Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek! Krisztus keresztfán mondott szavai némiképp módosítva ötlenek az ember eszébe a bukott-megbízott kormány szánalmas végvonaglását figyelve. Eduard Heger legutóbbi megnyilvánulásának hallatán pedig úgy módosíthatnánk, talán meg kéne bocsátanunk neki, mert nem tudja, mit beszél.
A hatalomhoz végsőkig való görcsös ragaszkodás iskolapéldájaként a lassan minden funkciót (kormányfő, pénzügyminiszter, egészségügyi miniszter, s a helyzet jelenlegi állása szerint talán nemsokára mezőgazdasági miniszter) egy személyben ellátó, mindenhez (is) értő Eduard Heger arról győzködi az istenadta népet, miszerint elképzelhetetlen, hogy hivatalnokkormány vegye most át az ország irányítását. Ebből adódóan természetesen miniszterelnökként ő akarja vezetni az országot az előrehozott választásig.
Szemérmesen beismerte ugyan, hogy káosz és súlyos válság uralkodik az országban, de rögtön sietett is csillapítani a kedélyeket. „Meggyőződésem szerint közösen megtaláljuk a megoldást, hogy válságban mi a legjobb az országnak” – ígérte. Hogy ez valóban megnyugtató-e a jelenlegi helyzetben az ország lakossága számára, erősen kérdéses, de annak ismeretében, milyen végtelen ennek a népnek a türelme, vagy inkább a beletörődése, hogy arra teljesen alkalmatlanok vezessék az országot, van esélye.
Mindenesetre megjegyezném, hogy válságban az a legjobb az országnak, ha kivezetik abból, amire ezzel a kormánnyal, élén a funkciókat halmozó Hegerrel, semmi esélyünk sincs.
Arra már a legtöbben fel sem kapják a fejüket, hogy szerinte hivatalnokkormány esetén „a minisztereket váltó új embereket nyilván jó szándék vezetné, de mindenféle tapasztalat nélkül vennék át a tárcákat, és ezzel veszélybe kerülne a jelenlegi stabilitás, amit eddig sikerült fenntartani”. Nos, ha végignézünk a jelenlegi kormányon, jó szándéknak ők sincsenek híján, jó erős szándékuk a végsőkig megtartani a hatalmukat, holott már senki sem akarja őket, s eddigi munkájuk valóban gazdag tapasztalatokról, hozzáértésről tanúskodik, a tekintetükből pedig sugárzik az értelem és a meggyőző erő.
Ha mélyen belenézünk Heger szemébe (érdemes már csak azért is, mert a szem ugyebár a lélek tükre), szúrós tekintete talán még arról is meggyőz bennünket, hogy tényleg veszélybe kerülne a káoszban fuldokló ország eddig megőrzött stabilitása. Ja, hogy ez finoman szólva fából vaskarika, kevésbé finoman szólva pedig baromság? Heger szemszögéből mégsem annyira, ő ugyanis pontosan a stabil káoszt igyekszik bebetonozni, ameddig csak lehet…
(NZS/Felvidék.ma)
