Ezt szokták mondani, amikor valami nyilvánvalóan nincs rendben, csak nincs rá bizonyíték. Most is ez van – valami bűzlik. De hol? Persze Dániában. És rávetik magukat aljas kocsmai stílusban az öngerjesztett bűzre a dögevő nímandok.
Varga Juditra akkor lettem figyelmes, amikor igazságügyi miniszter lett. Egy rendkívül intelligens, okos nőt ismertem meg benne, aki tudja, mit csinál, megnyilvánulásai alapján nem is lehetett másra következtetni. Persze a politikában mindenki ki van szolgáltatva – na de ennek is van (kéne legyen!) határa. Tette a dolgát legjobb tudása és lelkiismerete szerint, s ez nyilván tüske volt sokak szemében.
Novák Katalinra viszont eleinte bizonyos szkepszissel néztem, ám a kezdeti benyomás (hiszen közelebbről nem ismertem) tévesnek bizonyult. Nem tudtam ugyanis elképzelni, hogyan lesz egy családpolitikáért felelős nő mindenki köztársasági elnöke.
Aztán kiderült, az a szeretet, ami belőle áradt, nem csupán a családok felé irányul – ő az egész nemzetet zárta szívébe. Számomra a pontot az i-re pozsonyi látogatása tette. Az a közvetlenség, amellyel mindenkihez viszonyult, mintha csak egy lenne közülünk, lenyűgöző volt.
A Pozsonyi Casinóban járt (többek között), mindenkivel pár kedves szót váltott, fényképezkedett törődő kedvességgel. Hozzám is úgy lépett, teljesen ismeretlenül, kezet nyújtott, minden protokolláris udvariasságot mellőzve. Közvetlensége lefegyverző volt. Pedig én számára tényleg csak egy ismeretlen, véletlenül ott álló ember voltam, ő pedig Magyarország első embere. Mosolyát, meleg kézszorítását máig érzem.
Most pedig? Vajon mi történt? Ki-ki beléje törli a sáros bocskorát. Hibát követett el, mint maga mondta. De vajon a következmény adekvát e hibához? Hibát mindenki elkövethet, ám a hibákat jóvá lehet tenni. Novák Katalin lemondása, bár fontos funkcióról van szó, tényleg megfelelő következmény? Ha én is dönthetnék, elfogadom-e azt, nemmel válaszolnék. De persze tőlem nem kérdezik. Nem azért, mert nem ismerem az egész ügy hátterét (ugyan ki ismeri?). Csak zsigeri megérzéseim vannak. Hiszen vannak rosszabb dolgok is, amiért nem vállalja senki a felelősséget, akkor sem, ha jóval enyhébb következményekkel járna. És persze azok kiabálnak a leghangosabban, akiknek távolról sem tiszta a lelkiismeretük, már amennyiben van egyáltalán lelkiismeretük.
Sok apró, érdektelennek tűnő információ jut el az emberhez, nehéz mindazt mérlegelni, számba venni, túl sok a tévinformáció, a kitaláció, s főleg a rosszindulat. Fönnáll (elméletileg) a lehetőség, hogy Novák Katalin lemondását nem fogadják el – de akkor is az aljasul ráégetett billogot élete végéig a szemére hányják majd, mindazt, amit rákenni próbálnak, a legabszurdabb valótlanságot is igaznak állítván – de érdemes ilyet vállalni, azzal élni?
E két rendkívüli asszony nem az első, akit rejtélyes módon megalázni, ellehetetleníteni próbálnak. Holott mindez a rosszakaratú törtetők bizonyítványa, egy pillanatnyi használatra kitalált undorító, ízléstelen, időzített mocskos lufi. Magyarország nem az ilyen, az országot negatívan befolyásolni és megítélni igyekvő kocsmatöltelék nímandokat érdemelte.
Sajnos ez ügyben kommunikációs problémákat is lehet sejteni, egy probléma rossz kezelését, elkésett tisztázását. A közel-keleti és ukrajnai helyzet félretájékoztatása is ilyen, s ugyanazok a háttérerők táplálják – miért pont Magyarország lenne a kivétel? Nem igazán tudjuk a híreket kezelni, túl sok a csúsztatás és hazugság. Nehéz ezeknek hinni, a zsigeri megérzés mást mond. Azt, hogy viselni a felelősség következményeit tiszteletreméltó. De az miért olyan kivételes? Itt csak a vád határtalansága működik, úgy látszik.
Itt van például Balogh Zoltán püspök esete. Ő a rendelkezésére álló információk alapján támogatta az ominózus kegyelemet – de miért kell ezért őt is elítélni? Még bocsánatot is kért, amiért úgy látta, indokolt a kegyelem (jogilag pedig rendben volt), annál inkább, mert úgy hiszi, a kegyelem Krisztus által minden embernek jár. A hangoskodók nyilván nem ebben hisznek. Az ilyen esetekről mondják, hogy nagyobb a füstje, mint a lángja. Holott nem is igazi füst az, ez műfüst, az „igazságtevők” bűzös lelke árasztja.
Mindez az egész ügy egyik oldala, hiszen fölöttébb ritka, hogy egy-egy esetben csak az egyik fél vétkes. Fölmerül ugyanis a gyanú, vajon nem a sorozatos kétharmados választási győzelem a vétkes? Hogy ennek következtében s akaratlanul is elkényelmeskedték a következetes figyelmet. Meg hogy nincs mérvadó ellenzék, amely tényleg (építő szándékkal!) ellenőrizne, és nem csak szabotálna és mindennek ellentmondana.
Ezt persze lehet olcsó kifogásként fölfogni, de attól az még hiba, sőt veszélyes hiba.
(Aich Péter/Felvidék.ma)
