Szeptember 28-án választották meg Gubík Lászlót a Magyar Szövetség elnökévé. Az azóta eltelt bő egy hónap alatt leketyegett a türelmi idő, itt az ideje a számonkérésnek. Megkérdeztük tehát, ami a közösségi média „Felvidék-szakértőit” leginkább érdekli, kezdve azzal, hogy pártelnökként mi az, amire legszívesebben rátenné a kezét és közben milyen módon kívánja radikalizálódásával leépíteni a demokráciát, miközben a nemzetközi porondon pártja még mindig a saját magát is szembe köpő EPP tagja. De szóba kerül egy bizonyos magyar cipőmárka is, egy felvidéki sajtótörténeti pillanat, és még néhány dolog a felvidéki magyar politizálást érintő elképzelésekről, víziókról s arról, hogy valóban ránk köszöntött-e a történelmi barátság korszaka a többségi nemzettel.
Gubík Lászlóval évek óta ismerjük egymást, nagyjából egy időben fosztottak meg mindkettőnket a szlovák állampolgárságunktól, majd sok évvel később pontosan ugyanazon a napon születtek meg gyermekeink. A kettő között – sok egyéb mellett – a SZAKC elnökeként nemcsak baráti, de hivatalos minőségben is akadt dolgunk egymással. Vagyis szó sincs „objektív” újságírásról, ami egyébként is a balliberális média kizárólagos védjegye. Az alábbi beszélgetés egy pillanatig sem akar a szokásos „interjú-formátum” lenni: inkább arra voltam kíváncsi, vajon mit művel egy elnöki székecske (szándékos a kicsinyítő képző, egyebek mellett e szék becsületének visszaállítása is az ő feladata lesz) egy öreg cimborával. Csak mellesleg: az elmúlt néhány év praxisában ő az első vezető a magyar pártból, aki nem kívánta kiadás előtt „láttamozni” és utólag mindenfélével telefirkálni, kozmetikázni a kész szöveget. Azaz, hogy klasszikussal éljek: „Ilyenek voltunk”…
***
Az elején kezdjük rögtön azzal, ami a közösségi média legkiválóbb politikai szakértőit a leginkább érdekli, hogy ne kelljen a hosszú és számukra csupa érdektelen kérdéssel foglalkozó interjút végigolvasni: abból a sarkalatos igazságból kiindulva, hogy minden politikus „lopik”, mi lesz a te elnöki trófeád? A komáromi nyomda már foglalt, kallódó kastélyból se maradt sok, viszont ahogy az elnöki programodból kiderül, jöhet a közösségi alapítvány a magyarországi támogatásokból, ami – mindenki tudja a baloldalon – egyet jelent a zsíros kifizetőhellyel…
Beérem a pozsonyi parlamenttel. Nem a legszebb épület, és jelen állás szerint még helyet sem foglalhatnék benne, de ez az én szememben csak nemesebbé teszi a küldetést, lévén: a felvidéki magyaroknak akarok helyeket „lopni”. A visszaszámlálás elkezdődött: Van három évem, hogy sikerüljön meghódítani ezt az elnöki trófeát…
Ami nyilván némi zajjal jár majd. Ezért, talán még az előzőnél is fontosabb és az említetteket sokkal inkább kínzó kérdés, hogy hogyan tervezed leépíteni a demokráciát a Naprendszer emberek által lakott régióiban? Elnézve-hallgatva a veled eddig készült beszélgetéseket illetve a rólad írottakat a magyar nyelvű objektív sajtóban, láthatóan erre készülsz, s ezért mindenkit joggal jár át a rettegés, hogy személyedben szintet lép a radikalizmus a magyar érdekképviseletben. Ennek első jeleit már láthattuk is, hiszen első utad a megválasztásod után a DAC B-középbe vezetett…
Sokan meg fognak lepődni a nagyvonalúságomon és az integráló képességemen. Lesz, aki kellemesen csalódik, mások értetlenül fogadják majd, de az biztos, hogy rá fogok cáfolni egy csomó, nemzeti tábort illető sztereotípiára. Szerintem ez már az első hetek után érezhető, legalábbis kilépési nyilatkozatokat még nem küldtek a Csajak utcába, és tüntetéseket sem tartottak még a székház előtt. Ellenben a párt egyben maradt, sőt óvatos optimizmus jellemzi a légkört.
A végén még kiderül, hogy jobbról lehet igazán békés közállapotokat és centrális felvidéki erőteret teremteni. Ez a célom.
Az első „szolgálati” úton MSZ-elnökként: a DAC B-középben…
Sajnos nem, mivel a felvidéki oknyomozó újságírás kitüntetett doyenje már a megválasztásod előtt pontokba szedve megjósolta a veled érkező kockázatokat. Az állampolgárságod ügye már mondhatni poszttraumás szindrómaként tér vissza, ennél érdekesebb azonban, hogy az úgynevezett radikalizálódástól féltik a felvidéki magyar politikát. Azaz, hogy emiatt céltáblája lehetsz a szlovák politikának, ami ugye maga az apokalipszis, legkésőbb Duray Miklós leláncolt széke óta tudjuk…
Kicsit tegyük lejjebb az igényesség mércéjét, hiszen az általad emlegetett kiskirály ezt a műfajt egy időben következetesen invesztigatív zsurnalisztikának hívta. Ne vegyük el tőle a féltve őrzött dicsőséget, maradjon csak a mi kis invesztigatív zsurnalisztánk. Ami a dolgok körképen inneni, azaz józan és komolyan veendő oldalát illeti, azoknak már illik több figyelmet szentelni: Az állampolgárságomért a szlovák alkotmány talaján állva, annak szövegében bízva küzdöttem.
Visszaigénylésével sem a feszültségkeltésben vagyok érdekelt, épp ellenkezőleg, annak bizonyításában, hogy a magyarok a szlovákság barátai tudnának lenni, feltéve, ha egyenrangúként kezelik őket, és nem lehetetlenítik el teljesen feleslegesen az életüket.
Duray Miklós is ezt képviselte egész életében. Jó lenne megérni, hogy ez a gondolkodás közfelfogássá váljon.
Az elnököktől-miniszterelnököktől szokás azt a csak nagyon erős beleélő képességgel komolyan vehető szlogent hallani, hogy „mindenki elnöke szeretnék lenni”. Te is?
Hadd válaszoljak egy másik közhellyel: Mellékes, hogy én mit szeretnék. A lényeg, hogy alakuljon egy szorosabb együttműködés a párt és a közösségek között, és egészséges szövetként tudjuk működtetni a felvidéki magyar közéletet. Én nemzeti konzervatív ember vagyok, de az elnökséget szolgálatként értelmezem. A koordináta-rendszeremben ott a helye a klasszikus liberálisoknak és minden építő szándékú embernek. Valahol azonban a vonalakat is meg kell húzni.
Nálam ez a vörös vonal az oktalan és visszatérő, bomlasztó szándékú gyűlölködésnél, illetve a közösségek alapsejtjeit is tagadó, féktelen progressziónál húzódik.
A Magyar Szövetség tisztújító kongresszusán, 2024. szeptember 28-án
Hadd térjek kicsit vissza – személyes érintettként is – még az állampolgársági kérdésre, némileg összefügg azért ezzel a bizonyos vörös vonallal is. Nagyot harcoltatok ez ellen az ostoba, kicsinyes, igazságtalan, sértő és abszurd törvény ellen. Ha most úgymond politikai haszonért eladod ezt az ügyet, nem érzed úgy, hogy elárulod a régi harcostársakat, akikkel együtt jártátok az utat, Kassától Brüsszelig?
Sok mindenre lehet manapság is asszociálni a felvidéki magyar párt vezetése kapcsán, de hogy a politikai haszonra miért nem érdemes, az a választási eredményeket és a közállapotokat végignézve viszonylag könnyen belátható. A sorstársaim közül egyedül nekem adatott meg a Matovič-féle ötéves szabály okán, hogy visszaszerezhessem az állampolgárságom. Ezzel a magam részéről nem tekintem lezártnak ügyet, mindössze más, remélhetőleg sokkal több sikerrel kecsegtető pályára tudom terelni a küzdelmet. Jó lenne már végre az erkölcsi győzelmek mellett tényleges áttörést is elérni.
Hol van itt számunkra erkölcsi győzelem?
Nem szeretnék moralizálni, de önmagában az, hogy sorstársaimmal mi védtük évekig a szlovák alkotmányt annak megsértőitől, szerintem eldönti a kérdést, hogy ki képes erkölcsileg felülkerekedni.
Aztán ott van Ilonka néni és Dolník Erzsébet, akiknek az életpályája, beleértve annak záró, állampolgársági küzdelemmel telt szakaszát, önmagában véve is erkölcsi mérce.
Legalábbis az én olvasatomban mindenképp az, és nagyon remélem, hogy ezzel még sokan vagyunk így.
Találkoztál egyébként már azzal, akinek az előbbi „gondod” köszönheted, azaz aki visszaállított a világ rendjéből egy kicsikét azzal, hogy megadta a magyar állampolgárság visszaszerzésének lehetőségét? Amilyen elszigetelt mostanában a nagyvilágban, nyilván jól esik neki is, ha valaki egyáltalán felveszi neki a telefont…
Ha Kövér Lászlóra gondolsz, mert hogy ő volt a törvényt elfogadó Országgyűlés elnöke, vele szeptemberben fociztunk a Nemzeti Összetartozás Kupán Marcelházán. Nem tudom, mennyire orrolt meg rám, amiért legyőztük az Országház csapatát a kisdöntőben, de gratulált a megválasztásomhoz, szóval talán nem olyan nagy a baj.
Ha viszont Orbán Viktorra gondolsz, vele alighanem a novemberi Magyar Állandó Értekezleten találkozom először. A jókívánságait tartalmazó levelet egészen biztosan be fogom keretezni, hogy szüntelen emlékeztessen az elérendő, mégis elérhetetlen mércére: Esterházy János és Duray Miklós politikai örökségének követésére.
Levél Magyarország miniszterelnökétől…
Minden látszat ellenére azonban természetesen nemcsak Orbán Viktoré az anyaország, hiszen árad a Tisza is… Isten őrizzen, hogy a magyar belpolitika mélységeibe akár csak beletekintsünk, egyetlen dolgot mégis. A nem túl távoli múltban a jelenlegi legerősebb magyar ellenzéki párt vezetője, Magyar Péter a levitézlett magyargyűlölő Ivan Korčokot fogadta. Egy rövidke bejegyzés erejéig megemlékeztünk itt a Felvidék.ma-n is erről a madarat tolláról pillanatról, mire az éjszakai élet fenegyereke némi rogánozást követően azt üzente, hogy Felvidék, jövünk! Ez ihlette a kérdést, hogy ha valóban fehér Mustang-ba pattanna és bejelentkezne egy vizitre a Csajak utcába, mihez kezdenél a helyzettel? Ez ugye a „realpolitik” meg az erkölcs nagyon húzós kérdése. Már csak azért is kérdezem, mert sok évvel ezelőtt egyik hivatalbéli elődöd az akkor már nemcsak erkölcsileg, de papíron is megbukott SZDSZ utolsó elnökével vígan bohóckodott a magyar párt székházában, mondván, tárgyalni kell mindenkivel… Tényleg?
Per pillanat azonos pártcsaládban vagyunk az európai porondon, legalább is formailag, szóval – bármilyen abszurdnak tűnik is elsőre a felvetés –, egyáltalán nem elképzelhetetlen az általad vázolt forgatókönyv. Erre most csak annyit tudok mondani, hogy a magam részéről a diplomáciát komolyan veszem, de a helyén kezelem.
Ha ezt bármelyik pártbeli elődöd mondja, szó nélkül lapozunk tovább, mert pont ehhez a langyvízhez szoktattak bennünket, sikerült is félpuhára főnünk. Ez érzésem szerint inkább erkölcsi, mint diplomáciai kérdés…
Tiszából a cipőt szeretem. Így megfelel?
Minden, ami nem műbőr… De térjünk át akkor a Magyar Szövetségre. Milyen volt az első elnöki napod a székházban? Mit találtál? Egyáltalán: milyen állapotban vetted át pártot? Akár azt is kérdezhetném: milyen állapotban van közösségünk most, 2024 novemberében?
Életet kell hozni a pártba és ez alól nem kivétel a székház sem. Ezért indul a gyakornoki program jogvédelemben, szakmai háttérmunkában, sajtószemlében, közösségi médiafelületek kezelésében jártas fiatalok számára, akik tudásokat a közösség javára fordíthatják. Miért ne tehetnék ezt meg pont a Csajak utcában? Nem kell félni a pártmunkától, hiszen annak célja nem lehet más az érdekképviselet ellátása mellett, mint a bizalom megerősítése felvidéki magyar és felvidéki magyar között.
Politikai sikerek csak akkor lesznek, ha a Magyar Szövetség a mostaninál sokkal erősebb bizalmi szövetséget képes alkotni az emberekkel.
A munkám része, hogy ehhez a küldetéshez megtaláljam a megfelelő társalkotókat.
A Magyar Szövetség új elnökségi tagjaival
Úgy tűnik, lesz belőle valami. A változásnak mindenesetre már látszódnak az első hajtásai, 2024. október 4-én mondhatni kisebb sajtótörténelmi esemény történt: a pártnak, hosszú-hosszú évek óta először sikerült kiadnia egy olyan sajtóközleményt, melynek volt címe, bevezetője, tárgyalása és még befejezése is, arról nem is beszélve, hogy értelmes magyar mondatok összefüggő egésze érdemi információt is közölt. Évek óta nem láttam ilyet. Gratulálok! Hogy sikerült ezt elérni? Tekinthetjük ezt új kezdetnek a kommunikációban is? Mi várható még?
Nyelvtörvény tervezett szigorítása elleni fellépés, az önkormányzatok finanszírozási rendszerének átalakítása, a magyar középiskolák jogalanyiságának megőrzése az oktatási reform összevonási folyamatában, a konszolidációs csomag néhány visszásságára való rámutatás. Ez csak néhány azon témák közül, melyekbe csőstül beleálltunk a múlt hónapban.
Erről szól a „Felvidék first” politikája. A közösségi érdek az első, és ebben a gyors, hatékony és egyértelmű kommunikáció létkérdés.
Örömmel tölt el, ha észlelhető a változás, de elégedett semmiképp nem vagyok. A korszakváltás még csak most kezdődik, ami azt jelenti, hogy a kommunikáció terén folyamatosan javulnunk kell. A globalizált világ információáradata állandó kihívás elé állít mindenkit. A figyelemért folytatott versenyben nemcsak a politikai ellenfelekkel mérkőzünk meg, hanem gyakorlatilag mindenkivel, aki üzenetet közvetít. Ez a meccs nem ér véget 90 perc után, hanem 0-24-ben zajlik. Tudjuk, hogy „nem elég jól kormányozni, azt el is kell adni”. Ez a házi feladat, erre kell felkészülni.
Pártelnökjelölti kampányodban nagy hangsúlyt is kapott, hogy zsűrielnökség helyett munkaelnökséget, azaz munkaközpontú lesz a pártelnökséged. Megtudhatnánk akkor, hogyan is telik egy pártelnök munkanapja?
Állandó készenlétben. Ha kell, Pozsonyban, ha kell, Budapesten, de leginkább Felvidék-szerte teszem, ami helyes és amit tőlem megkövetelnek. A pártelnöki szolgálat nem irodai meló, azt tisztességgel csak az emberek között lehet végezni. Gyűlések, tárgyalások, beszédek, pártügyek intézése, rendelkezésre állás a sajtó számára, ünnepi vagy éppen kegyeleti alkalmak. Amióta megválasztottak, még nem álltam meg, de tisztában voltam vele, mit vállalok.
Ebben a darálóban a családi háttér fontosságát nem lehet eléggé megbecsülni, ezért azokra mindig időt kell szakítani, akik a legfontosabbak. A szolgálat mellett igyekszem nem téveszteni szem elől ezt a parancsot sem.
Elnökségi ülés a párt pozsonyi székházában
A másik misztikus dolog, amire eddig a pártban ha volt is példa, nagyon jól titkolták, az ún. agytrösztök működtetése. Ez is szerepelt a jelölti programodban, agytrösztöt a döntéshozatalban. Hogyan kell ezt elképzeljük? Vannak ezzel kapcsolatban nem túl jó emlékeink, lásd például a Duray Miklós által az akkor még MKP-nak nevezett párton belül létrehozott stratégiai tanácsot, amit aztán két vagy három ülés után félre is tettek – hogy finoman fogalmazzunk…
A politika – amellett, hogy ösztönös művészet –, mérhető tudománnyá is vált. A párt vezetésének a kötelessége az emberek javát szolgáló döntéseket hozni. Az agytröszt feladata pedig, hogy a közvélemény-kutatások mutatóira alapozva előkészítse a párt döntéseit. Ez így elméletben igen egyszerűnek tűnhet, de a gyakorlatban is működnie kell, mert az agytrösztre alapozott működés a reformtervem egyik sarkalatos pontja, amelytől minőségi változást várok. Kevesebb sötétben tapogatózást, több világos elhatározást!
Ifjúsági vezetőként ismerhetett meg téged a közvélemény, aligha meglepő, hogy a programodban is kiemelt szerepe volt ennek a témának. Csakhogy az ifjúsági szervezetek egyesítése dolognak igencsak pártállami szaga van, nem gondolod? Nem jobb, hogy virágozzék minden virág, s aki nem állhatja a szegfű szagát, annak ne kelljen szagolnia? Vagy hogyan, milyen vonalak mentén képzeled el a szervezetek egyesítését, valamiféle ernyőszervezetben gondolkodva?
Pontosítanék: Az egyesítést az ifjúságpolitikai szervezetekre értettem. A civil ifjúsági szervezeteknél illatozzanak csak a virágok minél nagyobb pompában, de a politizáló ifiket hozzuk egy virágoskert alá. Hogy milyen formában történjen meg az egyesítés, azt pedig már találják ki ők. Nem voltam olyan rég fiatal.
Becsültem, amikor megbíztak bennem, és szabadságot kaptam az alkotáshoz. Az utánam jövőket is szeretném erre ösztönözni. Merjenek szervezni, ötletelni, kockáztatni, sőt hibázni is.
Erre mind szükségük lesz a későbbi közéleti beéréshez, nekünk pedig érett gondolkodású utánpótlást kell kinevelnünk a felvidéki magyarság számára.
Az Esterházy Akadémia IV. évfolyamának csapatával a Magyar Szövetség székházában
A párt nemzetközi kapcsolatait illetően is változásokat ígértél. Egyáltalán: milyenek voltak eddig a párt nemzetközi kapcsolatai? Azon kívül, hogy nem volt hajlandó hátat fordítani a saját magát, választóit, értékeit is szembeköpő EPP-nek, nem igazán hallottunk túl sokat a párt nemzetközi vonalon való mozgolódásáról… A „patrióta fordulatot a nemzetközi kapcsolatban” programpont azt is jelenti egyebek mellett, hogy csatlakozik a Patriótákhoz?
Orbán Viktor mellett Manfred Webertől is kaptam gratuláló levelet. Ez utóbbi iromány bekereteztetésére lényegesen kevesebb esélyt látok, mint a miniszterelnök sorainak kifüggesztésére, de ez is mutatja, hogy a néppártosodás megrögzött híveinek nincs miért tartaniuk személyemtől. EP-képviselő híján egyébként sincs hová átigazolnunk, hiszen a Patriótáknak most még csak frakciójuk létezik, pártszervezetük nem. A Kárpát-medencei nemzetrészek pártjai között pedig van egy íratlan konszenzus, hogy az európai pártpolitikai térkép kikristályozódásáig – jobb híján – maradunk, ahol vagyunk. Tartom magam ehhez az állásponthoz. Egyelőre stratégiai nyugalomra van szükség, nekünk pedig az európai porond jelen helyzetben inkább csak bónusz.
A fókusz a belpolitikán van, ott kell magunkat visszatornázni az élmezőnybe, az majd hozza magával a többi színtéren való megjelenést is.
A mérce…
Jogos – bár a kettő ma már majdhogynem elválaszthatatlan egymástól. Pár éve például kevesen gondolták volna, hogy a baloldali Smer lesz Orbán Viktor egyik szövetségese – szándékosan nem mondom, hogy legmegbízhatóbb, mert épeszű ember aligha mutatná a hátát neki. Mégis. Elképzelhetőnek tartod, hogy ez a „történelmi barátság” fordulatot hozhat a számunkra nemcsak szimbolikus, de mondhatni identitásunkban, sejtszinten érintő alapvető erkölcsi-elvi kérdésekben is? Úgy mint dekrétumok, állampolgársági ellentörvény, stb. A magyar párt elnökeként mit tudsz és mit szándékozol tenni e téren, vagy muszáj továbbra is lapítanunk, mert ez most „az idők és magasabb érdekek kívánalma”?
A nyilvánvaló javulás ellenére még nem gondolom, hogy a magyar–szlovák kapcsolatok már az említett „történelmi barátság” fázisában tartanának, de néhány éve még azt se tudtuk elképzelni, hogy Szerbiával sikerül megteremteni egyfajta kiegyezést a vitás történelmi és elvi kérdésekben, aztán mégis.
A legőszintébben kívánom magunknak, hogy a nagyon közeli jövőben ugyanez sikerüljön Magyarországnak Szlovákiával is, váljon a folyamat politikai hajtóerejévé a Magyar Szövetség és kedvezményezettjévé a felvidéki magyarság.
Szűcs Dániel/Felvidék.ma
(Fotók: FB/Gubík László)
