…az amerikai elnök, hogy ő „csak” parancsokat teljesít. Nem tudni, hogy ez „csak” elszólás volt-e, vagy őszinteségi roham, azonban minden jel arra utal, hogy ez valóban így van, tehát hogy valami háttérhatalom (deep state, s szócsőként a hozzá csatolt megfelelő sajtó) dönti el, mit hogyan kéne csinálni, amit aztán a hivatalos hatalmi szerv engedelmesen végrehajt. Márpedig ha ez így van, eléggé tragikomikus a helyzet.
Komikus azért, mert egyszerűen nevetséges, hogy az USA elnöke szerint az USA egyszerűen nem önnön ura. És egyben tragikus, hogy egy olyan ember áll a világ egyik leghatalmasabb országa élén, aki nem ura a helyzetnek, de még önmagának sem. Logikus tehát a föltételezés, hogy akkor valaki más irányítja az USA-t – s a világ dolgait is egyúttal. Bár az már régen nyilvánvaló, hogy nem a politikusok mérvadók, mivel sokuknak sem saját elképzelése, sem saját akarata nincs. A már leleplezett (és a még nem leleplezett) tények a korrupcióról erről szólnak. Teljesen mindegy, hogy akad, aki nyíltan beszámol arról, hogy idegen pénzek akaratát és érdekét teljesíti, illetve olyan, aki ezt tagadja. Olyan abszurditásokat próbálnak normálisnak beállítani, amit alig néhány évvel ezelőtt jobb esetben bolondokházabeli hülyeségnek tartottak volna.
Persze elgondolkodik az ember, miféle érdekek mentén történik mindez. Például miért támogatják azt az állítólag az ukránok és az oroszok közti háborút, amelynek csak vesztesei vannak és sok halottja. Vagy miért cserélik le a klasszikus irodalom több könyvét az iskolai kötelező olvasmányok listájáról, mondjuk Hemingway Az öreg halász és a tenger kisregényét azzal az indoklással, hogy a halászattal kapcsolatos durva leírásokat tartalmaz. Meg mi a helyzet ezzel az orosz–iráni–észak-koreai együttműködéssel, ami eléggé egyértelműen katonai együttműködésről szól. Éspedig az USA ellen, amelynek mi európaiak közvetlen kárvallottjai lehetünk, mivel annyira az USA árnyékában és függőségében vagyunk. Miről is szól Orwell 1984 című regénye?
Szóval alakulgat ez. A NATO ellenében ez a fentebb említett hármasszövetség (amelynek „természetesen” kizárólag önvédelmi célja van), az Európai Unió ellenében a BRICS (= orosz–brazil–kínai–dél-afrikai gazdasági szövetség), egyéb „kisebb” érdekszövetségekről nem is beszélve, ahol (a látványos humanitárius segélynyújtások ellenére) kizárólag az önös érdek a mérvadó.
Bizony nem árt elgondolkodni ezen, hova jutunk ezáltal. Meg hogy milyen lehet ebben Európa szerepe és sorsa, ha nem a dekadencia vezérelte bomlás. Miféle emberek irányítják világunkat, akiket annyira elvakított a pénz és a hatalom, hogy már mást nem is érzékelnek? Amikor az önös pillanatnyi érdek felülír minden közösségi érdeket. Készüljünk netán a világ végére, hogy ne az utolsók legyünk, akik elpusztulnak? Az olyan kis országok, mint amilyen akár Szlovákia vagy Magyarország is, csak kapálózni tudnak, ha nem lesznek képesek piszlicsáré gondjaikon fölülemelkedni és valóban összefogni, s a normalitás szigetét kialakítani az abszurd világban, amely behálózni igyekszik mindnyájunkat. A kisebbeket az elsők között fogják eltiporni az erősebbek és nagyobbak.
Hülyék mindig voltak és lesznek is – de miért hagyjuk, hogy ők irányítsák az életünket? Hogy merre halad Amerika, az az amerikaiak dolga. De Európa sorsát Európának kéne intéznie önmaga képességeire és lehetőségeire támaszkodva. Nem lehet, hogy ezek az önjelölt háttértörtetők, akik nagyágyú fogalmakkal takaródzva (szabadság, demokrácia stb.) csak a saját érdekükkel foglalkoznak, döntsék el, mit hogyan tegyünk. A közösség érdekét nem az egyéni „jogok” szolgálják, ellenkezőleg, azért fontos, hogy elsősorban a közösség érdeke érvényesüljön, az a megmaradás záloga. Ugyanez érvényes, amikor a kisember (a választásokon) lehetőséget kap, hogy beleszóljon jövője alakulásába.
(Aich Péter)
