Az Európai Parlament plenáris ülésén az orosz-ukrán háború helyzetéről: az emberi veszteségekről, a hadifoglyok helyzetéről és a polgári lakosság által megélt folyamatos bombázásokról tartottak vitát.
Ferenc Viktória és Vicsek Annamária, a Fidesz–KDNP európai parlamenti képviselői, a Patrióták Európáért frakció tagjai hangsúlyozták Magyarország a háború kezdete óta töretlen béke melletti elköteleződését – mely elköteleződésben ma már nincs egyedül.
A több mint három éve tartó háború lezárására végre elindult egy nehéz, de reménykeltő párbeszéd, s ezt folytatni kell! És ebben az Európai Uniónak is aktív szerepet kell vállalnia.
Ferenc Viktória, kárpátaljai származású EP-képviselő kiemelte: „Az orosz-ukrán háború mérhetetlen emberi szenvedések okozója: katonák és civilek halnak meg, családok szakadnak szét, gyermekek, nők, idős emberek testi és lelki sérüléseket szenvednek el. Ennek mielőbb véget kell vetni!”
„A békére irányuló párbeszéd révén hadifoglyok térhettek haza, és a hazaszállított elesett katonákat is méltón eltemethetik. De az emberek élve szeretnék látni a szeretteiket, nem eltemetni őket. Ezért mielőbb lépéseket kell tenni a tűzszünet és a béke előmozdítására. Kötelességünk az azonnali béke megteremtése, ez szolgálja Ukrajna és az unió lakosságának érdekeit” – tette hozzá Ferenc Viktória.
Vicsek Annamária, a Fidesz-KDNP vajdasági származású EP-képviselője felszólalásában rámutatott: „Ha van közösség, amely igazán érti, mit jelent kisebbségiként háborúba kényszerülni, azok mi vagyunk: vajdasági magyarok. A délszláv háborúk idején magyar férfiakat vittek el fegyverrel harcolni – szerb vagy horvát oldalon, attól függően, hol éltek. Az nem a mi háborúnk volt. A kárpátaljai magyarok is akaratukon kívül sodródtak a háborúba. El kell kerülnünk, hogy ez megismétlődhessen.”
Sajtóközlemény/Felvidék.ma