál is, amint azt Sisi császárné életének nehézségeiből is jól ismerjük.
A spanyol katolikus inkvizíció keményen őrizte az országot a protestáns befolyással szemben. De nem lehetett a hitújítás előtt hermetikusan lezárni a katalán és a spanyol fejeket és a szíveket. 2007-es adatok szerint az 1978-as Spanyol Alkotmány értelmében a vallási kisebbségeknek biztosított vallásszabadság jóvoltából mintegy 1,5 millió protestáns él az országban. A pünkösdi felekezetnek közel 4 000 gyülekezete van a Pireneusoktól egészen Gibraltárig.
De történelmileg őket századokkal megelőzték a reformátusok (les calvinistes espanoles), az anglikánok, a baptisták.
Barcelonában protestáns Biblia Intézet és teológiai fakultás működik, Madridban a protestánsok közösen egyesített evangéliumi teológiai szemináriumot működtetnek. A fővárosban Protestáns Teológiai Fakultás biztosítja a magas szintű teológiai és lelkészképzést.
Holland-amerikai protestáns kutatás Hispániában
Frances Luttikhuizen holland eredetű, de már az USA-ban született filológus és történész egész életét a spanyol protestantizmus kutatásának szentelte. 2017-ben jelent meg forrásértékű nagy munkája Espana y la Reforma Protestante címmel (Spanyolország és a protestáns reformáció). Munkássága során nem csak az ország viszontagságos protestantizmus történetét írta meg, hanem több jeles református, evangélikus 16. századi írónak, bibliafordítónak, teológusnak is megírta életrajzát. Barcelonában, ahol élete java részét töltötte, egyetemi előadásokat tartott a katolikus országban búvópataknak számító hitújítókról, mártírokról. Külföldön is személyes missziójának tartotta ismertté tenni a spanyol protestánsok tiszteletre méltó sok százados helytállását.
José Moreno Berrocal spanyol teológus úgy nyilatkozott, hogy „olyan 460 oldalas műről van szó, amely a spanyolországi reformáció tanulmányozásában rengeteg adattal és ötlettel valóban megkerülhetetlen kulcsmű”. A katalán közvélemény örömére és a közérdeklősét is a sajtóban a protestantizmus felé fordítva, 2020-ban katalánul jelent meg kötete Un día de fúria (A düh napja) címmel, amelyben a 19. század eleji katolikus inkvizíció barcelonai főhadiszállása elleni támadás epizódját mutatja be. Egyik terjedelmes tanulmányát a spanyol reformráció női harcias jellemű amazonainak szentelte, például Navarra királynőjének, Jeanne d’Albret-nek.
Földalatti protestantizmus a 16. században
Éppen Luttikhuizennek köszönhető, hogy 2016-ban, készülve a reformáció 2017-ben világszerte, hazánkban is gazdag programokkal megtartott 500. évfordulójára, ő ugyancsak tetemes kötetben, 448 oldalon adta hírül a mai érdeklődőknek a spanyol történelem és történetírás egyik mellőzött oldaláról, a 16. századi hispániai földalatti protestantizmusról szóló kutatásainak az eredményeit (Underground Protestantism in Sixteenth Century Spain a Much Ignored Side of Spanish History (Refo500 Academic Studies).
Ebben a protestáns gondolkodás odaérkezését, befogadását és elnyomását írja le az 1500-as évek második felében. Akkoriban „lutheranizmusnak” nevezték ezt a lelki-szellemi búvópatakot a száraz ibériai félszigeten.
Leírja, korabeli anyagokkal dokumentálja az akkoriban Spanyolországban uralkodó társadalmi-politikai-vallási helyzetet, valamint azt az egyre inkább terjedő jelenséget, hogy a mise egyes részeire a népnyelvet használják. Különös figyelmet kap Erasmus és Juan de Valdes, az olasz valdensekkel összefüggő ébredés hatása, főként az evangéliumi gondolkodás terjedése Spanyolországban.
A könyv az evangéliumi-protestáns teológiai és vitairodalom megérkezésével és elkobzásával is foglalkozik. V. Károly és II. Fülöp vallási diszkriminációját is feltárja, valamint a sevillai és valladolidi földalatti protestáns körök súlyos üldözését is. Érthetően az írónő különös figyelmet fordít a hitújításban részt vevő nőkre. A tiltott irodalom felfedezésének és elkobzásának ismétlődő említése mutatja, hogy a könyvek milyen fontos szerepet játszottak az egyetemes és a spanyol protestantizmus fejlődésében.
Sevillában 2023-ban is folytatódik a reformáció tudatosítása – utcanevekkel is
Vannak újabb érdekességek a spanyol reformáció digitális korunkbeli tudatosítására, emlékezetének őrzésére.
Példának okáért a spanyol Sevilla városának tanácsa idén május 24-én jóváhagyta, hogy a város új utcáit és tereit a város történetének fontos női alakjairól nevezzék el. Közéjük a 16. századi spanyol reformációhoz kötődő nőket is választottak, akiket az inkvizíció üldözött és elítélt.
Az új nevek olyan területen találhatók, ahol már több utcát szenteltek a spanyol reformáció fontos embereinek, bár még nem neveztek el olyan nőket, akik emlékezetes szerepet játszottak volna a kis sevillai református közösségben. A projekt az Andalúziai Evangélikus Tanácstól (CEAA) származik, amely az evangélikus egyházak jogi képviselője az andalúz kormány előtt.
A sevillai városi tanács kifejtette, hogy az utcák közül kettő az Isabel de Baena sevillai katalán reformátor és María de Virues nevét viseli majd. Egy tér pedig Francisca de Chaves hitújítást támogató nemes hölgy nevét.
Mindegyik a spanyol reformátorok, Juan Pérez de Pineda, spanyol kálvinista teológus és Casiodoro de Reina, a hispániai Károli Gáspár után elnevezett két utca között lesz.
De Pineda életének nagy és mozgalmas európai missziói hatósugara volt. Két évig Frankfurtban, az ottani református gyülekezetben gyakorolta lelki munkáját, és aktívan részt vett a Majna-parti város életében. 1566 tavaszán az antwerpeni reformátusok megkérték Renée de France ferrarai hercegnőt, hogy támogassa de Pineda Antwerpenbe történt meghívását református lelkészi szolgálatára. Kibővítik a Cipriano de Valera bibliafordító és hitvallásíró reformátornak szentelt utcát is, és lesznek olyanok, amelyeket Juan Gilről és María de Bohorquezről neveznek el, akik szintén a spanyol reformáció fontos alakjai voltak. (Portréjuk megrajzolásával még tartozunk, de ami késik, Deo volente, nem múlik).
Nagyszerű és felemelő látni, hogy Európának tőlünk messze eső vidékein, a spanyol inkvizícó és a katolikus abszolút többség masszívumában is élnek, működnek és értékes közösségeket alkotnak a protestánsok.
Megbecsülésüket a lokálpatrióta históriai tudatosság éppúgy őrzi és fenntartja, mint a nemzeti emlékezet, aminek ebben az esetben egy holland református gyökerű angolszász hölgy, Frances Luttikhuizen lett az egyik legfőbb tudós és eredményes szorgalmazója. Mi ez, ha nem a protestáns hit történelmi idők fölötti és jelenlegi nagy szellemi-lelki szövetsége, egyfajta Szentlélek által teremtett pneumatikus szimultaneitás és hitbeli világháló? Legyen áldott ezért Urunk, a hitújítás megteremtője, aki Wittenberg, Genf, Zürich, Debrecen, és oly sok ország, város mellett Barcelonát és Sevillát is elérte reformáló spanyol tanítványain keresztül…
(Dr. Békeffy Lajos/Felvidék.ma)
